Álomország

꧁Negyedik fejezet꧂

Kyra

Átfordultam jobb felemre, majd lassacskán kinyitottam szemeimet az ablakon beszűrődő Napfény hatására. Pislogni kezdtem, de még mindig homályosan láttam, valami feketét a szemem előtt. Mikor ki tisztult a látásom, felsikítottam.

– Jézusom – sikítottam fel, majd gyorsan felültem az ágyon. – Hülye madár.

Az a holló már megint a szobámban volt, de sosem értem hogy került ide, mert mindig be van csukva az ablak, a madár meg mégis itt ücsörög a szekrényen, mint aki egész végig arra várt, hogy végre felébredjek.  

A sikításom után pár perccel kopogtak az ajtómon, én meg ültem mint egy kuka.

– Kyra, minden rendben? – kopogott újra Xander, aki egyből ide sietett ahogy kiabáltam egyet. – Kyra, ha nem válaszol kénytelen leszek bemenni, hogy tudjam jól van-e!

– Jól vagyok – válaszoltam végül, majd a madár felé kaptam a fejem, aki nagy lendülettel kirepült az ablakon. Csak egy tolla szállt a levegőben, majd az ágyamra hullott.

– Be mehetek? – kérdezte, még mindig az ajtó túlsó oldaláról. Hangja kissé feszült volt, aggódott. Miattam.

– Gyere.

Ekkor Xander belépett az ajtón, és megállt pont előtte. Mintha odagyökerezett volna a lába.

– Ennyire szarul festek, hogy nem mersz beljebb jönni? Ülj csak le nyugodtan – viccelődtem, mire Xander szája apró mosolyra görbült, aztán leült az ágyam aljába.

– Nem, dehogy! Kyra, maga minden nap csodaszép – nézett rám, majd körbe nézett a szobába. Az előbbi bókra csak egy mosollyal válaszoltam. – Miért kiáltott az előbb? Talán valami gond van a szobával?

– Nem! A szoba csodálatos – ráztam fejem, majd én is körbe néztem és mosolyogtam egy aprót. – Csak van egy ilyen fura madár, és sokszor megijeszt. Holló asszem.

– Egy holló? – kérdezett vissza, pedig pontosan  hallotta amit az előbb mondtam. Bólintottam, erre pedig állát kezdte dörzsölni. – Mondja, a hollónak  véletlenül nem fehér az egyik szárnya?

– De, azt hiszem – bólogattam bizonytalanul, majd próbáltam visszaemlékezni a madár kinézetére. Igen, fehér a szárnya. – Igen, határozottan fehér az egyik szárnya!

– Köszönöm – mosolygott idegesen, majd felállt, kisimította a gyűrött lepedőt, és az ajtó felé sétált. – Most pedig, ha megbocsát.

Kisétált, becsukta az ajtót és megállt. Vagyis szerintem megállt, abból ítélve, hogy az ajtóm elől hallottam a következőt:

– LUCIEN – ordított, mire megugrottam az ágyon. – Told ide a mocskos képed, drága és egyetlen öcsém!

Amint meghallottam Lucien nevét az ajtóhoz lépkedtem lábujjhegyen, hogy véletlenül se halljanak meg, és vegyék észre, hogy hallgatózom.

– Mit óhajtasz, Xander? – hallottam meg Lucien mély hangját, melyből sugárzott a kihívóság. Direkt idegesíti ezzel a hangnemmel.

– Ne kerülgesd a forró kását – válaszolt Xander, majd megköszörülte a torkát. – Nem tudod véletlenül, hogy ez micsoda?