Álomország

꧁Tizenkettedik fejezet꧂

Kyra

Annyi mindent érzek egyszerre, közben mégsem érzek semmit. Dühöt. Fájdalmat. Szomorúságot. És legfőképpen félelmet. Az elmúlt egy napom totális katasztrófa, kiderült, hogy Xander sosem kedvelt, és az elejétől fogva meg akart ölni, mert Fitz vagyok. Fitznek lenni egy jó nagy átok, amiről egészen eddig sejtelmem sem volt. Szóval, majdnem megöltek engem és Lucient is. Értitek? A saját ikertestvérét is képes lett volna megölni az az elvetemedett állat. És én hülye azt hittem, hogy Xander a jófiú. Jesszusom, mekkora hülye vagyok! Mindvégig Lucien volt az, aki biztonságban tudott engem, én pedig gyűlöltem és inkább Xanderrel lógtam. Pedig Luciennel kellett volna lennem...

Apropó, ha már Lucien! A csókunk óta hozzám sem szólt, maximum az ilyen alapvető dolgokat, mint például "hogy vagy?" "Jobban érzed magad?" "Félsz, igaz?" Basszus, még jó, hogy félek! Egy vámpír és egy farkas ki akar nyírni! Ilyen esetben ki nem fél?? Szóval igen, Lucien azóta olyan, mint egy zord tél. Szinte láthatatlan vagyok számára. És akkor a fiúk szerint mi lányok vagyunk a nehéz esetek. Néznének tükörbe... Pedig azt hittem, hogy jelentett neki valamit az a csók. Csak mert nekem nagyon is sokat jelentett. Mert időközben, mikor Xander elkezdett furcsán viselkedni, és Lucien meg én közelebb kerültünk egymáshoz, én megszerettem őt. Bármennyire is szemtelen és bunkó, neki is van szíve, még ha nem is dobog - őt idézve. Ja, és ami a legborzasztóbb, hogy folyamatosan verbénás teát itat velem, hogy nem tudjanak enni belőlem ha esetleg Xander ehhez folyamodna. Hiába erősködtem, hogy nem vagyok hajlandó meginni, mert ha történik vele valami és ennie kell már én sem tudok neki vérrel szolgálni, akkor is meg kellett innom. Másfél nap alatt úgy két dobozzal. És most megint teáért ment, "jobb, ha van itthon" indokkal. Végül egy kis elhagyatott házba vagyunk a királyság szélén, mivel a kis viskóba nem mehettünk vissza. Vagy ez, vagy az erdőben alszunk, ami nem valami biztonságos, tekintve, hogy Declan kis bandája is ott van bent valahol a fák sűrűjében.

– Lucien, te vagy az? – kérdeztem halkan miután valami furcsa hangot hallottam meg az ajtó túloldaláról. Semmi. – Lucien?

– Majdnem – rúgta be az ajtót Xander, majd egy gonosz mosoly kíséretében besétált, ezt követően pedig Declan is megjelent. – A másik iker!

– Francba... – nyeltem nagyot, majd szemeimmel ide-oda nézegettem, hol tudok kijutni a házból anélkül, hogy ezek ketten elkapjanak.

– Hát nem örülsz nekem? – biggyesztette száját szarkasztikusan, majd fejét rázva felnevetett. – Ilyen hülye az öcsém, hogy egyedül mert hagyni a tegnapi után? És tényleg azt hitte, hogy nem találunk meg?

– Hogy találtál meg? – dadogtam nagyokat nyelve, közben a mögöttem levő ablakhoz hátráltam és próbáltam feltűnés mentesen kinyitni.

– Szerinted nem gondoltunk arra, hogy a hős Lucien megment? Dehogynem! Éppen ezért rakattam rád egy bemérő bűbájt, tehát simán megtálaltalak.

– Rohadj meg. Azt hittem bízhatok benned, erre kiderül, hogy egy féreg vagy – néztem szemeibe a háthaszúrástól könnybe lábadt szemekkel, és nyilván azért is sírtam mert féltem, majd nagy lendülettel kilöktem az ablakot és kimásztam rajta.

– Olyan kis naiv vagy, hogy az már fáj – kiabált utánam miközben végig rajtam tartotta szemeit a nyitott ablakon keresztül.

Én eközben gyorsan feltápászkodtam a földről ruhámat megemeltem és így futottam amilyen gyorsan csak tudtam, közben vissza-vissza nézegettem, hogy Xander és Declan vajon jönnek-e utánam. Ezért néhány faág a hajamba tört, néhány pedig agyon csapta vállamat de ez sem érdekelt, csak szaladtam és szaladtam, amíg egy hangos vonyítást nem hallottam. Úgy az erdő közepében lehettem, mikor megbotlottam valamiben és hasra nem estem. Kezeimmel megtámasztva magam ügyeltem, hogy lehetőleg nem üssem be az államat, majd gyorsan felültem és szemügyre vettem bal lábamat ami valami eszméletlenül fájt. Vérzik. Ruhám aljából letéptem egy jókora csíkot majd azzal kötöttem be friss sebemet, közben körbe fordultam minden egyes apró zajra. Legyen az egy madár, egy lehulló levél ami megcsörrent az avarban, vagy esetleg őzek. Mindenre felfigyeltem. De így sem voltam elég figyelmes, mert amíg én a lábamat kötöttem, addig körülöttem termett egy falka farkas. Nagy kupacban álltak, előttük pedig egy náluk sokkal termetesebb fekete, világító sárga szemekkel. Declan...  Vicsorogva álltak előttem, és miközben én ülve kezdtem hátrálni neki mentem egy fának, így esélytelen volt a menekülés. Hát elfogadtam a sorsom. Nagyot nyelve széttártam karjaim, és a farkasokra röhögtem.