Igen // Lando Norris ff.

1. fejezet

8 hónappal később

2023. január 14.

- Gratulálok! Kislány lett! - Mosolyog rám a doki, mire én is vissza mosolyogtam. 

Erőtlenül dőltem hátra, és nem akartam mást, csak egy három napos alvást, ezután a tíz órás szülés után. Drága lányom nem akart kijönni, úgyhogy megszenvedtem, de amint meghallottam, ahogy felsír, könny szökött a szemembe. Mellettem anyukám is könnyes szemmel fogta meg gyenge kezemet, és óvatosan megszorította.

- Mi lesz a neve a csöppségnek?

- Daphne. Daphne lesz a neve. - Suttogom elérzékenyülve.

- Oh, drágám, gyönyörű nevet választottál. De, Ricciardo lesz?

- Nem baj, ha inkább az igazi apukámtól kapná a nevét?

A szüleim meghaltak egy autóbalesetben, így kerültem a Ricciardo családhoz, és bár őket tekintem a családomnak, mégis szeretném ha az igazi szüleimtől kapná a nevét. És persze a Daphne nevet is azért választottam, mert majdnem én is azt a nevet kaptam volna, de az utolsó pillanatban megtalálták az Emily nevet.

- Akkor legyen Stark. Daphne Stark.

Egyszerre pillantottunk a gyermek felé, akit éppen akkor töröltek meg és nyújtották felém. Óvatosan vettem a kezembe az apró babát, és mosolyogva érintettem meg a kezét.

- Hát szia Daphne. Én vagyok az anyukád. Remélem leszek olyan jó anya majd, mint a mamád - pillantok fel a nőre, aki anyám helyett anyám volt. - Ígérem, úgy vigyázok rád, mint a szemem fényére, és mindenre megtanítalak, amire szükséged lesz az életben.

Pár órával később (amikor már egy pár órás alvást be tudtam iktatni), bejött hozzám az apukám és a két testvérem. A legidősebb közölünk, Michelle ugrált örömében, és azt ecsetelte, hogy milyen jó nagynéni lesz. Miközben apa próbálta lenyugtatni, addig Daniel, a középső és egyetlen fiú testvérem mellém lépett.

- És most mi lesz? - Néz rám szomorú tekintettel. Kicsit feljebb ültem az ágyon, de nem volt kellemes érzés, így picit felszisszentem.

- Szerintem beköltözök vele a tóparti házba.

- Nem jössz vissza a Forma 1-be?

Tavaly amint megtudtam, hogy terhes vagyok, felmondtam a Forma 1-es állásomból. így visszamentem Brooklynba, hogy ott folytassam az ügyvédi munkámat. Teljesen elszigetelődtem a motorsport világától, semmilyen hírportált nem nyitottam meg ezzel kapcsolatban, sőt, még a pilóták üzenetére sem válaszoltam, akik ismertek annyira, hogy megadjam nekik a telefonszámomat. Ilyen volt például Max, Pierre, Yuki, Lance, Lewis és George. Meg persze a gyermekem apja, Lando, akivel azóta az ominózus beszélgetés óta nem találkoztam és nem is beszéltem vele.

Persze később a barátaimnak elmondtam, hogy terhes vagyok, de a lelkükre kötöttem, hogy ha bárki elárulja ezt Landonak, akkor nem állok jót magamért. Max, Yuki és George próbált rávenni, hogy beszéljem ezt meg a fiúval, de nemet mondtam. Ők hárman végül azt mondták, hogy mindenképpen meglátogatnak, miután szültem, csak küldjem el a címet, hogy hova jöjjenek.

- Szerintem mindenkinek jobb lesz, ha nem megyek többet a sport közelébe. - Motyogom magam elé.

- Ez nem igaz, rengetegünknek hiányzol. De dönts úgy, ahogy neked jobb.

- Úgy lesz.

---------------------------------------------------------------------------------

Sziaaaaasztooook!!!

Úristen, hát itt vagyunk a második résznél. Annyira boldog vagyok. Remélem ez a könyv is elnyeri tetszéseteket. Mivel most jön a suli, lassan fognak jönni a részek, de annyi ötletem van, hogy azt el nem tudjátok képzelni. Olvassátok nagy-nagy szeretettel kedves Olvasóim!

Ui.: A kislány nevét "Dáfni"-nak kell kiejteni. Nagyon tetszett ez a név, de kicsit nehézkes a kiejtése. Ne haragudjatok, de remélem így is élvezhető lesz.