No Way Out

1. rész

Gyomorideggel mentem be reggel az igazgató irodájába, mert fogalmam sem volt róla, hogy mit akarhat tőlem. Az este küldött egy e-mailt, hogy ma reggel feltétlenül az irodájában szeretne látni. Őszinte leszek, féltem. Remegő kézzel kopogtam be, majd ugyanolyan ijedten nyitottam be, mikor megkaptam rá az engedélyt.

- Szia, Isabella! Hatalmas híreim vannak a számodra - tért egyből a lényegre David.

- Szia! Kívncsian várom, mert egész éjjel alig bírtam aludni - magyaráztam, közben pedig helyet foglaltam a főnökömmel szemben.

- Szóval, nagyon jó ajánlatom van a számodra. Egyből te voltál az, akire gondoltam. Tegnap itt járt nálam egy apuka, a fia tanulmányai miatt jött. Nate hozzánk járt oviba, azonban jövő hónaptól iskolás lesz, így változnak kicsit a dolgok. Az apuka rengeteget utazik, és szeretné, ha a kisfia is ott lehetne vele, így távoktatásban szeretne részt venni, ami ugye nem olyan egyszerű. Felajánlottam neki, hogy ezt úgy tudnánk megoldani, ha egy tanítónk magánórákat adna neki és folyamatosan értékelné Nate fejlődését. Te vagy az egyik legjobb tanerőnk, így bátran ajánlottalak be.

- Miért érné meg az nekünk, ha egy gyerek miatt kiesne egy tanár?

- Azért, mert az apuka baromi híres, és sokan példát vehetnek róla. Plusz ez neked is kész haszon lenne, mert a fizetéseden túl megkapnád a gyerek tandíjának a hetven százalékát, valamint a szállást és az utazást is az apuka fizetné. Tudom, hogy az egyik vágyad az, hogy világot láss, most megteheted. Nem gyerekfelügyelő lennél, csak magántanár, tehát semmi többet nem kellene csinálnod, mint amit itt tennél. Az apuka fél óra múlva itt lesz, hogy tudjon beszélni veled. Hidd el, nem téged ajánlanálak, ha nem tudnám, hogy te vagy a legjobb. Másra nem tudnám és merném rábízni az iskola hírnevét. Valamint van még egy oka, de azt nem mondom el, majd meglátod.

- David, az őrületbe kergetsz néha. De rendben, találkozok az apukával.

- Ez a beszéd!

Nem értettem ezt az egészet, de tényleg. Nem azért szenvedtem végig az egyetemen, ráadásul dupla szakon, hogy utána csak egy gyerekkel foglalkozzak. Főleg, hogy osztályom is van, amit így el kellene hagynom. Kell ez nekem?

Elég sokat gondolkoztam ezen, ugyanis mire észbe kaptam, már nyílt az ajtó, majd belépett rajta maga Daniel Ricciardo. Leesett az állam. Nem számítottam rá. Ha nem a főnököm irodájában ülnék, akkor most sikoltozva ugrálnék fel és alá. Imádom a Forma-1-et, ráadásul Dan a kedvenc pilótám, ezt pedig mindenki tudja.

- Daniel, üdvözlöm! Ő lenne az a hölgy, akiről beszéltem, az egyik legjobb pedagógusunk, Isabella Engler - mutatott rám David, mire felálltam a székből.

- Szép jó napot kívánok! - üdvözölt egy széles mosollyal. - Daniel Ricciardo vagyok - nyújtotta felém a kezét, amit szívest-örömest elfogadtam. - Ó, de jó, cuki a tetoválásod - dicsérte meg a jobb kisujjamon lévő kis hármast, amit még miatta varrattam fel, mivel őrült nagy rajongója vagyok. - És a sapkád is állati - nézte vigyorogva a kék-rózsaszín sapkámat, ami egy korábbi kollekciójából volt.

- Köszi a sok bókot - mosolyodtam el. - Isabella Engler vagyok, de szólíts csak Isie-nek, az Isabella olyan hivatalos.

- Amúgy teljesen normális lány, és kiváló pedagógus - vágott közbe gyorsan a főnököm, mire röhögni kezdtem. - Csak ugye hagyjuk kibontakozni az embereket, azért is járhat be így az iskolába.

Imádom, David minden egyes alkalommal ijedten mondja el a leendő diákok szüleinek, hogy minden rendben van velem, és igen komolyan veszem a tanítást annak ellenére is, hogy néha inkább egy tizenéves fruskára hasonlítok. Most is egy farmer rövidnadrág, egy kék-fehér kockás ing, farmedzseki, egy fekete bokacsizma és a sapka volt rajtam. Meg persze a hátizsákom, amiben a görkorcsolyáim pihentek.