Átkozott Vér (ELSŐ KÖNYV)

Nyolcadik fejezet

Délután négyre, olyan szinten felhecceltem magam, hogy minden aktát, amit aznapra elém tettek lekönyveltem és még Amynek is tudtam segíteni. Sajnos egy rossz tulajdonságom van, hogy ha ideges vagyok a kézzelfogható dolgok közé vetem magam és perpillanat ezek a számok voltak. A zene a fülemben és a letojom érzés a szívemben hajtott előre és bár az ujjaim görcsben de az önbizalmam a tetőfokán, szinte már vigyorogva hagyom el az épületet, olyan jó kedvem van a saját magamnak felállított akadály legyőzése után. Valami ilyesmit érezhettek anno a nagy hadurak, ha sikeresen megnyertek egy csatát, legalábbis fejben így képzelem el.
Viszont az agyam csak visszafordul Lucashoz, bármennyire nem akarom.
Esküszöm az égre, ha pisztolyt tartanának a fejemhez se tudnám megérteni ezt az embert. Megmenti az életem, aztán meg nem ismer meg, erre kiengesztelésképp meghív kávézni, azt meg elfelejti. Mindezek után vesz nekem kétszer is kávét, megmutatva, hogy ő mennyire „jó fej" de amikor azt gondolja a pasimmal sms partizok beéget a munkatársaim előtt. És ha ez nem lenne elég, hazaérve felfedezem Anita meseszép viragait szétdíbolva a lépcső aljában.
Szóval ez az esti kimenőm maradéka. Hát a jó hír, hogy legalább nem mentem világgá hold kórosan.
A kimerültségtől majdnem nem veszem észre apámat a konyhában aki épp egy szendvicset készít. Fáradtan huppanok le a konyhapulthoz a székre és dobom le a táskám a földre, szegény mobilom legnagyobb örömére.
- Aj... nem kérhetnék én is egyet?
- Persze kincsem... nézd csak, ez a tiéd, én kenek magamnak másikat. - tolja felém a tányérját. - Minden oké?
- Persze, csak a szokásos... idegesítő főnök, milliók és még több, elfelejtettem enni, csak kimerültem kicsit. - persze az az éjszakai kiruccanás kihagyható szempont.
- Pedig most akartalak megdicsérni, hogy mintha szedtél volna magadra.
- Max az izmaim tunyultak vissza zsírrá, amiért hónapok óta nem futok egy métert sem. Lehet nem ártana vissza rázódnom. - nézek végig magamon. A ruháim még mindig slamposan álnak rajtam, de szó mi szó, kicsit szedtem vissza magamra.
- Csak okosan, nem hajt semmi tudod.
- Tudom apa. - hajolok át a pulton és nyomok egy puszit az arcára, majd fellelkesülve sietek fel a félig megrágott szendvicsemmel a szobámba.
Félórával később már átöltözve nyújtogatom az izmaim, amikor belép a házba Anita. Basszus! Teljesen meg is feledkeztem róla és a hívásáról!
Morcosnak látszik, szó nélkül be siet a szobájába és még köszönni se köszön, úgy csukja magára az ajtót, egy kicsit hangosabban, mint szokta. Apa kérdőn pislant felém, de jobbnak látom, ha letudom én is egy vállrándítással a dolgot. Kesőbb mindent elrendezek.
Lassú iramban indulok útnak és élvezem a zenét a fülemben.
Az izmaim és a tüdőm azonnal tiltakozni kezdenek a legelső méterek után, de nem állok meg, pusztán a tempómból veszek vissza. És a szokásos két háztömbnyi utamat is lefelezem, így is háromszor kell megállnom és kontrollálni a légzésem, nehogy rosszul legyek, mégis jó érzés, hogy a testem végre nem attól fárad el, hogy folyamatosan aggódnom kell magam miatt.
Hazaérve csendes ház fogad, apa nyilván pihen Anita pedig a konyhában tesz vesz, készül a vacsorához. Talán most jött el az idő, hogy beszélgessünk.
- Anita... sajnálom, hogy nem hívtalak vissza, tudom, hogy bunkó voltam, de annyi meló volt ma bent, teljesen ki ment a fejemből.
- Semmi baj Kate, nem haragszom - váratlanul ér a kedvessége és a mosolya, azt hittem, majd a jól megszokott cinizmussal vág vissza nekem. - Nagyon nehéz napod lehetett, menj, fürödj le és öltözz át, nemsokára vacsi - a hangja lágysága kezd megrémíteni, összeráncolt szemöldökkel méregetem az előttem álló nőt. - Baj van?
- Nem... dehogyis csak... olyan kedves vagy...
- Nyilván te butus! Nem vonhatlak kérdőre, hiszen felnőtt nő vagy. Igaz, hogy a lányom is attól még, de megértem, ha nem bírsz ezer felé lenni. A mai nap nekem is húzós volt, szóval... most kell egy kis pihi.
Igaz ami igaz, rég láttam már ennyire kimerültnek és karikásnak a tekintetét, kissé már betegesen néz ki, ahogy alaposabban megfigyelem.
- Mi lenne, ha csak rendelnénk? Fáradt vagy te is, pihenj egyet.
Anita mosolyogva bólint, nem is tiltakozik az ötletemre, majd a pult mögül kilépve futólag megölel és már megy is be apához a hálójukba.
Furcsállom a viselkedését, de a napokban nem is beszéltem bele még két szót sem, nem tudhatom mi történt vele a munkahelyen. A hétvégén viszont bepótoljuk remélem legalábbis.
Talán a finom pizzának köszönhető, vagy a meditációs zenének a fülemben,amit Amy ajánlott de az estét hosszú idő után végre átaludtam úgy, hogy nem volt zavaros álmom, nem találtam magam idegen helyen, és ehhez hasonlók. Anita tanácsa, hogy minden csak fejben dől el, mert minden csak az én fejemben van, megtérülni látszik végre.
De a szerdai nap még mindig előttem áll munkaügyileg és ez ellen még most kell felvérteznem magam. Már lelkiekben készülök a kávé látványára az asztalomon és a kíváncsi emberek hadára, ám az asztalom üres és háborítatlan, amikor kilépek a liftből.
- Nahát... azt hiszem végre sikerült ezt is elintéznem. - ülök le kételkedve és nézek még a székem alá is, hátha ott vár a kis meglepi. De sehol semmi, mintha semmi se lett volna eddig se. Amy már nyitná a száját, hogy megjegyezze ő is a hiányt, de a lift jelzője felcsendül és inkább visszaül a helyére. Ám, legnagyobb megdöbbenésemre, nem Lucas lép ki a felvonóból, hanem egy ételfutár, telepakolt kezekkel.
Az a drágalátos főnököm, képes volt hozatni mindenkinek egy adag friss kávét!
Csak a fejemet tudom fogni elképedésemben, csendben várom meg, amíg kipakolgatja mindenkinek a kis poharát a futár, majd csak a távozása után lépek oda Amyhez.
- Most komolyan... - nézek szét a teremben. - ez most mi?
- Minden bizonnyal igyekszik nem Főnökúr lenni. - válaszol a lány és emeli a poharat a szájához, de alig kortyol bele már húzza is el magától. - Fúj...fekete...
Halkan nevetek fel a reakcióján, majd én is magamhoz veszem a kávét és iszok bele.
A döbbenet az arcomra ülve, ahogy megérzem a tejes ízt.
Nem latte, de nem is tiszta fekete, nem úgy, mint a többieké. Még fel se tudom fogni, hogyan volt erre képes, a vezetékesem már csörög is, kissé hevesebben sietek vissza a helyemre és emelem fel a kagylót, mint szeretném, de a balfék mozdulatomat hála nem látta senki.
A biztonsági kamera lassan halad át a csendes, de jól megvilágított irodán, ahol éppen a számítógépem előtt ülök, koncentrálva a könyvelésre.
A mai napon be kell fejeznem a havi jelentést, és ellenőriznem kell a beszállítói számlákat is."
A számológéppel szarakszok már megint, keresem az aktuális hírfolyamban a valutákat, miközben papírokat lapozgatok, bele sajsilnak az ujjaim is a sok kattingatásba.
Hala az égnek, megszólal a telefon, így aznujaim hálas köszönetet mondanak
- Jó reggelt, ProLife Protézisek.Miben segíthetek?"
- Szia Kate! Kész vagy a költségvetési tervezettel?"
Lucas hangja félre veri bennem azt a bizonyos kongot, és a szívem hevesebben kezd el dobogni pusztán emiatt az egyetlen mondata miatt.
- Majdnem. Csak még egy utolsó ellenőrzésre van szükségem, és kész. - reménykedek, hogy a belső remegést nem hallani a vonal túlsó oldalán, ahigy felteszem a rövid kérdést - miért a kávé?
- Gondoltam egy jó főnök, jó kávéval várja a dolgozóit. - Lucas hangja kedvesen csendül, lelki szemeim előtt látom a mosolyát is, amit most szívesen letörölnék egy hatalmas pofonnal. - ha már kaptam egy becenevet, igyekszek főnökként is viselkedni.
- Ezt most nem értem pontosan. Mégis mit vár tőlem? - számomra is meglepő a harciasságom, de így, biztos távolságban tőle az önbizalmam képes megmaradni egy helyben. - Tudja, sok minden el tud terjedni a cégen belül, elég egy rossz mondat, vagy egy kávé... - fojtott hangon beszélek, de még így is markánsnak hat a mondandóm. - És már elnézést kértem. Ennyi nem elég? Vagy ez valami buta revans játék?
Bárcsak látnám az arcán a döbbenetet, a némaság a túloldalról most számomra árulkodó jel.
- Ezzel mire akarsz célozni? - mintha kicserélték volna a férfit, az előbbi jó kedély helyére a sértettség lépett és hallhatóan támadó pózba vágta magát azonnal.- Kinézes belőlem, hogy ezzel akarom rossz híredet kelteni?
- Tudja... holnap már a szájara vesz az egész cég emiatt... szöval erös a yganúm, igen... - igyekszem a lehető leghalkabban beszélni, szerencsére mindenki el van foglalva a maga dolgával. - És azt szerintem magyaráznom sem kell, hogy önről nem épp a legártatlanabb hírek jönnek le hétről hétre nőügyben...mit gondol, nem volt ez egy kicsit feltűnő?
- Mármint? A kávéra gondolsz? - Szó szerint kinevet, pedig szerintem semmi vicces nincs a felháborodásomban.
- Igen, pontosan arra. Két napig csak én kaptam, most meg hirtelen mindenki kapott. Ha nekem feltűnt, másnak is felfog és azonnal azon lesz, hogy rossz színben tüntessenek fel. Én pedig nem akarok úgy bejárni dolgozni, hogy azt suttogják a hátam mögött, hogy a főnökkel kavarok!
- Szóval még mindig a sztereotípiák rabja vagy?
- Miért? Semmi nem igaz azokból, amit olvasni lehet? - Néma csend, idegesen kopogok az asztallapon, miközben a neonfények a fejem felett, mint jelzőlámpák villogni kezdenek. A szédülés lassan úrrá lesz rajtam, szó szerint kényszerítenem kell magam, hogy ne szugeráljam a fényt - Sajnálom, de ezt a luxust nem engedhetem meg. - igyekszem nem a villódzó fényekben elveszni és arra gondolni, hogy ez is csak hallucináció, de az agyamnak parancsolni, nehezebb mint hittem. Nagyot nyelve nézek körbe a teremben, de úgy lászik, vagy nem erdekel senkit a fényjáek, vagy tényleg csak én látom.
Ez csak a fejedben van! Szedd össze magad!
- Szóval a bizalom számodra luxus... - jegyzi meg halkan Lucas és újabbat sóhajt. - eléggé megtiporhattak téged...
A férfinak sikerül azonnal elterelni a figyelmem a lámpákról, még az ujjaim is megállnak a levegőben. Már megint bele a közepébe, ráérzett a dologra, pont úgy, mint legutóbb.
Nagyot nyelek, ahogy legyőzöm az emlékeimet arról a rohadékról, aki évekkel ezelőtt tönkre vágott lelkileg és igyekszem a legkimértebb hangnemben megszólalni, de ha én kiérzem a remegést a mondatban, ő is biztosan meg fogja hallani.
- Azt hiszem, nem tartozok magyarázattal.
- Nem is kértem.
- Jó... rendben... akkor? Esetleg lezárhatnánk a témát?
- Ha ennek örülnél?
- Perpillanat két csokis fánknak jobban örülnék, de ez is megteszi...
Az agyam kezd vissza állni a rendes menetrendjébe, érzem, hogy kezdek lehiggadni fokozatosan. A neonlámpa is normális fénnyel ég, szóval minden rendben. Azt hiszem.
- Rendben van. Nem akarlak feltartani.
Se puszi se pá, Lucas bontja a vonalat míg én a néma telefont a fülemhez tartva még jó pár másodpercig agyalok az iménti párbeszéden.
Ez az egész szituáció olyan abszurd, mégis a gyomromban az idegesség jól esik, mert napok óta most érzem magam igazán élőnek. Ez az alak képes olyan szinten játszadozni az érzelmeimmel, hogy arra nincsenek szavak. Képtelen vagyok eldönteni, kedveskedő álarc ez csupán, vagy tényleg én vagyok túlontúl gyanakvó vele szemben?
Az emléke az exemnek csak egy rövidke pillanatig tér vissza, de elég hozzá, hogy felkavarja a gyomrom. Ő pedig olyan szinten ráérzett erre, mintha tudna mindent a múltamról.
Most is, mint sokszor eddig, a munkába való temetkezés segít át a kritikus időszakon, és mire felriadok a dokumentumok sokaságából, az óra delet mutat.
Amy unszolására lesétálok a büfébe, majd két szendviccsel a kezemben és egy alapos kibeszéléssel a hátam mögött lépkedek vissza a helyemre, ahol egy apró, de annál feltűnőbb kis fehér doboz vár rám.
- Na ez már harc csajszi. - kacsint rám a lány vigyorogva.
Fogalmam sincs nevessek vagy sírjak ezen az egészen, de azt be kell ismernem, a törekvés elismerendő. A két csokis fánk látványára viszont kitör belőlem egy halk kacaj.
Ezt nem hiszem el!
Messzire teszem el magamtól a szendvicseket és kezdem el falatozni a fánkokat jóízűen, miközben a hangulatom a cukor miatt oldódik.
Aznapra, hála, már nem jut több hasonló beszélgetés, nyugodtan mentem el az iktatott dokumentumokat és hagyom el a munkahelyem, felkészítve magam fejben a mai futásra.
Mint börtönéből szabadult madár, úgy rohanok ki a házból. Most erre van szükségem, egy kiadós futásra a ritmusos zenére a füleimben és arra, hogy kitisztult fejjel gondolhassam át a dolgokat.
Mire hazaérek Apuék sehol, csak egy cetli az asztalon. Aput újra behívták, arra kérnek írjak, hogy ha baj van. Jobb is így, nem sok hangulatom van most a sok magyarázathoz meg hazugsághoz.
A zuhanyzástól csak kívül érzem magam tisztábbnak, a fejemben a sok szar úgy kavarog mint egy hurrikán, oda most egy hatásos elterelő hadművelet kell.
És mi más lenne perpillanat a legjobb taktika, mint az internet mocskos bugyraiban böngészni.
Pár perc keresgélés után már rá is találtam a kíváncsiságom tárgyára.
Lucas épp Alexander mellett díszeleg a borítóképen, a cikk pedig arról szól, miért és hogyan lett ő is cégtulajdonos. Egy friss interjú felvétele indul meg a szokásos villogó és kattogó fényképészekkel.
Bármennyire ellenkeztem, Lucas alattomosan, de bekúszott a fejembe és az Istennek nem akar onnan távozni. Talán pont ez a heves tiltakozásom az oka, hogy elmélázok vonásain az interjút nézegetve.
Szokásához híven öltönyben feszít Alexander mellett, aki hozzá képest egy pingvinjelmezbe bujtatott bohóc.
Világos barna haját a felvillanó led fények úgy világítják meg, mint azt élőben látni, mézes árnyalata meg- megcsillan a rövidre nyírt frizurán. Mégis azok a kék szemek, csak azok mutatnak némi őszinteséget a felvételen.
Mindhiába a széles mosolya, a tekintete elárulja, hogy igazából semmi kedve a fényképezkedéshez.
A sajtótájékoztatón jönnek a megszabott kérdésekkel, minthogy miért akart betársulni meg mik a tervei a jövőre nézve, ő pedig egyszerű szavakkal válaszol minden kérdésre. Talán ha három percig tart az egész, utána a két férfi még utoljára kezet ráz a fényképek kedvéért és együtt lesétálnak a lépcsőről.
Megismerem a helyet azonnal, az iroda ház bejáratánál készült a riport velük.
Néhányan még faggatóznának, de Alexander gyorsan letudja egy " majd a sajtónyilatkozatban mindent elolvashatnak" beszólással.
Eszembe jut a legelső találkozás vele.
Ahogy rám nézett.
És az a tánc.
A finom keze a hátamon, az illata majdnem megrészegít...
Gyorsan zavarom el a feltörő emlék képet arról a napról és inkább megkeresem a tegnap esti lejátszási listát.
Az a meditációs zene jól kiütött, hátha most is hatással lesz rám és megint nyugodt lesz az éjjelem...