Régi ismerősök...

3. Sárvérű

- Hát te? - jött felém a kérdés, mire arrébb csúszott a kanapén, helyet hagyva nekem, hogy letudjak ülni.

- Nem tudok aludni... Fura, hogy a Roxfortba hárman vagyunk egy szobában... és nem hatan... - mondtam, majd leültem mellé.

- Értem... Ne aggódj, majd megszokod. - válaszolt nekem, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Akarod, hogy jolnal veled üljek bájitaltanon? - kérdezte, mire nekem felcsillant a szemem.

- Igen, az jó lenne. - mosolyodtam el, majd a vállára hajtottam a fejem. Ezek voltak az utolsó emlékeim tegnap estéről.

Ami azt illeti, reggel eléggé érdekesen mentem reggelizni. Nagyjából tudtam az utat a Nagyterem felé. Éppen sétáltam, amikor belém ütközött valaki.

- Hé! Nézz a lábad elé legközelebb! - mondtam, majd megfordultam és Potterékkel találtam szembe magam. Remek mondhatom...

- Ne beszélj így Hermionéval te kis sárvérű! - mondta Potter.

- De Harry, ő nem sárvérű, ő Kira Melanie Blackwood. Ő Aranyvérű, akárcsak Draco, Blaise és Theo. Ezért hívták őket dumomásaim szerint úgy, hogy az Arany Négyes. - mondta Hermione.

- Nem érdeke-... - kezdett bele Harry a mondatába, majd lefagyott. Láttam három ismerő árnyékot, harom ismerő illatot is éreztem. Megjöttek a fiúk.

- Vigyázz a szádra Potter. Vagy megbánod, hogy megszülettél. - mondta Blaise, majd kezét  védelmezően a vállaimon pihentette, amit ha jól láttam Theo és Draco nem díjjazott.

- Miért mi lesz? Megölsz? Ne talán megfojtasz? Vagy rám uszítod a kis cselédedet? - az utolsó mondatával gondolom rám célzott. Ugyanis nem említettem, de rendelkezek telekinézissel, illetve értek az állatok nyelvén, még a sárkányokén is, habár velük meg nem volt szerencsém találkozni.

- Fogd... Már... BE! - kiáltottam el magam, mire a fények remegni kezdtek, némely festmény leesett a helyéről.

- Mi a... - értetlenkedett Ron Weasley.

- ... - meg se tudtam szólalni. Csak meredtem magam elé, majd fejemet Blaise vállába temettem, ameddig Theo és Draco elzavarta Potteréket.

- Hé... Mellie... Nincs semmi baj... Tudod, hogy mi mindig itt vagyunk neked... És bármi baj van, csak szólj... - mondta Draco, majd megölelt.

Igen, most lehet, hogy egy kicsit gyerekesnek tűnök, de aki olyan családban nőtt fel mint én... Akkor az megért, és tudja, hogy milyen érzés kitaszítottnak lenni, a folytonos megfelelési kényszer, az, hogy aranyvérű vagy, az, hogy a hírhedt Sirius Black a  rokonod... A folytonos bántalmazások, verések, amiket azért kapsz, mert nem vagy elég jó... Ezek nagyon nagy sebeket okoznak... Lehet kívülről egy tökéletes családnak látszunk, de ez csak a látszat, mert anyám azt mondja, hogy egy átok vagyok... Egy kibaszott ÁTOK. És ebbe belefáradtam,  ezért is örültem, hogy ide jöhetek a Roxfortba, hátha lesz egy család szerű kis baráti társaságom. És amikor megláttam ezt a három fiút, egyszerűen megkönnyebűltem. Habár Potter egy igazi seggfej, azon kívül minden tökéletes eddig. A reggeliről mellékesen pedig annyit, hogy finom volt. A lány aki tegnap érdeklődött irántam? Ő Emilia, a szoba társam, és egyszerűen imádom. Tegnap lefekvés előtt beszéltem vele. Egy életvidám lány, akinek mérhetetlen tehetsége van a rajzoláshoz. Ez teszi őt különlegessé. Épp bájitaltanon ültünk, amikor egyszercsak megjelent Cedric Diggory...

- Szia Kira, beszélhetnénk? - kérdezte.

- Szia Cedric, igen, persze. - ezzel felálltam, és kimentünk a terem elé.

- Szóval az van, hogy... -