Átkozott Vér (ELSŐ KÖNYV)

24 fejezet

– Anita? – állok fel a székből döbbenten, mire ő kecsesen összehajtja az újságot és rám mosolyog. Hátborzongató a látványa, a mozdulat, ahogy feláll, komótosan megigazítja magán a kék passzos kosztümruhát és határozottan kihúzott tartással felém lép, mind azt a nőt idézi bennem, akivel anno megismerkedtem a konzultáción. Akkor számomra csak egy idegen volt, most sem érzem ismerősnek a jelenlétét, olyan művi a viselkedése.
Egy koppanást sem ad ki a cipőjének sarka, puhán lépked felém, szinte már légies a mozdulata, mintha nem is érintené a talajt a lába.
– Ó, drága, kicsi naiv lány... – lassan fordítja oldalra fejét és néz végig rajtam sokat sejtetően, mint valami rossz krimiben szokás a gyilkosok közt. – Látom, már a végét járod.
– Mi... mi folyik itt? Mit csinálsz?
– Úgy látszik, nem vagy képben. – teszi össze az ujjait a szája előtt, eltakarva a kiszélesedő mosolyát. – Mindjárt elmagyarázom!
Olyan sebességgel ér elém, átívelve a több méteres távolságot egy másodperc alatt, hogy csak a mozdulatát láttam, aztán hideg ujjait az állam alá téve kényszerít, hogy a fejemet felemelve a szemébe nézzek. A testem teljesen le fagy, mintha lebénultam volna, meg akarom mozdítani magam, de még a kisujjamat se tudom mozgásra bírni – Anita már hónapok óta alszik! Nem hagyott más választást, csak így tudtam közel kerülni hozzád.
Könnyek kezdik szúrni a szemem, és a düh átjárja minden porcikámat, ahogy ráismerek arra a mosolyra. A látomásomban, ugyanígy mosolygott Deborah is, ugyanaz a kaján vigyor terül el Anita kedves arcát elcsúnyítva.
– Látom, felismertél! – ereszti el az állam és lép tőlem hátrébb.
Felkavarodott gyomorral nézek végig rajta, miközben egy gondolat kezdi elvenni a maradék józan eszem.

Anita alszik? Mit jelent ez?

– Mi a fenét akarsz tőlem? – köpöm felé nehezen a szavakat, dühtől eltorzult arccal, kezeim végre megmoccannak, lassan de biztosan ökölbe szorulnak, de ezzel csak azt idézem elő, hogy nem bírom vissza tartani a remegést, a tetrekészségem még mindig fagyott állapotban emészt fel belül.
– Pontosan tudod, mit akarok! – a szemei furcsán csillannak, és azt látom egy pillanatig, hogy tűz lobban fel barna íriszében.

Ó, ne! A tűz a boltban!

– Te voltál! – szorítom össze a fogaimat, hogy azok majd' kitörnek a nyomás hatására. – Megölted a nagybátyámat!
– Ó, ha tudnád, mi minden mögött állok még! – vigyorog rám boldogságtól túlfűtötten, nekem pedig hirtelen hideg fut végig a gerincem mentén, ahogy bele gondolok, mire céloz ezzel.

Amy! Tate bácsikám! Anya!

Mind őhozzá köthető vissza!

Nem csak hogy gyanítom, de érzem, mint valami zsigeri hatodik érzéket a halált ársdni belőle, úgy fut át az agyamon az összes történés és rakom ki a puzzle játékot lelki szemeim előtt, akár el elcseszett filmben a végső összecsapás elötti pillanatokban.
– Te voltál! - sziszegem felé, minden szavam savként marja a torkom és a reszketés a testemben egyre erősödik.
– Ne is próbálkozz, drágám, mert veszteni fogsz! – mutat rá kezeimre lazán, mire követem a tekintetét. Az öklömből halvány fényesség dereng fel, fogalmam sincs hogyan, vagy honnan, de a jeges hullám, ami a gerincemből lüktet szét, az ökleimben összpontosul és minden egyes szívdobbanásommal felvillantja erejét.
Nem nagy látványosság, de érzem, ha most képes lennék széttárni a kezeim, az a jéghideg erő kilökődne a tenyeremből. Mégse moccanhatok, egyrészt, mert fogalmam sincs, mi is ez az erő pontosan, Deborah pedig tapasztaltabb és könnyűszerrel lefegyverezhet, másrészt valamiért a testem már nem ura magának es gyanítom, ehhez is annak a nőnek van köze – Anyádnak is évekbe telt használni az erejét, te pedig azt se tudod mit csinálsz. Még a végén felrobbantod a kórházat...
– Rohadj meg! – suttogom keserűen. – Megölted anyámat, a legjobb barát nőmet, a nagybátyám, most pedig apámat is akarod?
– Mindvégig őt akartam, Kate! – rántja meg a vállát, majd közelebb lép, fenyegetően égő tekintettel.
Igen, már tisztán látom a tűz fényét a szemében, parázslóan csillan fel, minden pislantásnál, ahogy ide oda kapkodja tekintetét rajtam, alaposan végigmérve – És ha nem engedelmeskedsz, meg is ölöm!
– Azt sosem hagynám! – rázom a fejem dacosan a könnyeimmel küzdve.
– Már hagytad is! – mosolyog újfent, láthatóan jól szórakozva a szenvedésemen. – És ha jót akarsz, neki is, meg az újdonsült vámpír barátaidnak, elhozod nekem a tőrt! – a hangja, akár az ostorcsapás, kitérít a gondolataim közül, az izzás az öklömben pedig megszűnik azonnal, csak a nyirkosság marad a tenyeremen. – Ó, igen, tudom, hogy keresitek, talán már meg is találtátok. – olyan közel áll hozzám, hogy a lehellete a bőrömet égeti. – Sajnálom! – néz a szemembe. – Lehettünk volna jóban is, de nem hagytál más utat. – a keze a felkaromhoz ér és csak egy pillanatig érint, de ujjai nyomán megég a bőröm, undorítóan égett szőr és bőr szagot hagyva maga után. – Ó, ne haragudj! – rántja el a kezét. – Bár ez a késeléshez képest semmiség, ugye? – Akaratosan rántanám el a karom előle, de nem tudok moccanni normálisan, csak az izmaim mozdulnak a bőröm alatt. A lábaim még mindig földbe gyökereznek a félelemtől, ám a dühöm miatt erre a kis rekcióra végre képes vagyok. Morgana miatta késelt meg!
– Igen! Az a lány szépen elintézett, azonnal megéreztelek, ahogy beléd mártotta a kést. De a fene se gondolta volna, hogy a kis vámpírod ad majd a véréből, és ezzel megment. Csak meg akartam törni az álcázó bűbájt amit anyád a halálakor tett rád, és végezni veled. Ez olyan nagy kérés lett volna?
Anyám említésére a kezem heves remegésbe kezd és az ereimben pattogni kezd újra az ismerős jegesség.
– Még az utolsó percében is téged védett! Szomorú lenne, ha tudná, most, hogy már nincs rajtad védelem, én pedig bármit megtehetek – keserűvé válik a szám íze és érzem, kevés kell, hogy rá támadjak, mindösszesen a józan gondolat, hogy nagyobb kárt okozok minden mozdulatommal, ami meggátol a kitörésben. – De most már mindegy, ha így alakult, hát alkut ajánlok! – sóhajt nagyot, mintha hatalmas terhet cipelne a vállán, majd ellép előlem. – Huszonnégy órát kapsz! Ha nem kapom meg a tőrt, végzek mindenkivel, akit szeretsz, vagy valaha szerettél! Egyenként, hogy végig nézhesd és kiélvezhesd a hibáidat – az ujjai éppen hogy súrolják az állam vonalát, egy fejrandítással elhúzódom a keze elől, mire a tekintetében fellobban a parázs, karmazsinná festve íriszét.
- Légy jó kislány es ne okozz csalódást - Deborah halkan felkuncog a reakcióm láttán, majd egy villanással eltűnik, és az idő a normális állapotába kerül.
A hangok visszatérnek, ahogy a testem is, az emberek újra mozognak, úgy ahogy már én is, Sarah is ott áll a kávé automata előtt, ahol hagytam, semmit se sejtve az elöbbi akcióról.
Mikor bedobja a pénzt, megcsörren a telefonja. Az automata gombot nyomkodva szól bele a telefonba, majd fél másodperccel később, rám néz és hatalmas megkönnyebbüléssel a tekintetében eltátogja a "megvan" szót.
A szívem összeszorul, az összeomlás szélén egyensúlyozok emiatt az infó miatt.
A fejem lezsibbad, magam elé bambulva ülök vissza a székbe, miközben újból átgondolom ezt az egészet.
Végig én voltam a célpont!
És ez bajba sodorta a szeretteimet, nagyobb bajba, mint azt valaha is gondoltam volna.
Az égés nyom a kezemen kezd bebarnulni, gyógyuló félben van, de ez a seb mélyebben érintett. Érzem, hogy ott belül, a lelkem mélyén is megégetett, bennem hagyva a tüskéjét annak a pokoli lángnak, ami azt a rohadék nőt fűti.
A kávé már kihűlt, egy kortyot tudtam csak inni belőle, miközben Sarah mindvégig mellettem ült és beszélt hozzám. Megkértem, hogy mesélje el, mi történt velük, milyen volt átélni a fontosabb éveket, ezzel is elterelve a gondolataimat apáról és az alkuról, de nem sok maradt meg bennem, és már eltelt másfél óra is, de még mindig semmi hír apuról. Odakinn még sötétség uralkodik amikor végre mozgás vesz körbe és aput kitolják a műtőből. Az orvoshoz rohanok azonnal, aki fáradtan ecseteli, hogy az élet veszélyen túl van, de még nem tudják, mekkora méretű a sérülés a szívburkon. De a lényeg, hogy apa él! A műtét sikerült, most már csak rajta múlik!
– Köszönöm! – ölelem meg a doktort a beszámoló végén. – Láthatom őt?
– Csak az ablakon keresztül. – karol át a vállaimnál és kísér az intenzív osztályra. Hátra nézve Sarah arca boldog és látni, hogy ő is fellélegzett.