A szelídítés átka (Göthe Salmander FF.)

3.20 A díszvacsora

Ismét eltelt egy kis idő és próbáltam feldolgozni az eseményeket. Nagy nehezen sikerült, de még nem egészen. Továbbra is fura kimondani, főleg rá gondolni, hogy Grindelwald vagyok.. Még mindig nem értem, hogy történhetett meg. Leginkább az, hogy erről miért csak most tudok és hogy volt képes anyu ennyi idő alatt titkolni, hogy az apám konkrétan a legveszélyesebb varázsló. Azért azt jó lenne az ő szemszögéből is hallani a történetet. Ezért elhatároztam, hogy el fogok menni hozzá, hogy kiderítsem a teljes igazságot. Tudni akarom, hogy történt ez az egész. Anyuhoz úgy is elmehetek, azt Grindelwald valószínűleg engedni fogja. Göthéhez már nem.. Ezért nem is merem megpróbálni. Egyszer majd erről is beszélni fogok vele erről. Mindennek eljön majd a maga ideje. Idővel biztosan.

A kastélyban szinte már mindenki tudott a származásomról. Leginkább Queenie döbbent le, mivel ő áll hozzám a legközelebb. Természetesen mellettem állt és próbált kedves szavakkal támogatni, hogy ez egyáltalán nem szégyen, nem fognak emiatt utálni és Göthe is meg fogja érteni. Hiszen erről én nem tehetek, mert nem tudtam róla és nem vagyok hibás miatta. Teljesen igazat adtam neki, de mégiscsak bennem van a stressz, hogy mi lesz, hogy majd az egész világ értesülni fog róla? Engem is el akarnak majd kapni? Bele se merek gondolni.. Ne is gondoljunk rá. Úgy lesz a legjobb.

Jelen pillanatban most is Queenie-vel beszélgettem a nagyterembe. Inkább panaszkodtunk egymásnak, mert már mindketten eléggé szenvedünk Jacob és Göthe hiánya miatt. Nagyon is meglátszik rajtunk, hogy mostmár nehezen bírjuk nélkülük. Azért remélem, hogy mostmár valamikor újra látni fogjuk őket. Queenie-nek iszonyatosan hiányzik Jacob, nekem meg Göthe.. Mi lehet velük? Csak bízni tudok abba, hogy jól vannak..

-Szerinted, mi lehet a fiúkkal? - hozta szóba Queenie kissé kétségbeesetten.
-Fogalmam sincs, de már szinte megőrülök Göthe nélkül.. - vallottam be csalódottan.
-Ugyanez. - értett egyet. - Őszintén, nem tudom, hogy vagy te ezzel, de én kezdem megbánni a tettemet. - közölte hirtelen.
-Mire gondolsz pontosan? - néztem rá felvont szemöldökkel.
-Hogy Grindelwald mellé álltam.

Ezzel egyáltalán nincs egyedül. Most, hogy már elég régóta itt vagyunk, semennyire se érezzük jól magunkat, csak próbáljuk azt tetetni, hogy igenis jó döntést hoztunk és örülünk, hogy itt vagyunk. Na ez már nem annyira igaz. Inkább maradtunk volna Göthéék mellett és szartuk volna le, mit akar Grindelwald. Mondjuk, ha ez nem történt volna meg, nem tudtam volna meg az igazat. Ebből a szempontból jó, de akkor se láthatom a barátomat.. Már hiányzik mindene.. Ha egyszer majd látom őt, ezerszer fogok bocsánatot kérni, amiért átálltam és otthagytam őt. Életem legrosszabb döntése volt. Pedig a saját apámról is van szó.. Mindegy is. Ebbe most nem megyek bele.

-Néha én is ezt érzem, de még ki kell bírnunk. - mondtam ki. - Ha úgy van, megpróbálok beszélni apámmal. Hátha megérti.

Queenie bólintott. Viszont engem kirázott a hideg a szavaimtól. Igaz, hogy még nem merem kimondani az apa szót, most mégis megtettem. Legszívesebben visszaszívtam volna, de miért tegyem.. Sajnos vagy nem sajnos, ez az igazság. Nem tudok rajta változtatni, ha akarnék is. Ő igenis az apám. El kell fogadnom.

Mielőtt folytattuk volna a beszélgetést, belépett az a valaki, akiről most éppen szó volt. Grindelwald volt az és odajött hozzánk.

-Egy percig se szeretném megzavarni a fontos megbeszéléseket, kedveseim, de egy dolgot közölnöm kell veletek. - kezdte el, mire én mélyen a szemébe a néztem.

Titokban reménykedtem abban, hogy mi lenne, ha azt közölné, hogy szabadok vagyunk és mennyünk nyugodtan a fiúkhoz, de ennek az esélye eléggé kevés. Sajnos igazam is volt.. Miért is hittem benne..