Átkozott Vér (ELSŐ KÖNYV)

Kilencedik fejezet

A reggeli kávé illata keveredik a frissen esett eső aromájával mikor felébredek. Lentről halk beszélgetés zaja üti meg a fülem, de nem értem, mi a téma, reggel hét órához képest szokatlan ez a zsivaj. Kissé még álmosan botorkálok elő a szobámból és döbbenten nézek szét a konyhában.
Anita valamiért hétfogásos reggelivel fogadta apámat és engem, tekintetéből csak úgy sugárzik az öröm.
- Helló... átaludtam a hetet és vasárnap van? - dörzsölöm ki a szememből a maradék álmot is. Anita jót nevet a megszólalásomon.
- Most komolyan... a saját szülinapodat is elfelejtetted?
Hatalmasra nyílnak a szemeim az ámulattól. Úgy látszik igen, erre is képes vagyok.
Nem tudok szólni egy szót sem, csak tűröm, ahogy a két szülő magához öleljen és felköszöntsön. Még egy mini tortát is kapok tőlük, de mivel sajna hét közepe van és a munka nem vár holmi szülinapokra, megbeszéljük, hogy a hétvégén tartunk egy kis családi bulit.
Egy órával később, már az irodaház előtt caplatok a bejárat felé, de ahogy belépek az ajtón, nem várt fehér ruhás alakokkal találom szembe magam. Mint valami rossz vírusos zombi filmben, némelyikükön a maszk és a gumikesztyű elviselhetetlenül irritáló és félelem keltő.
Megnéznek maguknak alaposan, ahogy elsietek mellettük, de nem szólítanak meg, én pedig a liftben veszem elő a telefonom és pötyögöm be az üzenetet.
Vagyis csak pötyögném, ha egy olvasatlan SMS nem zavarna meg a műveletben.
Amy-től jött még az éjszaka folyamán.
" Ne pánikolj, de kórházban vagyok. Később hívlak. Pusza"
A lift ajtó csilingelve nyílik előttem én pedig elborzadok az ürességen, ami fogad a könyvelési osztályon. Talán ha négy irodista van bent, velem együtt már öt bár arról a falfehér srácról a sarokban, nem merem kijelenteni, hogy itt van és nem csak egy szellem. Ronald névre hallgató srác épp a hányinger szélén táncolva rohan be végszóra a mosdóba és hallhatóan kezd el hányni.
Azonnal mind a nyakamra zúdul és elkezdik mesélni mi történt.
A tegnapi szendvics, amiből majdnem mindenki evett, romlott volt és ételmérgezés gyanújával mindenkit berendeltek a kórházba kivizsgálásra. Sokukat már a mentő vitte be hajnali órákban.
A legelső gondolatom a csokis fánkra terelődik és némán áldom az eget, hogy poénból megemlítettem ezt Lucasnak.
Szinte abban a minutumban, ahogy rá gondoltam, a lift újra csendül és az említettem lép ki rajta, aggódó tekintete olyan gyorsan pásztázza végig a szintet, mint valami drón kamera.
- Azt hiszem, mindnyájuk hallott a szerencsétlen esetről. Most kaptam a kérést a fertőzési osztályról, hogy kérdezzek rá mindenkinél, nem e esetleg érintkeztek a szendviccsel valamilyen úton módon. - valahogyan most másképp beszél, nincs semmi parancsoló mégis hivatalos a hangneme.
Jó páran egyszerre kezdenek el beszélni egymást túlharsogva, de Lucas csendre inti őket.
- Arra kérnék mindenkit, hogy aki csak egy ujjal is hozzáért az ételhez, az kérem most menjen le a portára és jelentkezzen kivizsgálásra. Az ügy kissé komolyabb, mint gondoltuk kora reggel.
Aggasztóbb már nem is lehetne a hangja, mind az ötünk csapot papot magunk mögött hagyva a lift felé fordulunk és vele együtt besétálunk a felvonóba.
Nem bírok magammal, megelőzve mindenkit Lucas felé fordulok és rákérdezek a dologra.
- Ugye nincs semmi baj? Azt hallottam, csak romlott volt a szalámi.
- Semmi biztosat nem tudunk még.
- Jesszusom, Amy... - kapok azonnal a telefonomért és már hívom is a lányt, de az nem veszi fel a készüléket. A földszintre érve már idegesen toporgok egy helyben, miközben a telefon újra és újra tárcsázza a barátnőmet, mindhiába.
Szerencsére rövid sor áll a kirendelt orvosok előtt, nem foglalkozva senkivel dulakodok előre és várom, hogy egy hosszú fülpiszkáló szerű pálcát a számba dugjanak és megdörzsöljék a nyelvem leghátulját. Mikor végeznek és elteszik a mintát egy lezárt kis fiolába, azonnal nézegetni kezdik a löttyöt, hátha elszíneződik, de a fiola színtelen marad, ami remélem csak jót jelent. Az előttem álló maszkos ápoló biccent egyet és ezzel beigazolódik a sejtésem. Semmi bajom.
A telefon a kezemben már csúszik az izzadtság miatt, olyan ideges vagyok Amy állapotával kapcsolatban.
- Csak óvatosan... - kapja el a telefont esés közben Lucas és a kezemmel együtt ráfog a készülékre. - Minden rendben? Negatív lett a teszt?
- Nekem igen, de a barátnőm, Amy...
Érzem, hogy gombóc kezd gyűlni a torkomban, biztosan emiatt nem is veszem elsőnek észre, hogy Lucas kezei még mindig az enyéimet ölelik finoman.
- Minden rendben van vele is, kérlek nyugodj meg. - tereli magára a tekintetem.
Egy apró pillanatig érzem, hogy kezdek elveszni a színekben amiket látok, de mikor elengedi a kezeim, abbamarad a zuhanás is. - Ülj csak le.
Óvatosan a vállaimnál fogva terel egy székhez és ültet le, majd sebes léptekkel megkeresi a legelső vízautomatát és egy teli pohárral a kezében tér vissza.
Nagyot kortyolok a vízből, de ez sem segít lenyelnem azt a gombócot.
- Aludtam, amikor írt, még az este küldött üzenetet, hogy kórházban van.
- Akkor ő idejében észrevette a bajt. Ez jó jel. Sokuk nem tudták mi történt, azt hitték csak egy kis gyomorrontás.
- Mert nem az? - nézek rá elkerekedett szemekkel, mire a férfi gyanakvóan körbe pillant.
- Az orvosok elsőnek szalmonellára tippeltek, de arra negatív lett az eredmény, nem úgy, mint a lúg egyik származékára, szóval nincs kizárva a szándékosság - halkan beszél, de így is kiráz a hideg a szavaitól. Valaki szándékosan több tucat szendvicset megmérgezett?
A fejem azonnal elkezd zsibbadni a gondolattól, hogy én is vettem tegnap kettőt, de hála neki a kukában landoltak bontatlanul.
- Basszus... ha nem kapok fánkot, akkor én is...
- Css, Kate... nyugi... semmi baj. Nézz rám kérlek. - fog rá újfent a kezeimre, biztosan meglátta ő is, hogy kocsonyaként elkezdtek remegni. - Minden oké. Piszok nagy szerencséd volt. Nekem pedig piszok nagy mázlim, hogy imponálni akartam a fánkokkal.
Csak pislogni tudok a hallottakon. Vágni lehet a feltámadt feszültséget körülöttünk és talán még a háttérbe lévő folytonos duruzsolás is elhalkult volna.
- Imponáló? Ezt hogy értsem?
Lucas elsőnek nem szól egy árva szót sem, csak lassan elveszi a kezét az enyémtől és mélyen szívja be a kissé fertőtlenítős levegőt.
- Ez jó kérdés... - néz rám és látom, ahogy megcsillan a tekintetében a kétség.
Mielőtt bármit is szólhatnék, a telefon az ölemben megszólal és hatalmas kő esik le a szívemről, ahogy meghallom Amy hangját. Azonnal lábra pattanok, mintha rugón ültem volna mindez idáig.
- Jesszusom... mond, hogy jól vagy!
- Azért ilyen könnyen nem lehet engem eltenni láb alól csajszim.
Majdnem sírva fakadok az örömtől és már fordulok is hátra Lucashoz, hogy elújságoljam, minden oké a lánnyal, de csak hűlt helyét találom a széken. - Halihó.. Kate, itt vagy még? Te jól vagy?
- Én igen... igen persze csak... csak aggódtam érted...
Keresve egy nyugalmasabb helyet a nagy nyüzsgésben gyorsan elújságolom a történteket a barátnőmnek, aki szintúgy csak hápogni tud. Még mindig keresem a tekintetemmel a férfit, de minden bizonnyal ő már réges-rég visszament az irodájába.
Egy órával később kapom a hivatalos értesítést, hogy a mai és a holnapi nap nem kell bejönni dolgozni senkinek, mert elindítják a kivizsgálást szándékos mérgezési kísérlet gyanújával.
Alig érek haza, a helyi tévé csatorna már úgy beharangozza a történteket, mint az év szenzációját. Természetesen a riport végen azért előkerülök én is, mint "nem ez volt már az első eset, hogy a cég berkein belül gyilkossági kísérlet történjen." megemlítés, miközben egyetlen szó sem esett arról, hogy a mostani esetben gyilkosságra fájt volna bárkinek is a foga.
Hogy most ebből mekkora botrány lesz, és kit hoznak ki bűnösnek, az jó kérdés, mint ahogy az is, hogyan fog ez mutatni a jövőre nézve a cég hírnevében. Mert ha Lucason kívül lenne más is, aki részvény tulajdonos akart lenni, az most adott le a tervéről de azonnal.
A másik kérdés is adott. Ugyan ki akarná rossz hírben feltüntetni a céget?
Azt már csak zárójelben említem meg, hogy mindez a születésnapomon történik.
Másfél órával később csörög a telefonom és bár nincs elmentve, de megismerem a cég számát. Valaki bentről keres.
- Tessék?
- Üdv, ne haragudj a zavarásért, csak szólni szeretnék, hogy emberhiány miatt te és Lydia lettetek kiválasztva a jövőheti konferenciára. Már ha egyáltalán meg lesz tartva... - azonnal megismerem Patrícia kellemes de számomra már inkább nyálas hangját. Ő lett Alexander személyi titkára, miután én kórházba kerültem, ő intéz mindent, amit a főnök nem tud, vagy inkább nem akar. - Ha holnap bejönnél egyeztetni, azt megköszönné Alex.
- Rendben van. Mikorra menjek?
- Délelőtt tízre írtam Lydiát, az neked megfelel?
- Simán. Akkor holnap.
El sem köszön, már teszi is le a telefont a nő én pedig megkukulva állok a lehalkított tévé előtt és nézek ki a fejemből bambán.
Ez az egész rohadtul nem stimmel nekem.
Az újoncka, nevezett Lydia, szinte csak két hónapja ha itt van, én is eléggé alul teljesítettem a színvonalban, mégis minket választottak ki? Valami bűzlik ebben a dologban.
Csak azt nem tudom még mi.
Estére apáék is értesülnek a dologról de még idejében megnyugtatom őket, hogy velem semmi baj, viszont a buli hétvégét, Amy miatt elhalasztanám, amit persze támogatnak.
De a hiába tudom, hogy jól van, mindhiába a jó hírnek is, hogy még egy két megfigyelés és haza engedik, nem tudok nyugodtan pihenni, csak forgolódok az ágyban egész este.
Péntek reggel hullafáradtan, de nem ébresztőre kelve készülődök a megbeszélt találkozóra a cégnél.
Beérve azonnal szemet szúr újoncka, aki mint egy sajtkukac úgy sétál fel s alá Alexander irodája előtt, mikor megérkezek majd kicsattan belőle a boldogság, épphogy nem ugrik a nyakamba.
- Gyertek - invitál be minket a titkárnő mi pedig kopogás után belépünk a tiszta és kissé elsötétített irodába.
Alexander ahogy gondoltam, a bár pultnál áll és szemmel láthatólag már nem az első pohárral iszik, míg Lucas a panoráma ablak előtt áll és épp egy telefonálást intéz, csak fél szemmel pillant felénk. Nemtudom miről folyhat a beszélgetése, de morcosnak, majdhogynem mérgesnek tűnik.
- Áh, szervusztok. Örülök, hogy be tudtatok jönni. Üljetek csak le. - mutat a két bőrfotelre a dohányzó asztal előtt ALexander. Vonakodva, de leülök, elemben az újonckával, aki izgatottan dobja le magát mellettem. - Nos... igazából nincs sok mondani valóm, csak hogy elmondjam, amit már amúgy is tudtok. A jövő hét nagyon de nagyon fontos a cég szempontját tekintve. Nemzetközi ügyfeleket várunk és egész héten nagy lesz a sürgés forgás. Ohh, el is felejtettem kérdezni... egy italt esetleg?
Én azonnal rázom a fejem, de újoncka vigyorogva fogadja el a felkínált poharat. Nem igazán zavartatja magát a csaj, egy húzásra megissza a whiskyt. Értem én, hogy teljesen oda meg vissza van az izgatottságtól, de azért ez durva. Oldalra pillantva mosolyogva konstatálom Lucas döbbenetét, aki szemmel láthatóan ugyanazon a véleményen van, mint én.
- Szóval, a lényeg, hogy hatalmasat kell produkálnotok. Minden számlakivonat minden kimutatás rajtatok keresztül fog átfutni, mielőtt a tanács elé kerülne megbeszélésre, világos?
- Mint a nap, uram. - vágja rá azonnal újoncka. Akár egy katona, még bólint is egyet. Alig bírom ki nevetés nélkül a dolgot és ahogy sandán oldalra pislantok Lucas is elereszt egy apró mosolyt.
- Rendben, akkor azt hiszem ennyi... mehettek is... Patty majd odaadja a pendriveokat, amin az anyag van - integet felénk Alexander és hálát adok az égnek, hogy nekem még helyén van az eszem.
- Gondolom nekünk kell órarendbe szedni a hétvégén. - simítom le a nadrágom oldalát a combomnál ahogy felállok.
- Ohh... jó is hogy mondtad Kate... látom figyelsz... ez lenne a házi feladat - kacsint rám, amit gondolom jópofának, vagy talán még szexinek is gondolt, de nekem csak a gyomrom fordult egyet tőle. - Patrícia! Pat... Patrícia! Nem hallasz?
A nagy kiabálásra a titkárnő betoppan az irodába és kérdőn vonja fel a szemöldökét. - a heti programot...tudod...a menetrendet meg az időpontokat kérlek - egy ujjal integet felénk, amiből a nőnek le kéne vágnia, hogy mire gondolt a főnök. - Ne kelljen már könyörögni... ahj minek is vettem fel...
Patrícia csak horkant egyet, majd szól, hogy menjünk utána. Újoncka hevesen követi is én pedig már csuknám be magam után az ajtót, amikor Alexander visszahív.
- Ó, majd elfelejtettem Kate!
A francba már. Mit akar még tőlem?
- Igen Alexander? - fordulok felé kedvességet szimulálva.
- A mai estére megbeszéltem egy beszélgetést drága jó barátommal, de nos... nem tudok rá időt szakítani... sajnos közbe jött valami.
A kilincs a kezemben, amire eddig támaszkodtam megcsúszik és majdnem eldőlök oldalra.
Lucas pislogva néz felénk, majd elnézést kér a telefonos beszéd partnerétől és leteszi a készüléket.
- Alex, azt hiszem ezt már megtárgyaltuk, hogy...
- Hogy ma este nem érek rá! Fontos találkozóm van egy ügyféllel. Nagyon fontos.
- Ezért mondtuk, hogy elhalasztjuk - Lucas hangja kissé kimért, mereven nézi Alexandert, aki nem távolít el a tekintetétől én pedig ide-oda kapkodom a tekintetem kettejük között. Nem értek semmit! De talán ha szépen lassan kihátrálnék...
- De semmi kép nem akarom kihagyni, és már lefoglaltam az éttermet. - Most rám néz Alexander, hamiskás mosollyal kísérve az amúgy is alattomos képét, nekem pedig földbe gyökerezik a lábam. - És mivel ilyen napra kész Miss Windsor, szerintem szívesen kisegítene engem. - ez az egész úgy hangzik, mintha most kötnék alkut magával az ördöggel. - Maga akarta, hogy megmutathassa, megérdemelné a főtitkári állást. Hát legyen. Ha kisegít ma este, öné az állás hivatalosan is. A papírokkal majd később bajlódunk. Nos? Mit szól hozzá?
- Hogy...én? - mutatok magamra, majd hangosan felnevetek. De csak én nevettem, ezért hamar el is halkulok, miközben igyekszek nem feltűnően vakarózni az idegességtől - Nos... én nem hiszem, hogy... alkalmas vagyok... Mire is?
- Üzleti megbeszélés. - Nyögi ki Lucas, rám se nézve véletlenül sem, az ujjai között játszva egy tollal, dobost meghazudtoló módon.
Egy pillanatra a plafonon lévő neon csövek felizzanak, majd sercegve megnyugodnak.
Ugyanaz, mint a könyveléses lámpánál? Megint hallucinálok?
- Azt hiszem, nem értettük egymást! - lép közelebb Alexander és a mozdulatára, plusz a neoncső villogására összerezzenek. Az a vigyor korántsem olyan alamuszi, leginkább egy jól megrajzolt anime karakter jut most róla eszembe, aki menten kész meghúzni a ravaszt az áldozatára. - Vagy vacsorázol, vagy elmész! - A hangja jól ismert kegyetlenséget sugall, az igazi arcát mutatja most felém, és nem fél vigyorogni se. Fél méter van köztünk csupán, mégis minden lélegzetvétele arcon csap, és az a tekintet nem hagy bennem mást, csak reszkető félelmet. - Nos?
Kétségbe esetten nézek vissza rá, de ő nem hárít, Lucasra pedig hiába néznék, ő felém se tekint, a tollal babrál, kissé idegtépő a kattogás hangja, ahogy nyomkodja a tollat.
Tehát nincs választásom! Ha most meghátrálok, oda minden, mait eddig felépítettem, de ha elfogadom, az önbecsülésem kukában landol.
- Rendben! - a hangom lesújtóbb nem is lehetne, Lucas úgy néz rám, mint aki szellemet lát. - Rendben, elvállalom. - teszem hozzá, miközben malmozok az ujjaimmal.
- Látod, csak egy kis ösztönzésre volt szükséged, drága! - Alexander arca elégedett, sőt! Boldog, majd' kicsattan a boldogságtól. De valahogy, ez a boldogság hamis, gonoszság lengi körül őt, miközben a talaj szinte reszket a köröm cipőm alatt. Alexander elégedetten visszaül az asztal főre és kényelmesen hátradől benne. - Akkor, azt hiszem, kezdhetjük is az egyeztetést, nemde Lucas? - néz a falfehérré vált férfira. Bakker, hát ennyire nem akarja ezt az egészet?
- Persze, Alex, kezdhetjük. - válaszol illedelmesen, majd láthatóan nagyot nyel és felém indul.
Egy pillanatra azt látom, hogy körülötte is ugyanaz a fekete köd van, mint Alexander körül, de mikor hozzámér, és kikísér a könyökömnél fogva, (mert konkrétan magamtól képtelen vagyok megmozdulni) majd becsukja maga mögött az ajtót és félre hív, a remegés a lábam alatt, elterel minden mást.
- Annyira sajnálom ezt a helyzetet, de nem tehetek mást, Alex nekem is a főnököm... egyelőre. - néz rám, a tekintete kissé félénk, mintha valamiért félne rám nézni.
- Én vállaltam és most ez a büntetés - Elkerekedik a szemem, mikor rájövök, mit is mondtam. - Mármint ez nem büntetés...csak... ez egy kissé kínos! - nyögöm ki végül.
Lucas el mosolyodik a nyelvbotlásomon, szemmel láthatóan tetszik neki a dadogásom.
- Ha gondolod, beszélhetek az érdekedben, nem akarom elvenni a szabadidőd. Azt érzem, ez neked sokkal rosszabb, mint nekem.
- Nem...dehogyis! - legyintem zavartan nevetve. - Nem is nagyon van programom. - ez talán kínosabb nem is lehetne. - Vagyis lenne, hogyne lenne, de... a munka az első! - nem tudom minek hordok össze ennyi baromságot. - Azt meg végképp nem akarom, hogy beszélj Alexanderrel, akkor is én szívnék.
- Vicces egy lány vagy. - nevet fel kissé hangosan én pedig zavarba jövök emiatt. Ennyire élvezi a másik szenvedését? Piszok! - Ne haragudj, hogy kinevetlek, rossz szokásom. - Most elszégyelli magát? Basszus. - Hát jó! Akkor mondjuk este nyolc megfelel? - néz rám már mosolyogva.
- Aham! - bólintok miközben kényszeresen megigazítom a szemüvegem. - Szuper! Úgyis átnézem az egész anyagot jövő hétre, szóval bármiről kérdezhet - teszem hozzá, de megint csak magamat hozom zavarba. Erősen harapom be a szám, hogy ne kezdjek el megint butaságokat beszélni. - Nyolckor!
- Akkor nyolckor ott leszek! - lép el tőlem kedvesen mosolyogva.
- Oké! - lépek én is hátrább Patriciához, majd a pendrive -val a kezemben félig nevetve, félig zavartan siettek el a helyszínről, miközben Lucas félig már eltűnik az ajtó mögött.
- Várjon! A címem! - fordulok hátra hozzá sietve, ahogy eszembe jut.
- Ne aggódj, tudom hol laksz. - Lucas sokat mondón kacsint egyet és bemegy a terembe.
A döbbenet egyedül marad velem, miközben ott állok bambán lesve a zárt ajtót.
Honnan tudhatná, hol lakom?
A fogas kerek forognak, mint egy meghajtott mókus kerék és úgy kattognak, hogy belehasad a dobhártyám is. Ma este, én, egy senki, elmegyek, kicsípem magam és vacsorázni fogok Lucas Thomsonnal! Mármint... mit is képzelek! Vagy inkább ő mit képzelhet!
Mert az egész, amit képzeltem az estéről, egy szemvillanás alatt rémálommá vált és hirtelen vágott fejbe a kép, ahogy a kávézóban enyeleg a két csajjal.
Kezd az agyamra menni ez az ember!
Akár egy zombi, baktatok ki a liftből és lassú, megfontolt lépésekkel közelítem meg a dolgozó bokszomat. Alig telik el két másodperc, Amily már hív is, ahogy megbeszéltük. Kár, hogy most kellett elmennie az anyjával ellenörzésre, ezt élőben jobb lett volna megbeszélni.
- Nos? Na mond már! Mi újság van? Volt valami?
- Hát... - sóhajtok nagyot, majd lehunyom a szemem és kinyögöm. - Alexander azzal zsarolt, hogy vállaljak el egy üzleti beszélgetést vagy repülök. Azt mondta, hogy én akartam főtitkár lenni, most bizonyíthatok - a hangom lesújtó, a barátnőm némán vár, talán arra, hátha kinyögöm a végén, hogy csak vicceltem.
- Ezt a rohadék kis szemétládát! - a hangja szinte kiabálás - De ugye, nem mentél bele?
- Tudod, hogy nincs más meló a környéken, és nem akarok apámék nyakán maradni.
- Buta vagy! Én a helyedben nemet mondtam volna! Sosem szabad hagyni, hogy az efféle emberek irányítsanak. Semmivel se többek, mint mi, csak nekik aranyból volt még a... Ne mondjam micsodájuk. - A lány, akár egy hadúr a szónoklatát, úgy hadarta a szavakat felém, míg én csak rosszabbul és rosszabbul érzem magam ettől, szinte belesüppedek a székembe. - Én tuti nem mennék el.
- Ebben nem lennék olyan biztos - Amy egy pillanatig gondolkodóba esik, majd egy halk „ó" hagyja el a száját.
- Amikor azt mondtad, üzleti megbeszélésre mész... Alexandert értetted társadnak, ugye?
- Nem. Helyette megyek. Mert ő nem ér rá, mivel, idézem: megbeszélése van egy fontos ügyfelével! - az utolsó szónál látványosan forgattam a szemeimet, bár ezt ő nem látja, nekem jól esik. - Kettőt tippelhetsz, kivel ment volna.
- Na neeee!!! - Amy döbbenete átérződik a telefonon is. - Ezt most komolyan?
- Olyan komoly, ahogy most itt ülök! - bólogatok határozottan. - És nagyon félek!
- Nem is csodálom! Az a pasas egy bunkó segg! Bakker! Ha ez kitudódik, hatalmas pletyka lesz belőle! Vagyis belőled! - halkítja le magát.
- Épp ezt nem akartam. De a munkát is akarom! És azt meg végképp nem hagyom, hogy neki legyen igaza - két kezem közé fogva a fejem támaszkodok az asztal felett és kattogtatok tovább az agyamban.
- Hát ez durva! - Amy felnevet, de azonnal el is szégyelli magát - Bocsi, de ez tényleg vicces! Mármint, hogy ilyen könnyen újra tiéd lehet a poszt. Gondolj bele! Elmész azzal a hülyével, elbeszélgetsz vele és kész! Az állás a tiéd, és közben jól beintesz annak a... szóval neki - A mondat végén hallhatóan rácsapott az asztalra, egy pillanatig meghűtve bennem a vért. - Le fog esni az álla tőled, amikor előkapod a Windsor modort. Sejted mire gondolok?
A következő percben mindketten hangosan nevetünk a szerencsétlenségemen, miközben a barátosném már előáll a kész haditervvel.
Amy mindig is ki tudta hozni belőlem a legjobbat, mindig meg tud nevettetni, legyen szó bármilyen kilátástalan helyzetről, mint ez is, és a terve, nem is hangzik olyan rosszul.
Szerencsémre, Anitának már telefonáltam, hogy jöjjön elém, mert nem tudok taxizni, viszont még nem árultam el neki, mi a programom estére. Majd a kocsiban!
- Szia kicsim! - nyitja ki belülről az ajtót, én pedig engedelmesen beülök és bekapcsolom az övet. - Na? Milyen volt a napod?
- Eléggé zavaros. - kezdtem bele, majd úton hazáig elmeséltem neki, hogy alkut kötöttem az ördöggel. Anita egy valamiben nagyon hasonlított Amyre, mert ő is azonnal el kezdte hangosan szidni Alexandert, mikor megtudta, ki akart rúgni. Aztán pedig ledöbbent, mikor meg tudta az alku másik részét és hogy mit terveltünk ki ellene.
- Ő az a doki, akiért úgy oda vannak. - jelenti ki kissé gúnyosan megnyomva a doki szót. - Ő is ott volt ugye azon az estén?
- Igen ő az! - felelek, miközben kikapcsolom az övem. - Sajnos...
- Nem is tudom, biztos jó ötlet ez? - állítja le a motort és nyúl hátra a táskájáért, miközben kilépek a feljáróra és megvárom őt. - Lehet átlát rajtad, és kijátssz.
- Nem hiszem, hogy baj lenne, ha nagyon szorul a hurok, megmondom neki, hogy nem érzem jól magam és elmegyek. - nyitom ki az ajtót. - Maximum ott nyúlhatok félre, hogy nem jó ruhát veszek fel.
- Abban ne aggódj, majd segítek. - kacsint rám, majd mikor leteszi a táskáját összecsapja a kezeit. - Hol is kezdjük? - húzza félre a száját hamiskásan én pedig előre félek mi vár rám.