Régi ismerősök...

1. Érkezés a Roxfortba

Jelenleg 1993. szeptember 1.-t írunk. Nem is kellett anyumnak sokszor szólnia, mert reggel már önszántamból kikeltem az ágyból, ugyan is ma megyek a Roxfortba. Most vagyok harmadéves, elvileg valami Potter is jár oda, már hallottam róla, nem kicsit. Anyámék egyik ismerősének a fia, szegénynek meghaltak a szülei, de arról senki nem beszél, hogy hogy és mikor.

Már az állomáson vagyok, elég érdekesen kellett bemenni, egy falon átkellett futni, először azt hittem, hogy fájni fog, aztán rajöttem, hogy egyáltalán nem fáj. Aztán megláttam egy ismerős szempárt... azok a szemek... bárhol felismerem őket... és ahogy az én szürke szemeimbe néztek... esküszöm, hogy a felhők felett éreztem magam. Aztán meghallottama nevem. Igen, a két szép szem gazdái is felsimertek engem.

- Mellie? - jött a kérdés felém. Mindig így hívott. Kiskorunk óta ismerjük egymást, csak mi elköltöztünk egy jó 9 éve Amerikába, azóta nem láttam. - Mellie, te vagy az? - jött az újabb kérdés, és én csak elmosolyodtam, éa bólintottam egyet. - Szent Merlin, mit keresel itt? És hogyan!? - oda futott hozzám és megölelt. A két srác meg csak úgy nézte őt, azt hiszem talán Blaise Zabini és Theodore Nott lehetnek. Róluk is elég sokat hallottam már. Sőt, velük is jóba voltam. Mi voltumk az "Arany Négyes" egész Londonban.

- Meglepii! - kiáltottam el magam, és szoros ölelésbe vontam őket. - Vissza költöztünk, és én is a Roxfortba fogok járni. Mellesleg, ti melyik ház tagjai vagytok? - szegeztem le nekik egy kérdést, mire ők elégedetten válaszoltak.

- Hát csak nézz ránk édes. - vett fel egy pimasz mosolyt Theo, mire elöntötte az arcomat a pír, Draco pedig csak flegmán nézte Theo-t, de ez őt nem zavarta. - Nyilván ha ilyen jól nezünk ki, és meg flegmák is vagyunk, kivétel veled, akkor nyilván Mardekárosok vagyunk drága Nils. - ez a másik becenevem, amit ő adott, és csak ő hívott így.

- Baszki Nott, nézd meg mit csináltál csóri Laneyvel. - mondta Zabini, mire átkarolta a vállamat. - Szegényem olyan, mint egy paradicsom. - mondta, mire mégjobban elöntött a pír.

- Na jól van, szerintem menjünk és foglaljuk el a helyünket Potterék előtt. - mondta Draco.
- Gyere Mellie, te velünk ülsz. Had lássák, hogy az Arany Négyes újra együtt van. - mondta egy pimasz mosollyal a szájan.

- Hallod Zazu? - szóltam Zabininek, aki csak nevetett, mert örült, hogy így hívtam. - Ki az a Potter? Mármint, már hallottam róla, de nem tudom, hogy ki ő pontosan. - mondtam, mire kedves Theo válaszolt.

- Kedves Nils. - kezdte Theo. - Potter a Mardekárosok legutáltabb embere. Igaz, ő Griffendéles, de akkor is, gyűlöljük. Ha hozzád szól, idegesít, akkor csak szólj nekünk. Sőt, inkább maradj velünk mindig és akkor fix, hogy nem lesz semmi baj. - mondta tök nyugodt hangon.

Ekkor véletlenül belebotlottam valakibe. Szemüveget viselt, haja csapzottan lógott bele a homlokába.

- Hé Potter! - szólaltak meg a fiúk egyszerre. - Ha meg egyszer neki mész, neked véged van.  - jelentette ki halál nyugodtan Blaise, mire Draco megszólalt. - Vagy elég csak rá nézned. - aztán megszólalt a harmadik fiú is. - Vagy csak rá gondolnod. És már véged. - mondta Theo, aki közben a kezét a derekamra rakta.

- Miért? Ki ő, hogy ennyire védelmezitek? - kérdezte Potter. - Csak nem az újabb kis kedvencetek? - kérdezte gúnyos hangon.

- Na ide figyelj te kis nyomorék! - kiabáltam rá, mire ő megszeppenve nézett. - Ne merészelj velük így beszélni, vagy kitekerem a nyakad. Világos voltam? - kérdeztem tőle halál nyugodtan. Majd választ nem várva elrángattam inkább onnan a fiúkat, nehogy bajba essenek. Majd felszáltunk a vonatra és elindultunk a Roxfort felé.