When You're Lost in the Darkness

7

Csak lihegésük törte meg a csendet, ahogy a lépcsőkön rohantak. Felfelé haladtak és ugyan nem tudták, hogy hogyan fognak még kijutni, de egyelőre próbáltak biztonságosabb helyet találni és a tető tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak átmenetileg.

Joel volt az, aki kicsapta a tetőre vezető ajtót és kilépett rá és szinte azonnal gépfegyvert fogtak rá;

- Állj! Azonosítsa magát! – szólalt meg a fegyver másik végén egy maszkos, nagydarab férfi.

Joel hirtelen elfelejtett levegőt is venni, erre nem volt felkészülve, azonban Hailey megkerülte:

- Hailey Jones vagyok, itt dolgozom a kórházban! – mutatta fel a kártyáját.

A katona pár pillanatig méricskélte a kártyát, majd leengedte a fegyverét;

- Mit keresnek idefent? Mi történt odalent?

- Nem tudjuk, csak azt, hogy betörtek a fertőzöttek!

- Mi...? Az nem lehet, a kerítés...!

- A kerítés lószart se ért! – dörrent rá Joel mérgesen. Egyre kevésbé alakult jól ez az este és kezdett nagyon türelmetlen lenni. – Le kell jutnunk innen mielőbb!

Hailey elengedte a füle mellett a férfi morgását, bár tudta, hogy igaza van. Óvatosan megérintette a katona vállát, aki odakapta a tekintetét. Rémült volt.

- Én... Elaludtam, tudom, nem kellett volna, de már 24 órája talpon voltam.

A lány megértően bólintott, tudta, hogy nem kellenek szavak ehhez. Mindenki túlvállalta magát egyszerűen folyamatosan, ki ilyen okból, ki meg olyanból.

- Akkor is igaza van. – pillantott hátra a másik férfira futólag – Le kell innen jutnunk. Van valami létra vagy bármi?

A férfi tanácstalanul vakarta meg a fejét és nézett körbe;

- Most először vagyok idefent, igazság szerint fogalmam sincs.

- Nem akarom megzavarni a csevejt, de közelednek! – szólt közbe Tommy, aki még mindig az ajtófélfának támaszkodva figyelt lefelé a sötétben.

Mindannyian odapillantottak és valóban lehetett hallani a sikításokat, hol emberit, hol fertőzöttét és egészen úgy is tűnt, mintha némelyik közeledne.

Pár pillanatig néma csöndben meredtek a sötétbe, majd Tommy bezárta az ajtót és nekidőlt. Az ajtó tűzbiztos volt, ezáltal jól zárt, de senki nem ismerte a fertőzöttek igazi erejét, hogy mire képesek, így abban se lehettek biztosak, hogy az ajtó elég ideig ki fog tartani, ha felérnek.

- Hordjuk az ajtó elé a ládákat. – vetette fel a katona, majd elmutatott a készletes dobozok felé. – Egy darabig visszatartja őket.

Senki nem válaszolt, Tommy volt az első aki felkapta az elsőt és odavitte, Joel követte őt, majd a katona is. Hailey ezzel szemben végigjárta a tető szélét, felmérte a terepet.

Mikor először a tető széléhez lépett és lepillantott az udvarra összeszorult a gyomra, de nem akarta, hogy meglássák rajta, úgyhogy pókerarccal kényszerítette magát, hogy körül nézzen. Az udvar pár órával ezelőtt még nyugodt volt és rendezett, most romok és holttestek hevertek mindenhol, ráadásul szinte folyamatosan lehetett hallani a kétségbeesett kiáltásokat és fegyverropogást. Pár órája még ez egy biztonságos hely volt, most pedig... Hailey keze ökölbe szorult. Miért történt mindez? Miért nem figyeltek valahol jobban a világban? Miért?