Tánc

3. fejezet

3.

Valami megváltozott. Keith úgy ébredt, hogy valaki ölelte. Pár másodpercig fel sem fogta, elméje a múltba küldte vissza, és ő megrettenve pattant fel. Szaporán kapkodta a levegőt, csak akkor nyugodott meg, amikor felismerte maga körül a szobát.

– Rémálom? – Keith rajtakapottan nézett Lance szemébe. A fiú nyújtózott egyet, majd felült, és gyanakodva pislogott rá. – Minden rendben?

Keith bólintott. Megszólalni nem bírt, egyébként is, hogyan fogalmazhatná meg? Megijedt, mert nem egyedül ébredt? Nevetségesen hangzana.

Pedig jó érzés volt. Félálomban kellemesen bizsergett a közelségtől, annyira szorosan fészkelte magát Lance karjába, amennyire tudta. Voltaképp ettől rémült meg. A gondolattól, hogy hamis illúzió.

– Visszajössz?

Keith hezitált. Nem értette, Lance miért engedi ilyen közel. A fiú mindig tartott egy bizonyos távolságot. Ennyire szétesett, anélkül, hogy észrevette volna? Úgy szorulna vigaszra, hogy fel sem tűnik neki?

Lassan visszaereszkedett az ágyra. Félt, hogy széttörik a kép, mégis amint a feje újra a párnát érte, jólesően lehunyta a szemét. Puha ajkak értek az övéhez, szinte itta belőlük a lélegzetet, míg teljesen meg nem nyugodott. Lance vállára fektette a fejét.

Nem merte megkérdezni, mit művelnek. Ő is tudta, hogy már túlságosan kötődik, csak egy icipici választja el attól, hogy szerelemnek merje nevezni...

– Elmondod? – Keith megrázta a fejét. – Pedig jó lenne tudni, min rágódsz, mielőtt hülyeséget csinálnál.

– Nem fogok.

– Megígéred?

Keith nem felelt. Rá akarta vágni, hogy igen, de nem ment. Nem ígérhetett olyat, amit talán nem tart be. Lance a tarkójánál fogva felhúzta magához, hogy a szemébe nézhessen, Keith viszont nem bírta állni a pillantását.

– Ha itt akarsz hagyni, akkor menj vissza inkább a pasidhoz, minél messzebb innen, de ne merészelj úgy kárt tenni magadban, hogy tudok róla!

Lance lelökte magáról, felkelt, és bevágta maga után a fürdő ajtaját. Keith megrázkódott a hangtól, összegömbölyödve feküdt tovább. Megkísérelte összeszedni magát, de mindig egyre kevésbé ment. Minden alkalommal jobban fakult körülötte a világ...

– Sajnálom – motyogta, amikor Lance visszaért. A fiú tüntetőleg nem nézett rá, és ő sejtette, hogy dühös. Halkan feltápászkodott, hozzálépett, a hátához simult, csókokat szórt a vállára. Próbálta megbékíteni. Az ujjai táncoltak a bőrén, Lance-t pedig elárulta légvételének szaporasága. Mégis lefogta a kezét.

– Este dolgozom.

– Ez sosem tart vissza – súgta a fülébe Keith, miközben a keze a fiú fenekére siklott, közvetlenül a bejáratát tapintotta, Lance pedig ismét sóhajtott. – Kívánlak.

– Na, nem mondod? – nevetett fel Lance, aztán kicsit arrébb lökte, megfordulva hanyatt dobta magát az ágyon, majd felhúzta a lábait. Keith vigyorogva mászott rá. A fiú nem volt kifejezetten haragtartó...

Imádott vele lenni. Nem csak azért, mert ő feltétel nélkül maga fölé engedte. Kezdeményezhetett, nem kellett attól félnie, hogy visszautasítást kap, vagy elfajulnak a dolgok. Korábban, amikor még épp csak ismerkedett ezzel a világgal, ha a saját szórakoztatására keresett partnert, néha nagyon melléfogott, mert pont olyan volt, mint amikor pénzért csinálta...

Figyelte, ahogy Lance öltözik. Mindig jól nézett ki, de Keith általában tudta, mikor megy olyan kuncsafthoz, akit ő is megbecsül. Nagyrészt állandó ügyfelei voltak, vele ellentétben, aki tényleg csak akkor vállalt be némi mellékest, ha már nagyon muszáj volt. Havi pár alkalommal. Ha folyamatosan kellett volna csinálnia, vagy megőrül, vagy kinyírja magát...