Átkozott Vér (ELSŐ KÖNYV)

Tizenegyedik fejezet

Minden olyan gyorsan történt, ahogy kisietek az étteremből, ahogy becsapom magam mögött a kocsiajtót és meg se várva, hogy Lucas megállítson, ahogy elsuhannak az épületek hazafelé és ahogy a taxi lefékez a ház előtt. Mintha csak másodpercek teltek volna el, mire feleszmélek a gondolataimból, a sofőr már a pénzt várva nyújtja felém kezét.
Kapkodva nyújtom át a bankjegyeket, majd kiszállok a kocsiból és besietek a házba.
Anita még ébren, a kanapén ülve telefonozik, de apa hála az égnek már a hálóban alszik. Jobb is.
Azt hiszem az arcomra van írva minden, kérdezni se kell. A mostohám csak felém siet és magához ölel, majd a kanapéhoz kísér. Beletelik pár percbe, mire meg tudok szólalni és el tudom neki mesélni a történteket.
Egy nagy adag levendula teával a gyomromban hajtom álomra a fejem, de álmaimban még ott él a kép, hogy miként is alakulhatott volna másképp az este.
Magam sem értem ezt a reakciót, hiszen minden "jól alakult", a tervem sikeres volt, beintettem annak az önelégült majomnak, mégis, legbelül gyötör a hiánya és az a szomorúság, ami a tekintetéből áradt, mikor faképnél hagytam. Viszont most már megtörtént, erről ennyit.
A hétvége csendesen telik el, Amy látogatását kizárva, mert vele nem lehet csendben kitárgyalni a történteket. De ha bele gondolok, talán jobb is így, szidalmazva kiadni magamból a dolgot egy nagy adag futással lezárva a dolgot.
Ám, arra, ami történt a kiégett villanykörtékkel, nincs ép eszű magyarázat, abba pedig bele se akarok gondolni, hogy természet feletti dolgok léptek közbe akkor. Nevezzük inkább sorsnak a dolgot és tudjuk le ennyivel.
Hétfő reggel hatkor ébreszt a telefonomon a riasztó. Kelni kell, munka van, és most van az a nagy megbeszéléses hét, amikor az összes tagja a cégnek, beleértve minden leány vállalatot és kisebb-nagyobb társ cégeket, összeülnek és átbeszélik a dolgokat. Egész idáig ezt várta mindenki és egész héten menni fog a rohangálás, akta hordozgatás, nyomtatások milliárdja és a várakozás, hogy vajon mikor mondják be, létszám leépítést kell alkalmazniuk, mert túl sok az elmaradás.
Az összeállított dokumentumnak köszönhetően láttam már néhány olyan számlát, amiben a cég milliókkal van fennmaradva különböző vállalatoknak, így pontosan tudom, mi folyik a háttérben. Alexander ezért szövetkezik Lucas Thomsonnal és ezért van a konferencia is, támogatókat kell szereznie, vagy a cégbíróság feldarabolja a vállalatot. Csak a pénz kell neki, nem számít már az állítólagos barátságuk sem, már ha egyáltalán tényleg volt köztük barátság és nem csak humbug volt az egész sztori.
Ahogy beérek az épületbe a nyüzsgés és állandó rohanás vesz körbe. A pultban a recepciós egyszerre két telefonon beszél, így nem is figyeli ki lép be a forgó ajtón, pláne nem ellenőrzi, lecsipogják e a belépő kártyákat az emberek. Simán vissza fordulhatnék, de Amyt nem hagyhatom cserben. A hétvégén megbeszéltük, hogy bár én a legfelsőn leszek, de ahol tudok, besegítek neki, mert csak ő és egy másikuk tudott a héten kezdeni az ételmérgezés után, így túl kevés emberre túl sok munka vár. A harmincadik ahogy azt gondoltam, hirtelenjében változott át. Mindenhol a gyorsan felépített három négyzetméteres bokszok díszelegnek, míg a tárgyalóterem panoráma üvegei leplezve a bennlévőket redőnnyel eltakarva. Viszont nem sok időm van szétnézni, Amy máris hadarni kezd. Már ott várt Lydia melletti kis üres bokszban.
- Jaj de jó, hogy jöttél, van egy kis gubanc a nyomtatóval. A mienk totál krepa, de ez is lassan beadja az unalmast, te mindig meg tudod csinálni, kérlek segíts! - fordul hozzám a lány kérlelve - Ugye minden oké? Rettenet karikás a szemed.
- Csak hozd a papírokat. - intek neki, miközben ledobom a táskám és megvárom a folyosón Amyt. Nem akartam beszélni most vele erről és látom rajta, hogy ő is talonba helyezte a feltett kérdést.
- Ezt mindet kéne legalább öt példányban. - jön utánam, egy nagy halom papírral a kezében. Éppen hogy össze tudja zárni a kezeit a papírok körül. - Biztos minden rendben?
- Megoldom - kacsintok rá, de a mosolyom nem őszinte és ezt ő is látja.
A nyomtató környéke szerencsémre üres, így könnyedén csaphattam rá két kézzel egyszerre. Jól esik a bizsergés a tenyeremben, és a gép is végre észhez tér ettől. Az előzőleg beletett lapokat nyomja ki magából. - Mondtam...
Zárszóra az eddig nyugis emelet hirtelen megtelik a liftből kiözönlő kosztümös és öltönyös alakokkal, köztük ott sétálva Lucassal. Egy jól dekorált szőke hajú lányt kísér éppen, amikor felnéz a beszélgetésből és megakad rajtam a szeme. Azonnal észre vesz, pedig nem vagyok egy feltűnő helyen, maga a nyomtató is akkora, hogy majdnem eltakar, de ő mégis megtalál. És a tekintet, ahogy rám néz, mindent elmond a hangulatáról. Ha ölni lehetne a nézéssel, én már inkább két kézzel ásnám a saját síromat.
Amy végig nézi a jelenetet, ahogy egyszerre fordulunk el egymástól és csak utána mer megszólalni.
- Az tuti, hogy ezek után le sem fog szállni rólad. - suttogja - Elutasítottad Lucas Thomsont, azt a Lucas Thomsont, akit eddig egyetlen nő sem tudott elutasítani. Ez számára olyan lesz, mint egy vadászat. Kimenekültél a karmai közül, ő pedig csak még jobban a magáénak akar majd, meglásd.
- Hát arra várhat! - teszem csípőre a kezem dacosan. - Nem vagyok senki trófeája.
- Azt hiszem, egy kicsit pipa. Talán csak felbosszantotta valaki.
- Nem izgat. - fordulok vissza a nyomtató felé és másolgatom a lapokat tovább. - Nincs semmi közöm hozzá, és nem is akarom, hogy legyen.
- És ha, tegyük fel, erre jönne, mit tennél?
- Semmit. Mert nem érdekel!
- Akkor sok sikert! - harap a szájába Amy, én pedig azonnal felkapom rá a fejem. - Ezeket a papírokat még le is kell vinni. - Veszi ki a nyomtató tálcájából az eddig kész lapokat, majd ártatlanságot játszva meghátrál. Elnézve a lány válla mellett, Lucas gesztusaiból azt látom, hogy valamiért elnézést kér, majd elfordul a társaitól és felém indul. - Pedig elhiheted, mennyire akarom hallani... Szép napot, uram! - Köszön oda Amy neki, mikor a férfi ideér.
- Magának is szép napot. - válaszol szívélyes hangon Lucas, amitől az izmaim megfeszülnek és kissé erősebben nyomom meg a "Start" gombot. - Jó újra látni, Kate. - Ezt már egyenesen nekem címezve szól, de nem vagyok hajlandó ránézni, a fogaim bele sajdulnak, olyan erővel szorítom össze a számat.
- Jó napot, uram. - válaszolok illedelmesen csak kipréselve a szavakat. - Segíthetek esetleg valamiben?
- Igen. - lép közelebb hozzám, mire a lábaim megremegnek. - Szeretnék választ kapni.
- Ez így elég nehéz, uram - pillantok rá fél szemmel, de közben folytatom a nyomtatási fázist. Betesz, megnyomni az ötös gomb, start, kivesz. - Pontosabban is fogalmazhatna, mire gondol.
A hatás nem marad el, újfent szikra szem veszi át Lucas helyét.
- Arra, hogy péntek este fa képnél hagytál. - a hangja kissé feszült, ami mosolygásra késztet.
Ó, igen, ez az! Legyél csak mérges te öntelt alak!
- Nem láttam okát tovább maradni, hisz megkaptam minden kérdésemre a megfelelő választ - a hangom olyan közömbös, hogy alig tudom elfojtani a boldogságot. - Sőt! Már meg is írtam a jelentést a főnökömnek. Ne aggódjon, csupa jót írtam. - Végre, valaki beintett ennek a nagyképű alaknak! Meg is érdemli, főleg, hogy most is azt hiszi, egy kis mosoly villogtatástól elalélok. Hát azt várhatja!
- Talán viccesnek találod ezt? - megint közelebb lép és a kezét a nyomtató fedelére teszi, meggátolva a munkám és magára terelve a figyelmem. Nem tudok ellen állni, megint nem, és megvallom, kíváncsi is vagyok az arcára. Lucas kék szeme olyan élénken csillan felém, hogy egy pillanatig azt sugallja, nyomban rám ront. Dühösen keresi a szememben a válaszokat, de csak nem találja.
- Hát jó! - lép el tőlem hosszas farkas szemezés után, és veszi el a kezét. - Rendben van.
- Szerintem is! - válaszolok higgadtan, majd mintha semmi nem történt volna, folytatom a dolgom.
- Tudod mi bánt igazán? - a hanglejtése szomorú és magányos, nem igazán értem miért múlt el hirtelen a dühe és lett szomorú, de leginkább azt nem értem, hogy képes ilyen hirtelen hangulatot váltani. - Hogy az alapján ítélsz meg másokat, amiket hallasz róluk, vagy amit mások mondanak neked, ahelyett hogy esélyt adnál.
- Csak téged ítéllek el így. - szalad ki a számon, de azonnal meg is bánom. Övön aluli ütés volt ez neki. Lucas szemei megtelnek fájdalommal és mérhetetlen bánattal. - Ezt nem...
- De igen, pontosan úgy. - vág a szavamba komoran. - Ezt azért jó tudni.
- Lucas, várj! - nyúlok automatikusan felé, de ő elrántja a kezét és ellép.
- Ne. - suttogja, mégis úgy éreztem, mintha egyenesen rám ordított volna. Csak rázza a fejét, majd megfordul és magamra hagy.
- A fene esne belém! - csapok rá idegesen a nyomtatóra, mire az, szerencsétlen módon sípolni kezd, mert helytelen gomb sort nyomtam meg. Az ott álldogáló emberek azonnal felém néznek, én pedig szeretnék messzire futni, vagy legalábbis elbújni, de leginkább láthatatlanná válni. Amy lett a megmentőm, aki oda siet hozzám és kinyomja az adott parancsot, mire a sípolás abba marad.
- Mi történt?
- Elcsesztem! - dőlök neki háttal a falnak és bambulom a cipőm orrát. - Nagyon is! Mondjuk ez is volt a terv...mégis szarnak érzem magam.
- Na, jól van, semmi baj. - lép elém és fogja meg a vállam bátorítólag.
- Hát abban nem lennék biztos - sóhajtom fáradtan.