Necromancer

Virágzás

1867-ben csodálatos tavasz volt Anglia nyugati partjain, a szép időt még is beárnyékolta egy halálhír. A fiatal Eliza, aki épphogy csak bekerült az érettebb körökbe debütálása után, már koporsóban feküd körülötte megannyi gyönyörű virággal. Arcán apró, bájos mosoly volt látható.
Elizának nem volt rossz élete. Egyke volt egy jó módú, vagyonos családban. Elbűvölő kinézete mellett pedig roppant okos is volt. Úgy vélte, a külső nem minden, hanem ami fejben és lélekben van, az fontosabb. Másképp gondolkodott, mint a legtöbb ember, s e gondolatait nem sokan hallgatták meg, mert sokan nem is értették. Kivéve egy személyt, Kate von Lumpen.

Kate volt Eliza legjobb barátnője, mindig számíthatott rá. Bár olyanok voltak, mint a nap és a hold, tökéletesen megfértek egymás mellett. Eliza, a nyugodt, kiegyensúlyozott, míg Kate tűz a tűzben beállítottságú volt. Barátságuk csodálatosan szép volt, mindenki irigyelte őket, csakhogy Eliza egy szörnyen nagy titkot tartott magában, amiről senkinek se beszélt, még legjobb barátnőjének sem.
Egy délután Kate von Lumpen izgatottan állított be barátjához, vidáman csicseregve a legfrissebb pletykákat és érdekességeket, amiket csak az imént hallott.
-Jaj, Eli! Én olyan izgatott vagyok a bál miatt! Téged Magnus már elhívott, ugye? Jaj, biztos, hogy elhívott!- mondta kacagva. szerinte Eliza és Magnus a világ legszebb párja lett volna. – Engem bezzeg Richard még mindig nem kérdezett meg! Pedig azt ígérté, hogy az első tavaszi bálon Ő lesz a kísérőm.
Eliza idegesen játszott újaival, nem tudta, mit mondjon. Igen, Magnus már érdeklődött a bár felöl, de elutasította. Richard meg pont miatta, nem mert lépni, bár a titkát nem sejtette, mégis tudta, hogy a két lány elválaszthatatlan.
-Ami azt illeti Kate...
De nem tudta befejezni. Barátnője tovább beszélt, amit persze Eliza egy percig sem bánt. Szerette, sőt imádta, mikor Kate ilyen boldogan mesél valamiről. Nagyon szerette őt, a szó szoros értelmében, nagyon is szerette. De erről sose beszélt, nem mert. Tudta, hogy drága barátnője teljesen bele van habarodva az imént említett Richardba. Számára Ő volt Romeo, maga meg Júlia, csupán ő egy nem ismert, boldog befejezésről álmodott.
Ezek után, hogy is merte volna elmondani Eliza neki, hogy szereti, hogy vele akar bálba menni, hogy neki nem számít a státusz, a pénz, az emberek véleménye, ő csak boldog akar lenni vele? Épp ez az, hogy sehogy, inkább csöndbe szenvedett tovább.
Minden perc számára ajándék volt és ezt a kellemes illúziót addig akarta fent tartani, amíg csak tudta.
-Mond csak Kate,- szakította félbe barátnőjét- nem megyünk el sétálni egyet? Édes apám azt mondta, hogy a birtokot már teljesen rendbe hozták.
-De! De, menjünk Eli. Olyan rég sétáltam itt, végre jó is az idő, jaj, már nagyon vártam.
Hosszú, csúnya telük volt idén, de végre tavasz volt. Szép idő, s már nem csak hóvirág nyílt, hanem mindenféle apró tavaszi virág. Az első tavaszi bált itt Virágzásnak nevezték, több okból is. Új hajadon lányok itt debütáltak, itt voltak az év első eljegyzései, itt bontakoztak ki a friss szerelmek. A tavasz az új életet hirdette, mindenki egy új virág volt a nagy réten.
A birtok kertje valóban szépen rendbe lett hozva. Szép virágok voltak már most, a bokrok zöldelltek, s a fák is egyre több levelet bontottak. S ahogy a két csinos lány sétált ezen a tájon, az mesébe illő volt. Kate egyik kezével Elizába karolt, másikba pedig csipkés napernyőjét tartotta. Bár az idő még nem volt hozzá alkalmas, de amióta karácsonyra ezt kapta bátyától, azóta alig tudta letenni, imádta a napernyőjét.
-Eli, hát nem romantikus?
-Micsoda?
-Hát hogy így sétálunk. Eddig sose gondoltam bele, de nem rég olvastam egy könyvet ahol volt egy ugyan ilyen jelenet, talán a sors keze! Jaj, Eli. Drága Eliza, milyen jó is lenne, ha valamelyikünk férfi lenne!
Elizának még a szava is elakadt, megtorpant.
-Úgy... úgy gondolod?
Nagyot dobbant a szíve, a felhők közé szökött egy pillanatra, de aztán Kate visszarántotta a földre az ismerős, bájos nevetésével.
-Ugyan Eli, ilyen nem tud megtörténni. De mókás lenne, nem gondolod? Akkor nem kéne aggódnunk, hogy kivel megyünk bálba, vagy kivel táncolunk. No meg, ha van egy faragatlan udvarló, könnyen le tudnánk rázni, nem gondolod?
-De, igazad van Kate.
Barátnője válasza után Eliza nem érezte jól magát. Hogy is hitte, még csak egy pillanatra is, hogy teljesül az álma? Hogy amit évek óta magában tart, azt most kimondhatja? Némán sétáltak tovább egymás mellett. A séta után Kate búcsúzott, ideje volt haza mennie, hamarosan vacsora volt, ráadásul vendéget várt, ki mást, mint nagy szerelmét Richard Williamot.
Aznap este Eliza nem aludt jól. Szeme fáradt volt és kisírt. Álmok gyötörték, melyek egy pillanatra édesek voltak, ám a realizálás pillanatában elsötétültek, rémálmok lettek. Képek jelentek meg előtte, képek, amiket Ő nem akart látni. Látta, ahogy barátnője boldog. Van egy szép háza, két gyereke, egy aranyos kutyája, minden, ami kell. Csakhogy mellette nem Ő, a legjobb barátja ált, hanem a férje, aki a csillagokat is lehozta neki az égből. Ezt nem akarta látni Eliza. Életében először féltékeny volt olyanra, amire tudta, hogy butaság.