Igen // Lando Norris ff.

3. fejezet

- Nagyon nagy segítség vagy Daniel. - Nézek rá hálásan és kikászálódok a kocsiból. Ő is kiszáll a kormány mögül és a csomagtartó felé veszi az irányt. A hátsó ajtóhoz lépek, kinyitom és felveszem a baba hordozót Daphne-val benne.

- Jaj, Emy, ne szórakozz, tudod, hogy nagyon szívesen segítek. Meg persze imádom a kis csöpséget. - Mellém áll a férfi, és hülye pofát vágva néz a babára, mire az kis nevetés hallat és két pici karját Daniel felé nyújtja.

Mosolyogva nézem őket, és a tudat, hogy Daphne egy ilyen szerető családban fog felnőni, megnyugtatja a szívem. Elszakítottam az apjától, és nagy eséllyel soha nem is fogja megismerni, és félek, hogy ez kárt fog okozni benne. Kárt okozok benne azzal, hogy nem tudja az apját, és az is lehet, hogy én sem leszek jó anyja. Nem akarom, hogy igazi szülők nélkül nőjön fel. Pont ezért jutott eszembe az, hogy nevelő szülőkhöz adom, de hála ég, ott volt mellettem Oscar, és lebeszélt róla.

Bementünk az apró kis faházba, az új otthonunkba. Remélem, hogy majd lesz ebben a házban is egy apa figura. Lehet a végén még Oscar lesz az, még nem vagyok biztos az érzéseimben.

Oscar Piastri szemszöge:

Egy hét múlva kezdődnek a tesztnapok, és edzés, diétázás meg szimulációzás helyett azon agyalok egész nap, hogy hogy fogtam ki ilyen szerencsétlenül a mostani csapattársam terhes (vagyis hát már nem terhes, hanem gyerekes) exbarátnőjét, és hogy lehet, hogy nem ismert fel.

Idegesen dörzsölöm meg a szemem, és értetlenül nézek le az előttem fekvő lapokra. Itt bámulom ezeket már több mint tíz perce, és még mindig nem tudom, hogy miről írnak. Inkább kibámulok az ablakon és tovább töprengek azon, hogy hogy történhetett mindez meg.

Az eső halkan kopog az üvegen, a McLaren "főhadiszállásán" jóval hűvösebb az idő, mint Ausztráliában. Vajon milyen idő lehet most ott? Itt Londonban és környékén hideg és vízes. Emily és Daphne már biztos a tóparti házban vannak. Daniel megígérte, hogy hív, amint van valami.

Igazából Daniellel egyáltalán nem vagyunk haragban azért, mert én ültem be erre a szezonra az ülésébe. Viszont együtt döntöttünk úgy, hogy nem áruljuk el Emilynek, hogy én is forma 1-es pilóta vagyok. Így láttuk helyesnek, ugyanis csak meg akarjuk védeni. Tudom, mennyire megsérült mentálisan Lando miatt, és én nem akarok neki fájdalmat okozni. Soha.

Gondoltam rá, hogy elhívom randizni. Aztán elvetettem az ötletet. Most a picivel kell foglalkoznia, és nem tudom, mennyire tudott felépülni Norris után. 

Tele a fejem, összevissza kattogok minden szaron, te jó ég. A papírokat otthagyva az asztalon, felkelek a székből és kisétálok a szobából. Halkan, gyors léptekkel haladok a csarnokban, az esőbe kiérve kicsit megtorpanok, hagyom, hogy a víz végig csorogjon az arcomon, lehűtsön és értelmes gondolatokat hozzon a felszínre. Tovább szaladok a kocsimig, bepattanok és már indítom is. Kiérek a parkolóból, elszáguldok vagy öt kis falu mellett, felmegyek az autópályára, és tövig nyomom a gázt. A hangszórókból hangosan üvölt a Maroon 5-tól a Maps, Adam Levinnel együtt éneklem a fejemben. Az ismerős dallam bekúszik a bőröm alá, fájdalmas szavakat karcol az ereimbe, és én hagyom.

Eszembe jut Catlyn (szerk.meg.: ezt a nevet "Ketlin"-nek kell kiejteni), a mosolya, a nevetése, ahogy rám nézett, az illat, ami mindig körbe ölelte. Beletúrok a hajamba, próbálok felejteni, a sebességmérő kiakad, a szívem száguld, érzem, hogy a sírás kerülget, muszáj lehúzódnom az autópálya szélére. A kocsi megáll, a szívem dobog ezerrel, érzem, hogy jön a pánikroham, hogy nagy lesz, ki fog robbanni. Remegő kezemet felemelem, a képernyőm keresem a nevét, de nem találom, de mindjárt itt lesz, és képtelen vagyok megfékezni. Meglátom a nevet, megnyomom, halkan csöng, nem veszi fel. Basszus, mi lesz már!

- Szia!

A hang, ismer, tudja, hogy kell szólítani, hogy válaszoljak. Halkan nyögöm a nevét, kezdek bele süllyedni az óceánba.

- Hé, minden rendben Oscar?

Rázom a fejem, szétmegy, szédülök, és újra és újra kibuggyan belőlem a sírás.

- Sh, semmi baj, itt vagyok. Nem kell félned, vigyázok rád. Itt vagyok melletted, jó? Csak fogd meg a kezem, és szorítsd meg. Nincs semmi baj.

Behunyom a szemem, és képzeletben fogom a kezét, az apró tenyere elveszik az enyémbe. Lassan megnyugszom, hallgatom a hangját. Istenem, mennyire szükségem van rá.