Tánc

4. fejezet

Figyelmeztetés: a fejezet több, mint felkavaró jeleneteket tartalmaz, csak erős idegzetűeknek ajánlom. És mindenképp 18 éven felülieknek!

4.

– Ma nem is dolgozol – mérte végig Lance meglepetten, mikor felöltözött. Lance rajtakapottan fordult felé. Korábban nem említette a fiúnak, hogy Paul másféle munkával bízta meg. Akkor épp nem találta alkalmasnak az időt, utána pedig nem is akart gondolni rá. Így viszont kénytelen volt magyarázkodni.

– Paul megkért egy kis mellékesre.

– Kért, mi? – fakadt ki Lance, aztán megrázta a fejét, és Keith nem értette, miért lett ennyire dühös. – A szemét. Azt ígérte, hogy nem küld téged.

– Tessék? – nyögte Keith értetlenül, de amikor Lance elkapta a tekintetét, azonnal leesett neki. Akkor viszont nem tudta titkolni a döbbenetét. – Te megkérted, hogy ne adjon el?

Lance zavartan elmosolyodott, mielőtt bólintott. Keith még mindig nem győzött csodálkozni a fiún. Hiszen ő szokta mondani, hogy nem szabad túlságosan kötődniük, ez a lépés ilyen szempontból pedig nagyon veszélyesnek tűnt.

– Igen. Elég sűrűn emlékeztet a szívességre, úgyhogy nem értem, miért szegte meg a szavát. Nem szokta – felelte Lance. Keith nem tudta eldönteni, elkeserítse, vagy hálás legyen, amiért a fiú a testével fizetett azért, hogy neki ne kelljen.

– A fickó kifejezetten engem kért. Állítólag... fontos ember.

– A francba – suttogta Lance.

– Miért csináltad? Ezért kellett csak táncolnom és pincérkednem?

Lance leült az ágyra, aztán amikor felpillantott rá, sebzettnek látszott.

– Ez tipikus behúzás a részükről. Amikor elhiszed, hogy csak ennyi az egész, jön a fekete leves. Addig csak a saját megélhetésedért csinálod, mert rohadt keveset fizetnek. Aztán jönnek az apróbb munkák Paultól is... – nevetett fel Lance. – Mire észbe kapsz, ha akarnál, sem tudsz kiszállni. Nálad próbáltam kicsit húzni, hátha fogod magad, és lelépsz...

Keith dermedten hallgatta. Hosszú csend lopódzott közéjük, neki pedig halvány fogalma sem volt, mit kellene tennie. Végül felsóhajtott, a fiúhoz lépett, lehajolt hozzá, és megcsókolta. Igyekezett nem mutatni, mennyire kikészült.

– Köszönöm. Nem lesz semmi baj, jó? Sietek haza – mondta biztatóan, mielőtt elindult. Lance nem szólt utána, nem tartóztatta. Nem mintha megtehette volna.

Keith remegett belül. Egyszerre annyi érzelem dúlt benne, hogy attól tartott, kirobban belőle. Félt, csalódott volt, és közben mégis, valahol a lelke mélyén boldoggá tette, hogy van valaki, akinek jobban számít, mint hitte volna...

**

A szoba előtt megtorpant. Sosem járt még ennyire előkelő helyen, bár mintha már a recepción sejtették volna, mit keres itt. Az a tekintet, amivel végigmérték, egyszerre volt sértő és lealacsonyító. Igyekezett nem foglalkozni vele, helyette gyorsan bekopogott. Minél előbb túl lesz rajta, annál jobb.

Az ajtó kitárult, és egy negyvenes, jól szituált férfi fogadta, mielőtt elállt volna az útjából, hogy beléphessen.

– Gyere be!

Keith emlékezett rá. Néhány hónapja bukkant fel a bárban, nem sokkal azután, hogy ő is odakerült. Eleinte csak nézte, a táncánál mindig ott ült az első sorban, végül az elmúlt hetekben többször is ajánlatot tett neki. Nem kis összegekkel, ő mégis visszautasította. Hát, úgy tűnik, van, amit nem lehet elkerülni...