10. Rész

193 10 0
                                    

Miután elértünk az edzőteremhez, rögtön neki is állt Lando bemelegíteni az utasításaimat követve. Majd miután ezzel készen voltunk, megkezdtük az erősítést is. Húztam magamnak egy széket, majd leültem és onnan mondtam az instrukciókat.
- Muszáj ennyit edzeni? Már így is elég erős vagyok!- Nyafogott a fiú.
- Először is, rohadtul rád fér az edzés, mert még a végén ellustulsz, másodszor igen, muszáj ennyit edzeni mivel délután komolyabb programunk lesz!- Jelentettem ki a fiúnak, mire hirtelen rám nézett.
- Mire gondolsz, milyen programot szerveztél?- Kérdezte miközben a nyakára edzett.
- Hát azt nem árulhatom el, de biztos vagyok, hogy nagyon fog tetszeni!- Mondtam mosolyogva a fiúnak.
- Remélem jó lesz, bár ha belőled indulunk ki, akkor már előre félek! Egyébként elég lesz már?- Folytatta a hisztizést miközben felálltam, majd a széket visszatoltam a helyére.
- Rendben, akkor gyerünk átöltözni és indulhatunk is!- Mondtam, mire felcsillant Lando szeme és azonnal felpattant a helyéről.
Felmentünk az irodába, út közben sikerült gúnyos szemezésbe keveredni a boszorkányunkkal. Lando gyors átöltözött, majd addig én összepakoltam a szükséges cuccokat a délutánhoz.

Kimentünk a kocsihoz, majd beszálltunk és elindultunk a legközelebbi versenypályához. Ma pont az egyik haverom volt a pályán felügyelő, ezért lebeszéltem vele, hogy a látogatóknak kicsit érdekesebbé tennénk a napját.

- Szia Connor, mizu van?- Köszöntem neki, miközben lepacsiztam vele.

- Sziaaa, hú de rég láttalak! Igazából nem sok minden, veled mizu?- Kérdezte tőlem érdeklődve.

- Hát most próbálok megoldani egy két zűrt, aztán ezért most bébiszitter vagyok.- Néztem Lando felé, miközben elnevettem magam.

- Bemutatnám neked Lando Norrist, akivel a mai napot fogod tölteni.- Mutattam be Connornak a fiút.

- Nagyon örvendek, remélem szuper élmény lesz nektek! Akkor tudjátok mi a dörgés, bukósisakok az ülésen, aztán hajrá!

- Szuper, köszi szépen! Azt lehet tudni, hogy mennyien vannak a nézőtéren?

- Hát, hogy őszinte legyek Facebookra lett kitéve egy poszt, hogy jöttök szóval elég sokan vannak.- Fogta a fejét Lando, miközben maga mögé nézett.

- Mennyi az az elég sokan?- Kérdeztem kissé félve, hogy iszonyat sokan lesznek.

- Hát kb 10000-12000-en, de fogalmam sincs.- Hirtelen kikerekedett mind a kettőnk szeme.

-Hogy mennyien?- Kérdeztük egyszerre Landoval.

- Jól hallottátok, na nyomás, mindenki rátok vár!- Küldött el minket azzal a lendülettel a pálya felé.

- Egyébként elmondanád, hogy miért vagyunk itt?- Kérdezte tőlem Lando kissé idegesen.

- Gondoltam kicsit kizökkentene téged az F1-ből egy másfajta verseny. Mindig láttam rajtad, hogy tetszik amit csinálok, szóval gondoltam kipróbálhatnád.- Eközben kiértünk a pályára, majd minden néző elkezdett kiabálni és sikítani.

- Ki vezet elsőnek?- Kérdezte tőlem a fiú, miközben megálltunk a már előre leparkolt Porsche előtt.

- Elsőnek én utána te, aztán versenyzünk! Jelentettem ki miközben a fejemre húztam az egyik sisakot.

- Egy kocsival hogy akarsz versenyezni?- Kérdezte tőlem gúnyosan, miközben felvette a másik sisakot.

- Eggyel sehogy, de kettővel simán.- Kacsintottam felé, majd beültem a kocsiba. Beült ő is a kocsiba, majd bekötötte magát és mint egy durcás kisgyerek keresztbe tette a kezét.

- Mi a baj?- Kérdeztem tőle aggódva.

- Semmi, csak nem számítottam erre. Nagyon durva, hogy mit meg nem teszel értem. Nagyon hálás vagyok neked!

- Jaj Lando, ne mondj ilyet, nekem most ez a munkám és amúgy is csak segíteni akarok! - Vigyorogtunk egymás felé.

- Most úgy megölelnélek, de nem akarom hogy a lesifotósok új pletykát generáljanak.- Nevettük el magunkat, majd ráléptem a gázra és szépen lassan elindultunk a pályán.

- Tokyo drift jöhet?- Kérdezte a rádión Connor, miközben Landoval egymásra néztünk.

- MEHET!- Ordítottuk el magunkat egyszerre és már indult is a zene.


Véletlen szerelemWhere stories live. Discover now