Fagyos Szív

2. Fejezet

Előző részből:

—Egy fiú? Ez biztos? —Meglepődött, de úgy tűnt nem ijedt meg. Ennek ellenére mind a hárman sietve indultak meg az emeletre. Kinyitva az ajtót Jocaly hihetetlen kedve nevetett fel. —Austin van ajtónk. —Intézte szavait az ágyon, Polly mellett ülő fiú felé. Freya és Alice is beljebb léptek. Alig hittek a szemüknek.

—Deszkás idegen? —Nyíltak nagyra Freya szemei. Ez valami vicc?

~~~~~~~~~~~~~

—Ismeritek egymást? —Kérdezi Jocaly kapkodva a fejét Austin és Freya között.

—Azt kéne még. —Forgatja meg a lány a szemeit majd egyszerűen hátat fordít és kisétál a szobából. Alice követi őt és tudatja Freyával, hogy szerinte ez bizony a sors műve. —Igen, a sors szeret kicseszni velem.

—Pesszimista. —Pusmogja az orra alatt.

—Hé te lány várj már meg, nem is köszönsz? —Megy utánuk Polly is, aki érelemszerűen unokatestvére felé intézte szavait. Meg sem várva, hogy Freya reagálhasson megölelte őt. Frusztrálta, már rég nem szereti amikor ölelgetik, de persze ezt Polly nem tudhatta elvégre is már rég találkoztak. Sőt, azzal sincs tisztában, hogy a lány milyen belső változásokon ment keresztül a tragédia óta. Finoman tolta el magától amikor már tényleg kezdte idegesíteni a lány túlzott közelsége.

—Bocsi, csak nem akartalak zavarni titeket. —Utalt ezzel arra, hogy Austinnal kettesben tartózkodtak a szobában. Egyértelműen úgy gondolta, hogy szoros kapcsolatban állnak.

—Ugyan már. —Polly csak legyintett, nem próbált meg magyarázkodni és hát miért is kellene megtennie? Freyának semmi köze a magánéletéhez. —Anya mondta, hogy jönni fogsz csak azt nem tudtuk mikor. —Mosolygott a mindig vidám lány.

—Igen, hát ami azt illeti engem is váratlanul ért. —Időközben vissza leértek a konyhába. Már Jocaly és Austin is csatlakoztak a társasághoz. —Bocsánat a váratlan felbukkanásért. —Fordult a nagynénje felé.

—Semmi baj drágám, vártunk téged. —Aprót bólintott. Még jól is eshetett volna neki, csak ne hasonlítana ennyire a halott apjára. Az iménti kisebb izgalom egy pillanatra el is feledtette vele hol van, de most, hogy lecsillapodtak a kedélyek hatalmába kerítette a félelem és gyász. Ismét.

—Alice maradhat?

—Persze, ő is hiányzott már nekünk. —Mosolygott biztatóan az imént említett személyre.

Atyám, hogy itt mindenki mosolyog.

—Austin maradsz velünk vacsorára? —Kérdezte Jocaly, de a fiú udvariasan elutasította a meghívást mondván, hogy muszáj haza mennie, csak Pollyval szeretett volna beszélgetni valamiről. Így hát köszönés után elment. A lányok segítettek Jocalynek a vacsora elkészítésében, hogy mire Gregor, a családfő és Devon az idősebb testvér haza érnek meleg étel várja őket. Ez tetszett Freyának, igazán családias volt és hát neki az utóbbi időben nem volt része ilyesmiben. Mire végeztek a főzéssel Devon más be is futott az ajtón.

—Na ne, csak nem Freya Thomson? —Dobta le a kabátját és őszinte örömmel üdvözölte a lányt. Nem volt kevésbé tapintatos, mint Polly sőt, ő az ölelés következtében még meg is pördítette rég nem látott családtagját. Freya halk kacajjal viszonozta az ölelés. Nem azért érintette ez az ölelés másképp, mert Pollyt mondjuk kevésbé szeretné, csupán Devon az elmúlt 2 évben nem teljesen tűnt el és már annak idején is közelebb álltak egymáshoz ők ketten, mint a lányok. Bár nagyon ritkán, de előfordult, hogy a fiú felhívta őt hogy minden rendben van e és bár Freya neki sem mondta el soha, hogy mit is érez valójában, nagyon jól esett neki, hogy érdeklődött. —Nem tudtam, hogy ma jössz. —Engedte el és a nappali kanapéjához húzta a lányt, majd leültette.