Álomország

꧁Második fejezet꧂

Kyra

Reggel arra keltem, hogy egy fekete madár - nem teljesen fekete, az egyik szárnyában láttam némi fehéret - repül be az ablakon, amiről esküdni mertem volna, hogy egyébként csukva volt. Ezt leszámítva végre sikerült végig aludnom az éjjelt, semmi rémálom, semmi Lucien és semmi vér. Ja, persze, hiszen jelenleg benne vagyok a saját rémálmomban.

Miután kimásztam az ágyból és a kis asztalra pillantottam, melyen megint ott pihent egy tálca étel és egy pohár víz, most volt ott egy kis papír is:

"Gondolom nem igazán lennél a mi közelünkben, ezért hoztam fel neked reggelit és egy pohár vizet. Egyébként, jó reggelt Kyra!"
– Xander

Milyen kis aranyos, kiváncsi leszek, hogy meddig. Egyik nap meg majd arra leszek figyelmes, hogy éppen meg akarnak majd enni.

Apropó, át kellene öltöznöm. A tegnapi cuccom elég piszkos, és nem igazán higénikus ha ebben maradok napokig. De a szekrényben csak hercegnős ruhák vannak, na én és a ruha két külön dolog. Egyszerűen csak nem, utálom a szoknyákat. Kényelmetlen ruhacafat, amiben ülni esélytelen. De inkább ez, mint a koszos ruháim...

– Hát jó... – álltam a szekrény elé, majd egy határozott mozdulattal kinyitottam. – Vajon melyik fűző fogja kevésbé össze nyomni a szerveimet?

Na tessék, már magamban beszélek...

– Te meg ne nézz már – hesegettem a hollót, mely meg sem mozdult, csak ült a kis szekrény sarkán, és bámult. – Most komoly? Akkor legalább addig fordult el, amíg átöltözöm!

Ezt már csak azért mondtam, hogy legalább valakivel társalogjak, nem pedig azért, hogy a madár tényleg megtegye amit mondok. De, a madár megtette. Tényleg elfordult.

– Mi a... – dermedtem le. – Kyra, csak megőrültél, semmi gond... Vagyis de, van egy kis gond, megőrültél...

Miután kivettem egy számomra szimpatikusnak tűnő sötét fűzőt felvettem, de azért annyira ügyes már nem voltam, hogy eléggé meg tudjam húzni, bármennyire is próbálkoztam.

– Rohadt női ruhák. Förtelmes – átkoztam az eget, amiért nem sikerült felvennem egy nyamvadt fűzőt, mire halk kopogást hallottam meg az ajtóm felől. – E-egy pillanat.... Kissé meggyűlt a bajom valamivel...

– Xander vagyok – szólalt meg lágyan a mély férfias hangján. – Ha gondolja, segítek.

Amint Xander megszólalt a madár kirepült az ablakon, én pedig tétlenül álltam. Most engedjek be a szobába egy vadidegent, aki nem mellesleg vámpír, hogy segítsen felvenni egy fűzőt?

– Az van, hogy... – kezdtem bele. – Szóval, az a helyzet, hogy nem sikerült elég szorosra húzni a fűzőmet.

– Ha beenged, segítek – válaszolt türelmesen, mire az ajtóhoz sétáltam.

Kezemet az aranyozott kilincsre helyeztem, majd vacillálva, de végül lenyomtam és ajtót nyitottam Xandernek. A férfi hátra tett kézzel állt az ajtó előtt, majd mikor az kinyílt, tekintete rám terelődött. Először szemeimbe nézett, majd szépen lassan végig vezette tekintetét egész testemen, aztán újra az arcomat fürkészte. Nagyon kellemetlennek éreztem az egész szituációt, szóval megköszörültem a torkom, mire Xander megvakarta tarkóját.