Tánc

2. fejezet

2.

Tudta, hogy valaki figyeli. Minden egyes porcikájában érezte, hogy pár perce nincs egyedül, de nem akart foglalkozni vele. Elmerült a táncban, engedte, hogy elfeledtessen vele mindent és mindenkit. Ilyenkor csak lélegzett, semmi más nem számított, csak a lüktetés, szárnyalt a zenére. Mint akinek igazi szárnyai nőttek...

Kimerülten roskadt a fal tövébe. Lihegve próbálta lecsillapítani a testét, ami még mindig az ütem extázisáért sikított. Ha lett volna energiája, ismét elindítja a dalt, de teljesen kitikkadt. Vízre és pihenésre vágyott. A közeledő léptek azonban kilopták a delíriumból, nehézkesen emelte fel a fejét, és összpontosított az előtte megjelenő alakra.

– Csodás voltál, mint mindig.

Elfogadta a felé nyújtott vizet. A flakon nyitva volt, azonnal feltűnt neki, de nem tehette szóvá akkor sem, ha tartott tőle, hogy más is van benne. Elvette, és nagyot húzott az üvegből. Az íze normális volt, talán a paranoia erősödött fel benne ennyire.

– Köszönöm – suttogta még mindig kifulladva.

– Többet kellene a színpadon lenned – mondta Paul mosolyogva, Keith pedig akaratlanul viszonozta a gesztust.

– Ez rajtad múlik, nem rajtam – vágta rá meggondolatlanul, a főnöke arca pedig kiszámíthatatlanná vált. Keith aggódva fordult körbe. Egyedül voltak, és ez hirtelen nagyon feszélyezte. A lejátszóhoz lépett, kivette belőle a cd-t, a táskájába rejtette a tokot. Amikor azonban felegyenesedett, Paul közvetlenül a háta mögött állt. Belesétált a csapdába.

– Szeretnél dupla annyi időt?

Keith megdermedt. Az ajánlat egyszerre volt csábító és minden szempontból visszautasíthatatlan. Hiszen ha nemet mond, akkor is ugyanoda lyukadnak ki...

Legyűrte magában a borzongást, amit az oldalán végigfutó ujjak játéka váltott ki. Paul keze a nadrág anyaga mentén követte Keith testének vonalát, miközben forró lehelet szántotta végig a bőrt a nyakánál.

– Mit szólsz? Nem kérek érte sokat.

Keith apró levegőket vett. Tisztában volt vele, hogy nincs igazi választása. A fülét megütötte az övcsat hangja, ő erre kikapcsolta az agyát, mielőtt megfordult, és a férfi elé guggolt.

Bár a híre ellenére kedvelte őt, ebben a pillanatban gyűlölte. Mégis az, hogy kihasználta, minden eddigi rokonszenvét átfordította. Pedig nem először került ebbe a helyzetbe, igazán megszokhatta volna, hogy mindennek ez az ára...

– Kelj fel, elég lesz.

Keserűen gondolt rá, mennyire nincs ma szerencséje. A férfiról köztudott volt, hogy nem jó az ágyban, ő pedig reménykedett benne, hogy gyorsan letudhatja a „szívességet".

– Hogy szeretnéd?

Távolinak tűnt a saját hangja. Érdektelennek, kiábrándultnak. Mindennek, csak épp nem kívánatosnak. Nem mintha csábítani vágyott volna...

– Támaszkodj az asztalnak. – Megtette. Egy flakon koppant halkan a keze mellett, önkéntelenül kapta arra a pillantását. – Ma lusta vagyok. Adj egy kis műsort, hacsak nem szereted szárazon.

Bukfencet vetett a gyomra. Régen megalázónak tartotta volna, amit csinál, de mostanra tudta, hogy ez a legjobb, ami történhet vele. Saját magában legalább megbízhat...

Szótlanul viselte az aktust, de a száján érezte saját fogai erőteljes nyomát. Nem tudta eldönteni, a férfi tényleg ennyire tehetségtelen, vagy egyszerűen csak nem akarja, hogy neki is jó legyen. Nem mintha számított volna. Abban bízott, hogy olyat kap, amire jobban vágyik, mint egy orgazmus.