No Way Out

2. rész

Kedden még be kellett mennem az iskolába, mivel el akartam hozni a tanáriból a cuccaimat. Pakolás közben üvöltött a zene a fülemben, így nem is vettem észre, hogy a volt férjem is bejött. Már csak akkor tudatosult bennem, hogy rajtam kívül is van bent valaki, mikor a derekamra csúsztatta a kezét.

Összerezzentem, kikaptam a fülhallgatót a fülemből, megfordultam, majd mikor felfogtam, hogy ő az, lendületből megpofoztam.

- Imádom, hogy ilyen harcias vagy - suttogta, mire forgatni kezdtem a szemem. - Hová mész? - kérdezett rám, miután ránézett a dobozomra.

- Az agyadra, édes! - nyomtam egy puszit az arcára, majd felkaptam a holmimat és kisiettem az irodából, mert tudtam, kevés dolog idegesíti fel annyira, mint az, hogy ha nem kap értelmes választ. Remélem megpukkad az az idióta.

Hazasétáltam, bevittem a kis pakkomat a szobámba, majd bevonultam a fürdőszobámba. Teleengedtem a kádat vízzel, beledobtam egy fürdőbombát, aztán levetkőztem, beleültem a vízbe, és nyakig el is merültem. Mikor meguntam a csendet, kapcsoltam zenét, és próbáltam relaxálni. De persze végig azon kattogott az agyam, hogy holnap este úton leszek Hollandiába és ott lehetet a futamon. Ha az elmúlt tanév végén valaki ezt mondja nekem, nem kicsit nevettem volna ki.

Fürdés után úgy gondoltam, ideje lenne még egyszer átnézni a cuccaimat, csak, hogy biztosan ne hagyjak otthon semmit. Persze, semmilyen fontos dolog nem maradt ki, de túl izgatott vagyok ahhoz, hogy racionálisan gondolkodjak.

Egyszerűen már nem tudtam mit csinálni, járkáltam körbe a házban, de semmi nem foglalt le. Kegyetlenül idegesítő volt, olyan voltam, mint egy csokival és kávéval teletömött hiperaktív gyerek. Jobb hasonlatom nincs.

A megmentőm végül Daniel személyében érkezett meg, mikor felhívott, hogy menjek át hozzájuk, segítsek neki összeszedni a nagy tanszerkupacból azt, amire valóban szüksége lesz Nate-nek a következő pár hétben. Seperc alatt elkészültem, mert csak egy hosszú, szaggatott farmert és egy kék pólót kaptam magamra, meg egy magasszárú sportcipőt. A telefonomat zsebre vágtam, és úgy rohantam, hogy a kulcsaimat is majdnem bezártam a lakásba. Idióta, Isie!

Pár perc múlva már Danék épületében veszekedtem a portással, mert nem akarta elhinni, hogy nem egy rajongó vagyok, aki csak zaklatni akarja a pilótát. Persze, Daniel cseszett rá felvenni a telefont, így kelletlenül, de kimentem az épület elé, majd leültem a lépcsőre. A mérgelődésemet Grace hangja szakította félbe, aki épp egy jól megpakolt szatyorral közeledett felém.

- Isabella, hát te? - nézett rám kíváncsian, majd felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni.

- A fiad áthívott, de a portás nem engedett be, Dan pedig nem vette fel a telefont, amikor hívtam - soroltam, miközben a szerencsétlenkedésemmel majdnem őt is lerántottam a földre. Micsoda címlap lenne belőle! Agresszív rajongó támadt rá Daniel Ricciardo édesanyjára. Híres lennék. Meg közutálat tárgya, de kit izgat?

- Istenem, nem is ő lenne - nevetett fel. - Gyere, velem fel fognak engedni.

- Köszi szépen.

Grace elmagyarázta a portásnak, hogy tényleg nem vagyok egy rajongó, aki rá akar törni Dan életére, így nagy bocsánatkérések közepedte engedett be bennünket a lifthez.

Nem haragudtam rá, mert jogos, hogy nem enged fel akárkit, biztos hallott már cifra dolgokat, nem csodálom, hogy mindent fenntartásokkal kezel. Teljesen jogos a részéről, elvégre a saját állásával játszana.

- Fiam, a telefon azért van, hogy felvedd! - kiáltotta Grace amint beértünk. - Néha még mai napig olyan, mint egy gyerek. Nate sokkal érettebb tud lenni, mint ő - nevetett.