Tánc

8. fejezet

Keith a csörömpölésre figyelt fel. Megfordult, látta az összetört üvegek miatti horrort Lance arcán, de ez semmi volt ahhoz képest, amikor Paul megjelent a színen. A férfi olyan dühösnek tűnt, hogy Keith ereiben megfagyott a vér. Elindult feléjük, közben végig Lance-en tartva a tekintetét, és intett a fiúnak, hogy menjen oda hozzá, Keith pedig azelőtt mozdult, hogy átgondolta volna. Beállt kettejük közé, azonnal magára vonva mindenki figyelmét. És Paul haragját...

– Kérlek... – suttogta halkan.

Akkora pofont kapott, hogy alig bírt talpon maradni, a száját rögtön betöltötte a vér fémes íze. Megrettenve fordult újra Paul felé, nem tudta elrejteni a félelmét, bár úgy tűnt, a férfi pont ezt akarta, mert elégedetten mosolyodott el.

– Sosem tanulsz? – kérdezte közelebb lépve, Keith pedig kényszerítette magát, hogy ne hátráljon el. – Ezt most négyszemközt intézzük, mit szólsz?

Keithnek felocsúdni sem maradt ideje, Paul megragadta a karját, az irodájába rángatta, és az ajtóból hatalmasat taszított rajta. A földre zuhant, onnan pillantott fel a férfira, majd a bezáródó ajtóra. Még épphogy elkapta Lance reakcióját. A fiú mozdult felé, aztán megtorpant, de rá volt írva a kétségbeesés. Ez adta az alapot annak, hogy Keithben felhorgadjon a dac. Felpattant a földről, és amint kettesben maradtak, Paulnak esett, ezúttal viszont esélytelenül. A férfi könnyedén verte vissza a támadását, majd akkorát lökött rajta, hogy Keith dereka az asztalnak csapódott, és felordított. Dühösen emelte fel a fejét.

– Nem, cicám – nevetett Paul. – Most másképp játszunk.

– És ha nem vagyok benne?

– Verést szeretnél? – csóválta meg a fejét a férfit, és közelebb sétált hozzá. – Aztán jöhet egy kis büntetés is? Ezúttal ki kapja?

Keith tudta, hogy veszített. Lehunyta a szemét, szó nélkül tűrte, hogy Paul a vállánál fogva a térdére nyomja...

Az íróasztalnak támaszkodott, abba kapaszkodott. A mozdulatok szándékosan voltak kínzóan lassúak, Paul közben a tarkóját harapta, olyan erővel, hogy Keith nem tudta eldönteni, mi a rosszabb. Mégis összeszorította a száját akkor is, amikor a lökések egyre erőteljesebbek lettek.

– Imádom, hogy mennyire utálod, amikor magam alá kényszerítelek – lihegte Paul a fülébe, ő pedig az eddigieknél is jobban megfeszült, és kiszökött a száján az első nyögés. – Azt hiszed, uralkodsz felettem, hm? Azt hiszed, van szavad?

Keith körmei megcsikordultak a bútorlapon.

– Addig nem lesz vége, amíg el nem mész, úgyhogy a helyedben legalább úgy tennék, mint aki élvezi... a figyelmemet.

Keith bosszúsan kulcsolta a kezét a farkára. Egyáltalán nem volt felizgulva, tényleg koncentrálnia kellett, hogy képes legyen eleget tenni a férfi parancsának. Így viszont sokáig tartott, és megalázó volt. Igaza volt Paulnak. Ebben a pillanatban ismét gyűlölte.

– Túlértékeled magad – susogta Paul a fülébe, és Keith tudta, hogy remekül szórakozik. – Akkor leszel a szajhám, amikor csak akarom. Másé is, amikor csak akarom. Úgyhogy tartsd magad ehhez, megértetted?

– Meg – felelte Keith, igyekezve, hogy ne érződjön nagyon a hangja remegése. Ha még ennél is jobban megalázkodik, az összes esélyét elveszíti...

– Akkor most takarodj! – Paul végre elengedte, Keith pedig megkönnyebbülten lépett a ruháihoz. Annyira erős volt benne a késztetés, hogy elfusson, amennyire lassúra vette a mozdulatokat. Már épp végzett, amikor a férfi ismét megszólalt. – Üzenem a fiúdnak, hogy megúszta. A lelkiismeretével meg majd elszámol, amiért te kaptál helyette.