Necromancer

Kiel babaháza

Gondoltál már arra, hogy irányítva vagy? Gondoltál már arra, hogy egy báb vagy? Mind azok vagyunk, Kiel Babaházában.
Mond, mit éreznél, ha egy nap úgy kelnél fel, hogy csak egy báb vagy, egy műanyag házban? Amikor kinézel az ablakon, ott van egy másik világ. Egy világ, amit olyan jól ismersz már.
Nézd csak, ott van az íróasztalod, és az ágyad. Ott van a kedvenc képed, amit jó ideje kitettél. De nocsak, odanézz! Az nem az a sarok, ahol gyerekként annyit sírtál? És nézd! Nézd, mi van ott. Egy elfelejtett, gyerekkori pillanat apró maradványai. Emlékszel még, akkor milyen volt az élet? Élet volt az vagy már akkor is ebben a babaházban voltál?
Vannak még emlékeid a műanyag ablakon túlról? Ugye hogy elhalványulnak, pont úgy, mint az élet.
Mond csak, Kielre ugye még emlékszel?
Nem? De hiszen annyit játszottál vele, itt a babaházban. Ő mindig itt volt, ahogy te is. Az a csúfos kisfiú, aki meghúzta a hajad, az a gonosz lány, aki kicsúfolt, vagy éppen a kedves nagynéni, aki megsimogatott. Az mind-mind Kiel volt. Ugye emlékszel már rá? Hát hogy tudtad elfelejteni?
Sok mindent megbántál már a babaházon kívül? Ott milyen volt az életed? Mesélj csak, én meghallgatlak, és Kiel is.
Most is figyel minket, még ha nem is látjuk. Emlékszel, mennyit játszottunk azon a dombon? Mára már tudom, hogy csak egy halok pokróc volt. Mikor piknikezettünk, csak vizet ittunk, s még is mámoros bolondsággal lerészegedtünk. Ugye emlékszel rá?
Gondold csak végig! Nem mondod, hogy még nem jöttél rá, hogy mindent, amit láttál és átéltél az nem a valóság volt. Te tényleg ezt hitted? Azt gondoltad ember vagy, holott csak egy báb voltál. Mindig is az voltál.
Emlékezz, hány ember szúrt már hátba téged. Emlékezz, hányan hagytak cserben, a műanyag ablakon túl. Neked itt a helyed. Ők is csak bábok, de nem annyira bábok, mint te. Neked itt kell lenned, és nem odaát, ott nem vár semmi rád, csak itt, ezek a falak között.
Ugye a kedvenc kisruhádra még emlékszel? Annyit hordtad! Mindig ezt adták rád, ha esküvőre vagy épp temetésre mentünk. Emlékszel a puha anyagjára? Kiel készítette nekünk. Csinos voltál benne!
Most éppen min gondolkodsz? Mit látsz, mikor kinézel az ablakon? Ismerősek az utak, a házak? Látod a számokat és a kiírásokat? A mi házuknak nincsen se neve, se háza. Elvégre ez Kiel babaháza.
Látom a rettegést a szemedben. Látom a kétségbeesés fényét megcsillanni rajta. Most össze vagy zavarodva. Olyan emlékeket keresel, amik futnak előled, mert sose voltak igaziak. Csak nem remegsz? Ugye nem félsz? Mitől tartanál, hiszen mindig is voltál. Amikre most "emlékszel" azok tán sose történtek meg, hiába mondasz mást. Hát nem emlékszel arra, hogy mindig is ezen a helyen voltál?
Ez volt a te szobád, nem arra gondolok, ami a műanyag ablakon kívül van, hanem ami itt van.
Én mindig is irigyeltelek érte. Kiel mindig ide tett téged. Én mindig a kanapén aludtam, nem is tudod, milyen szerencsés vagy. Kiel téged mindig úgy szeretett, úgy féltet, de nem vigyázott rád eléggé.
Afájdalomra biztos emlékszel. Az első haragra, gyűlöletre.Arra a fájdalomra,amikor a régi világoddarabokra hullt. De ez a fájdalom nem lesz többé, elvégre már ittvagy a babaházban. Hiszen most már átrepülsz a falakon, egyik helyről a másikraugrasz. Nem úgy, mint régen, mikor még az ajtót használtad arra, hogy be gyerea szobádba. Nem volt ez a hely más, csupán egy babaszoba. Egy hely, aholsírhattál, remeghettél, mert Kiel-en kívül senki nem látott és mellettebiztonságba érezted magad. De most mégse érzed magad úgy, most félsz. De nem aműanyag ablakon kívüli világtól, hanem tőlem és Kieltől. Túl sok idő teltvolna el azóta? Bizonyára igen, régen nem reszkettél ennyire.
Mi változhatott meg ennyire? Az hogy felnőttél és minden gyermekei boldogságot elhagytál? Felnőttként tánmég több fájdalom ért, mint gyermekkorodban. Vagy talán nem? Mi húzott visszaerre a helyre? Én úgy gondolom, hogy a letűnk korok hajkurászása, s agyermekkori összetört álmok újbóli felébresztése és felfedezése. Hiszen, ez ahely mindig benned volt.
Még ha nem is emlékeztél rá, Kiel és a babaház minid ott lapult benned, alelked legmélyén. Hát engedd, had vájjam ki a szíved, hogy újra, egy új testbenfelidézhesd. De nem kell félned, az új tested nem lesz másabb, mint a mostani.Csupán ereidben vér helyett majd vattapamacs folyik, bőröd puha anyaga feszesvászon lesz, és attól sose kell félj, hogy megöregszel. Itt maradsz velünk azidők végezetéig. Nem, nincs választásod. Hiszen ezt akartad. Elfutottál a régiéletedtől és a múltba láttad a vígaszt, márpedig mi vagyunk a múltad. Neked ittvan a helyed, ebben a babaházban Kiel és mellettem.
Ugyan kinek hiányoznál? Annak a barátnak, aki az évek alatt elhagyott, vagyannak a szerelmednek, aki hátba szúrt? Vagy a családod, akik folyton csakszidtak? És mond csak, mi hiányzik bennük? A virág, amit sose kaptál meg? Aszép esték, amik boldogsággal telhettek volna, de helyette csak sírtál? Vagy areggeli kávé, ami édes kellett volna legyen, de savanyúbb volt, mind maga azélet? Hát válaszolj, mi van ott jobb, ami itt nincs? Na, ugye, hogy nem tudszválaszolni, én is így gondoltam.
Hát haddj most mindent hátra és maradj itt a babaházban. Itt velem és Kiellel.Csak velem, meg Kiellel.