Véletlen szerelem

7. Rész

Miután felöltöztem, elindultunk lefelé a portán és kimentünk az épületből. Elég hideg volt, de úgy voltunk vele, hogy majd úgyis bemelegszünk a futástól. Elkezdtem az erdő felé futni, ami a centrummal szembe volt, majd egy kis idő után Landonak is sikerült beérnie.

- És egyébként ha szabad kérdezni, mi lett a céggel?- Kérdezte a mellettem kocogó fiú.

- Hát sajnos csődbe mentünk, egyszer sikerült egy faszinak átvágnia minket és utána elindultunk a mélybe. De remélem, hogy ezzel a melóval sikerül majd megoldani a problémát.

- Mindent megteszünk érte. Remélem sikerülni fog a tervünk.

- A tervünk?- Kérdeztem vissza lihegve.

- Igen, nekem is ugyanúgy van egy tervem, hogyan tudok neked segíteni. Amúgy mi lett a többiekkel?

Sóhajtottam egyet, majd megálltam és a térdeimre támaszkodtam. Lando is hirtelen megállt, majd rámnézett.

- Minden rendben van?- Kérdezte aggódva.

- Elmentek.. Nem is akartak küzdeni a cégért. Cserben hagytak engem és a céget is egyaránt.- Pár másodpercig csak csöndben álltunk.

- Nagyon sajnálom, de azt tudnod kell hogy én mindig itt vagyok neked és a Quadrantosok is.- Tette a vállamra a kezét, hogy biztasson egy kicsit.

- Köszönöm Lando, nagyra értékelem.- Töröltem le egy könnycseppet az arcomról.- Mi lenne, ha játszanánk egy versenyt, hamár úgyis ez a munkád?- Kérdeztem tőle sokkal boldogabban mint az előbb.

- Benne vagyok mindenes!- Vágta rá mosolyogva.

- Az a lényeg, hogy itt van egy olyan 100 méter múlva egy út. Odáig el kell sprintelni és át kell menni az út másik oldalára.

- És az autókkal mi lesz? 

- Nem járnak erre autók, nem lesz semmi.- Nyugtattam meg a fiút. Igazából fogalmam sincs mennyi autó jár erre, de mivel mind a kettőnknek jó a reflexe, így úgy voltam vele, hogy úgyse lesz baj.

- Okés, ha te mondod! De nem fogom magam visszafogni!- Vágott vissza egy gúnyos mosollyal felém.

- Nem is fog kelleni!- Kacsintottam rá, majd elkezdtem az út felé sprintelni.

- Héééé ez így nem éri!- Kiabált utánam a fiú.

Semmivel se törődve sprinteltem tovább az út felé. Biztos voltam benne, hogy nem fog jönni semmi. Az út előtt egy kicsit lelassultam, majd folytattam tovább a futást a másik oldalra. Mikor már majdnem az út közepénél voltam, hirtelen egy hatalmas fényre eszméltem, ami felém közeledett. És mostmár mindenki gondolhatja, mi volt az a fény, ami egyre gyorsabban jött felém. Egy autó...

Becsuktam a szememet és összehúztam magam reflexből. Már a sofőr úgy dudált, hogy biztos voltam benne, nekem annyi. Hirtelen egy kéz megfogta iszonyat erősséggel a karomat és megrántotta a kezem. Akkora erővel rántotta meg, hogy abba az irányba vitte az egész testem és  beleestem a karjai közé, amik teljesen átölelték a derekamat. Lando kezei közé.

- A rohadt életbe, de megijesztettél! Nem járnak errefelé autók, mi?!- Kérdezte tőlem mogorván a fiú. Én még mindig sokkos állapotba voltam és csak néztem rá nagy szemekkel, amik hirtelen könnybe áradtak.

- Jólvan, semmi gond, itt biztonságba vagy!- Elindult velem a járdára, majd még erősebben átölelt. Miután lenyugodtam, felnéztem rá, majd megszólaltam.

- Köszönöm!

- Jaj, te bolond, nem kell megköszönni! Minden rendbe van már?- Törölte le a könnycseppet az arcomról és úgy nézett rám, mint egy kisfiú az anyukájára.

- Ja, igen azt hiszem minden okés, csak egy kicsit lesokkoltam.

- Ez természetes, de ne aggódj lassan elmúlik.- Egy darabig csöndbe maradt miközben a vállamra nézett. Én értetlenül néztem rá.

- Mi a baj Lando?- Kérdeztem félve, mivel láttam az arcán, hogy valami gáz van.

- A... a vállad!- Fogta meg gyengéden a jobb kezemet. Ránéztem a vállamra és megláttam az bajt, amitől Lando is megijedt. 

Sziasztok srácok! Bocsánatot szeretnék kérni a kisebb csúszásért, de igyekszem tartani magam. Remélem mindenkinek tetszik eddig a történet! Annyit elárulok, hogy ez a történet nem lesz olyan hosszú, hanem kicsit rövidebb, mint a másik történetem, amit megtaláltok a profilomon. Ennek ellenére ez a történet valamivel érdekesebb és izgalmasabb lesz. 

 Remélem csodás napotok volt és lesz!<33