Igen // Lando Norris ff.

13. fejezet

De, igen.
Teljesen komolyan gondolta Avy, amikor bement a Ferrarisok szobájába, hogy megossza az Oscar-Lando-Luisinha-én problémát.

Charles és Carlos döbbenten hallgatták végig, míg barátnőm beavatta őket minden apró részletbe. Néha közbe szúrtak egy ahát, és egy nem mondod komolyan pillantást. Amikor a történet végére ért, én még kiegészítettem egy-két aprósággal, majd a megoldást várva pillantottunk a két srác felé.

- Hát - kezd bele Charles, de a torkán akad a szó.

- Nagy szarba keveredtél Emily. - Néz rám elismerőn Carlos, mintha ez egy jó dolog lenne.

- Nekem mondod? Mármint ez nem is egy akkora probléma, de ez a töpszli - nézek rá a karomban éppen szunyókáló Daphnera - eléggé megnehezíti az egész helyzetet.

- Tényleg, ez a csöppség olyan imádnivaló. - Nevet fel Charles és elém guggolva megsimogatja a pici fejét.

- Na. - Áll fel barátnőm, és megfogja a bőröndje fogantyúját. - Foglaljuk be a szobát, aztán menjünk vacsorázni.

- Még tökre korán van, hova akarsz te menni vacsizni? - Állok fel én is.

- Emy, drágám, már elmúlt hét.

Elképedve meredek rá, és kiveszem a zsebemből a telefonomat, hogy én is lecsekkoljam. Tényleg tizenhat perccel múlt hét, ami jelzi milyen sokat elbeszélgettünk a fiúkkal. A telefonom egy csomó üzenetet jelez, de az egyiken megakad a szemem.

Lando Norris: Azt mondta Oscar, hogy jöttél a nagydíjra.
Lando Norris: Ha van kedved, összefuthatnánk. Szívesen találkoznék Daphneval.

Remegő kézzel válaszolok az üzikre, nem tudom, hogy hogy kezeljem azt, hogy Lando minden ellenére szeretne találkozni velem és a picivel.

Végül hangos haskorgásra kapom fel a fejem, mire Carlos oda rakja a kezét az említett helyre.

- Jól van na, éhes vagyok. - Motyogja zavartan. Mind elnevetjük magunkat és elindulunk a szobákból.

§§§

Miután lepakoltunk a saját szobánka, és megetettem majd lefektettem Daphnet, elindultunk vacsorázni. A gyermekemet elég nehezen hagyom magamra, de Húsvétra kaptam egy úgynevezett "babfigyelőt", amivel a telefonomról figyelhetem alvását, így nem kell mellette szobroznom.

A többiek már előre lementek, így egyedül kellett oda találnom a hotel étterméhez. Kilépve a szobából a lifthez mentem, megnyomtam a hívó gombot. Mikor megérkezett és beszálltam, meghallottam mögöttem egy hangot, majd egy kiabálást.

- Tartanád?

Összehúzott szemöldökkel kijjebb léptem, hogy nehogy becsukódjon. Lando jelent meg és egy köszönömöt motyogja belépett mellém, de majdnem orra bukott, annyira a telefonját bámulta. Megforgattam a szemem, nem terveztem felhívni magamra a figyelmét. Csönden utaztunk lefelé, amikoris felnézett, és akkorát sikított látványomra, hogy egy lány is megirigyelhetné. A telefonját kiejtve kezéből kapott a szívéhez, mire nem bírtam magamban tartani és elröhögtem magam.

- Te meg hogy kerülsz ide?

- Én tartottam neked a liftet, hogy be tudj szállni.

- Oh, ne haragudj, teljesen el voltam foglalva. - Motyogja zavartan és egyszerre nézünk a telefon képernyőjére. A készülék még mindig a földön hevert, képernyővel felfelé, így teljesen ráláttunk.

Egy beszélgetés volt megnyitva, tele szívecskékkel, de csak a másik személy küldözgette azokat, Lando semmilyen emojit nem használt.

Kapkodva vette fel, és a mellkasához szorított, mintha nem lett volna egyértelmű, hogy Luisinhaval beszélgetett. Furcsa volt élőben is megtapasztalni, hogy hidegen hagyja a lány. Azt hittem, hogy legalább próbálkozik, de nem. Megsajnáltam szegény lányt, szívét-lelkét beleteszi a kapcsolatukba, de úgy látszik Landonak ez kevés.

Végül a liftből kilépve a fiú elindult valamerre, de én megtorpantam.

- Lando. - Kiáltok, és utána eredek. A telefonját elrakva fordul felém, izgatottság, vagy talán idegesség csillog szemében.

- Nem tudod merre van az étterem? - Kérdezem elé érve, mire eltűnik a csillogás a pillantásából, csalódottság veszi át a helyét. Nem tudom hová rakni ezt az egészet, így nem veszek róla tudomást.

- De, persze. Én is arra megyek. Gyere. - Invitál és tovább sétálunk. Bekanyarodunk egy folyosóra, de elég hosszúnak tűnik, ezért elgondolkozom, hogy rakjam-e fel neki a kérdést, ami már egy ideje érdekel. Végül arra gondolva, hogy nemigen lesz jobb alkalmam, ezért veszem a bátorságom, és megszólalok.

- Lehetne egy kérdésem?

- Már megvolt. - Válaszolja vicceskedve, de aztán rám nézve komolyra fordítja a szót. - Mondjad csak nyugodtan.

- Meg fogsz valaha bocsátani azért, mert nem mondtam el, hogy van egy lányod?

Erre a kérdésre megtorpan, és elmélázva néz rám, majd határozottan megrázza a fejét.

- Emily, nem tudom, hogy ezt honnan vetted, de nem haragszom rád. - Mondja, és közelebb lép. A tüdőmbe reked a levegő, ahogy megérzem citrusos illatát. Egy éve már, hogy nem volt ilyen közel hozzám, alig bírom kezelni, ahogy mélyen a szemembe néz. - Amikor Daniel elmondta, csak az járt a fejemben, hogy nem lehettem mellettem, amikor megszületett. Csalódott voltam, azt hittem ezt a pillanatot a feleségemmel fogom átélni kéz a kézben, de te ezt elvetted tőlem. Igazságtalannak éreztem, és legszívesebben felhívtalak volna, hogy könyörögjek, hogy tekerd vissza az időt, és engedd meg, hogy melletted legyek.

A szívem hevesen kalapál ezekre a szavakra, még közelebb lép, és óvatosan megfogja a kezeimet. Élesen szívom be az oxigént, nem tudom, hogy sírni vagy hányni akarok. Gyönyörű íriszei, amikről sosem tudtam eldönteni, hogy kék, vagy zöld, mégis olyan áthatón tud a szemedbe nézni vele, most az őszinte érzelmeitől vibrál.

- Tudom, hogy te akartál távolságot, és tiszteletben tartottam. Eddig. De most vissza akarok térni melléd, az életed része akarok lenni. Elhívlak randizni, meglátogatlak, még akkor is, ha egy másik kontinensen vagyok. Nem érdekel, de harcolni fogod érted, és Daphneért is.

A mondandója végére elhalkul a hangja, szánkat csak pár centi választja el. Én beszívom azt a levegőt, amit ő éppen akkor fújt ki, és nem tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy testével árasztja felém a hőt, ami utó fuvallataként hozza magával a vágyat. A feszültség szinte szikrákat szór körölöttünk, ahogy ajka óvatosan súrolja enyémet. Megszédülök, és meg kell kapaszkodnom a bicepszeibe, nehogy elvágódjak.

Szétvetett az ideg, ahogy arra vártam, hogy megcsókoljon. A szemem tükrözhette kívánságom, mert kaján vigyorra húzta a száját, és ajkait enyémre tapasztotta.