When You're Lost in the Darkness

6

Joel szemei azonnal kipattantak. Tudta, hogy ezeket a hangokat nem álmodta és hamarosan a sátoron kívüli kiabálásból be is bizonyosodott, hogy igaza van. Felült, az öccse felé fordult, hogy felkeltse, de szükségtelen volt, Tommy éberen egyenesedett fel a székben.

- Itt vannak. – suttogta a férfi.

Joel kiült az ágy szélére, határozottan jobban érezte magát, bár a halántékán a seb még tompán lüktetett. Valószínűleg a fájdalomcsillapító, reggelre fájni fog, de az is lehet, hogy az adrenalin kezdett dolgozni; túlélni, mindenáron túlélni. Joel tudatosan nem akart élni, mindennap úgy nézett szembe a fertőzöttekkel, hogy ha megharapják itt a vége, végre együtt lehet a lányával a túlvilágon. Néha egészen lazán küzdött ellenük, hátha megtörténik, de a teste minden alkalommal eldöntötte helyette, hogy már pedig élni fog. Minden alkalommal, amikor egy fertőzött túl közel került hozzá a tudatalattija megvédte őt a biztos haláltól. Tegnap is ez történt. A verandán ült, órák óta szemezett a pisztollyal a kezében, elképzelte milyen érzés lesz megtenni, érezte a hideg fémet, ahogy a halántékához nyomta a csövet, azonban mikor végre lőtt volna a keze egyszerűen megremegett, mintha külön életet élt volna és eldöntötte, hogy ez bizony nem az a nap. A golyó végigszántotta a halántékát, nem volt súlyos, de a vér azonnal ömleni kezdett, ő pedig a sokktól elájult, az utolsó amire emlékszik a dobogó lábak a fapadlón és Tommy rémült kiáltása.

Elhúzta a függönyt és Haileyvel találta szembe magát. A lány ugyanolyan kétségbeesetten nézett rá, mint aznap este, amikor megismerkedtek. Joel érezte, hogy egy pillanattal tovább meredt azokba a gyönyörű tengerkék szemekbe. Gyönyörű, mi?

Akaratlanul is felhorkant, mire a lány összerezzent és hátralépett egyet;

- Itt vannak. A kapunál.

A két férfi felpillantott, egyenesen ki a sátor bejáratán, bár nem a kerítés felé nézett, a reflektorok és a fegyverropogás semmi jót nem jelentett.

- Van valahol fegyver? – lépett közelebb Tommy.

- A katonák elintézik, eddig sose jutottak át a rácsokon, biztonságban vagyunk.

- Soha nem vagyunk biztonságban. – dörmögte Joel.

Hailey megütközve nézett a férfira. Sose találkozott még egy ennyire mogorva pasival, mint Joel.

- Azért szavazhatnál kicsit több bizalmat nekik, ez a munkájuk!

- Én csak azt tudom, hogy akkora lármát csapnak, hogy Texas összes fertőzöttje ide fog jönni.

- Ezt meg hogy érted?

- A hang vonzza őket. Sose tűnt fel?

A szőke hajú lány kicsit zavarba jött erre, tétován megrázta a fejét. Igazság szerint, amióta a zónába került igyekezett kizárni a külvilágot, esténként bent tartózkodott a kórház biztonságos és főleg vastag falai mögött, néhanapján, mikor volt ilyen támadás a katonák idekint elintézték és nekik ezzel nem kellett törődni. Talán ez pontosan olyan hiba volt, ahogy még mindig hiányzott belőle a hirtelen döntés képessége.

- Te se maradnál odakint túl sokáig életben. – bökte ki Joel, bár szinte azonnal meg is bánta, még ő is érezte, hogy ez bunkó volt, hiába volt igaz.

Hailey érezte, hogy elönti a düh.

- Talán, de csak talán, ha nem hagytál volna magamra aznap este, mára már értenék a fegyverekhez!