Tánc

Prológus

Felpattant a székből. A falnak vágta, ami először a keze ügyébe került, majd párja döbbenetével mit sem törődve kiviharzott a szobából, felvette a cipőjét és a kabátját, és már el is hagyta a házat.

Levegőt akart kapni. Úgy érezte, mintha valami szorítaná a mellkasát, de megmagyarázni képtelen volt. Belülről fakadt a nyomás, nem tudott neki nevet adni, pont ezért megszüntetni sem. Legszívesebben kitépte volna magából, de ez lehetetlennek bizonyult.

Reménykedett, hogy a cigarettát a kabátzsebében felejtette. Ritkán élt vele, de most attól tartott, megzakkan, ha nem gyújthat rá. Szerencséje volt, majdnem teli dobozt talált. Megkönnyebbülten fújta ki a füstöt, és huppant le egy padra.

Haragudott magára. Nem szabadott volna minden magyarázat nélkül elrohannia. Tudta, hogy a párja halálra aggódja magát, főleg, hogy a telefonját is otthon felejtette hirtelen felindulásában. Vissza kéne mennie...

Csakhogy túlságosan szégyellte magát. Egyébként is, mit mondjon? Bocs, elszállt az agyam? Egy másodperc alatt gyűlöltem magam körül mindent, magamat és téged is beleértve? Ez még rosszabb lenne, mintha haza sem...

Előszedte a pénztárcáját, és ellenőrizte a tartalmát. Pár napig kihúzza belőle, utána meglátja. Lélegeznie kellett, a többi ráér.

Senki nem értené. Ő sem értette magát. Fájt, belülről rombolta valami, sírni és üvölteni szeretett volna, de egyre csak szorosabbra vonta magán a mosolyt. Nem bírt utat törni belőle a káosz, így folyamatosan nőtt, és most közel került hozzá, hogy hülyeséget csináljon. Csendet akart, mindennél jobban vágyott rá, hogy elhallgasson mélyen belül a zaj. Bármi áron...

A csuklóját bámulta. Az erekben forrón lüktetett a vér, a vékony bőrön keresztül hívogatta, kitörésre készen. Végigfuttatta rajta az ujjait, a körmei befeszültek. Amikor egy pillanatra végigsimított az erek felett, mintha felszívódtak volna. Talán ha kiszabadítaná őket a testéből, enyhülne a kín....

Rajtakapottan zárta maga köré a karjait, a cigaretta kiesett a kezéből. Nem is vette észre, hogy visszatartja a lélegzetét, míg a tüdeje szúrni nem kezdett, és ő reszketegen kapott levegő után. Mintha mérgezett vízzel telt volna el az egész lénye, nem oxigénnel. Nyelt egyet. A torka száraznak tűnt, az ajkába harapott, fémes íz öntötte el a száját...

A falba ütött. A fájdalom élesen cikázott át rajta, felszabadította, felnevetett a megkönnyebbüléstől. Még egy. Lehorzsolta az öklét, de nem érdekelte. A hűvös kőnek döntötte a fejét, zihálva próbált lenyugodni. Élvezte az adrenalin cikázását a testében, hirtelen minden élőbbnek tetszett.

Még ha le is gyűrték néha a pillanatok, nem akart meghalni.