Naplemente Rómában

ELSŐ FEJEZET

5 órával később...

Életem leghülyébb döntését vittem véghez. A szüleim valószínűleg őrjöngeni fognak, ha megtudják, hogy a bankártyámon levő maradék hatvanezer forintból egy darab oda jegyet vettem Rómába. Csak azt éreztem minél távolabb kell kerülnöm Krisztiántól és egész Magyarországtól.

Ezért ültem a repülőtéren egy kézipoggyásszal amiben max. két napra elegendő ruha volt nálam. Nem voltak terveim csak azt tudtam, hogy nem tervezek szeptember első heténél előbb visszatérni az országba.

Akkor is csak azért mivel kezdődik az egyetemi hetedik félévem. Alig két napja ért véget a vizsgaidőszakom és akkor még egy fenomenális nyár gondolata lebegett előttem. Nyári turnéra mentem volna Krisszel és a bandájával. Ehelyett fejestugrottam egy olyan dologba, aminek nem tudtam milyen kilátásai lesznek. Még olaszul sem tudtam, senkit sem ismertem az országban én mégis beleugrottam.

A telefonom folyamatosan rezgett, de én nem foglalkoztam vele. Részemről lezártam az életem azon szakaszát amely Lékai Krisztiánhoz kötött. A tegnapi búcsúüzenetem volt az utolsó, amit számára nyújtani szerettem volna én befejeztem vele végleg.

Már tényleg csak attól féltem a szüleim, hogyan fognak reagálni reggel arra miután felkelnek, hogy én már országokkal arrébb leszek, és hogy hónapokig nem vagyok hajlandó haza menni. Már hallottam is a fülembe, ahogyan anya azt ismételget: „Ő megmondta...".

Mert ő tényleg megmondta, hogy nem jó ötlet, ha összejövök Krisztiánnal. Gyakorlatilag az elejétől kezdve ellenezte a kapcsolatunkat. Szóval biztos voltam benne, hogy egy ideig hallgatni fogom tőle a fejmosást, azért mert önként mentem bele abba, hogy összetörjék a szívem. Mert belül én is tudtam, hogy ez lesz a vége. Nem áltattam magam mégis rosszul esett, hogy megcsalt főleg azok után, hogy évek óta ismerjük egymást. Gyakorlatilag egymás legjobb barátai voltunk mielőtt összejöttünk. Ő vallott nekem szerelmet először én csak sodródtam.

- Tessék kedves – nyújtott felém zsebkendőt egy nagymama stílusú asszony – Először repül azért tört el a mécses? – kérdezte kedvesen mosolyogva.

- Nem – ráztam a fejem szipogva.

- Oh, akkor higgye el nekem bármi miatt is szomorú most amint Rómába érünk az a probléma el fog tűnni. Élvezze csak a vakációját és hagyja a problémáit ebben az országban – paskolta meg a kezem – Én az unokám megyek meglátogatni már pár éve kinn él – mesélte.

Az idős hölgy gyakorlatilag a majdnem két órás utat végig beszélte mellettem. Nem zavarta őt, hogy hajnali öt óra volt gyakorlatilag az egész életét és a családjának az életét is elregélte nekem. Mire Rómába értünk úgy éreztem, mintha az egész családját ismerném. Mintha a hat unokájával és három gyermekével minden nap találkoznánk.

- Nos köszönöm Laura, hogy így végighallgatta az élettörténetem – paskolta meg a néni ismét a kezem amiután az emberek elkezdtek felállni és leszállingózni a repülőről – És ne felejtse el minden problémát országokkal arrébb hagyott, most olyan énjét is megvalósíthatja amelyet otthon soha sem merne – mosolygott rám.

- Köszönöm – suttogtam.

Egyedül voltam egy városban ahol előtte még sosem jártam. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem először. Az egész helyzet új volt, még sosem csináltam ilyet előtte. A bankártyámon alig maradt pár tízezer forint. Egyedül azt tudtam, hogy a nevezetességek hol voltak semmi mást, de valamiért mégis halál nyugodt voltam.

Az idős néni szavai visszhangoztak a fejemben „olyan énjét is megvalósíthatja, amelyet otthon soha sem merne."

Először is be kellett jutnom a városba mivel tudtam, ha már hontalan leszek, az éjszakára legalább lássam a látni valókat is. Délelőtt kilenc óra volt a nap pedig már szikrázóan sütött és hálás voltam az égnek, hogy legalább az idő szép, ha már az életem romokban.