Fogságban | Bill Kaulitz ff.

Elszánt döntés

Mocorgásra ébredtem, de minden más volt, nem abban a szobában voltam, ahol eddig. Lassan sikerült rájönnöm, hogy este Bill áthozott ide, mert megint rémálmom volt. Megfordultam az ágyon, és Bill velem szemben aludt. Este ő is velem háttal feküdhetett, de valószínűleg forgolódott az éjjel. Olyan gyönyörű volt, ahogy a szoba ablakán lévő napfény rásütött Bill arcára. Több percen át gyönyörködtem a látványban, amikor észrevettem, hogy Bill arcán egy könnycsepp folyik le. Álmában sírt. Nem tudtam, hogy felkeltsem-e, vagy csak hagyjam őt. Kezemet az arcához vezettem, és letörölni készültem a könnycseppet, amikor Bill felriadt.

Y/N..? szólalt meg halkan, álmos hangon.
Sajnálom, nem akartalak felkelteni, én csak- mondtam volna végig a mondatom, de a szavaim elakadtak. Bill arcán mégtöbb könnycsepp gördült le. Egyáltalán nem tudtam mit tegyek, ebben a pillanatban meg feledkeztem arról is, hogy éppen milyen helyzetbe is tett engem a velem szemben fekvő síró férfi. Teljesen más volt most. Láttam a szemeiben a fájdalmat, a reménytelenséget, és a szomorúságot.

Bill, minden rendben van? kérdeztem tőle halkan. Bill nem válaszolt a kérdésemre, de mire feladtam, hogy válaszolni fog megszólalt.
Igen, csak nem volt a legszebb álmom. felelte, miközben letörölte a könnyeit.
Megkérdezhetem, hogy mit álmodtál? tettem fel a kérdést gondolkodás nélkül.
Egy olyan személlyel álmodtam, aki már nincs köztünk, de mindennél fontosabb volt számomra. válaszolta. Ő mindig mellettem volt, mindenben számíthattam rá, és csak ő volt nekem. fejezte be teljesen mondandóját. Én csak néztem rá szótlanul, teljes mértékben átéreztem amiről beszélt, de én csak azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi fájdalmat cipelhet magában.

Nagyon sajnálom Bill. válaszoltam neki megtörve a csendet. Közelebb feküdtem hozzá, és megfogtam a kezét.
Idővel minden rendben lesz Bill. mondtam neki tudva, hogy az idő nem minden esetben gyógyítja be a lelki sebeket.
Bill.. Szerinted ez a személy nem csalódna benned, ha tudná, hogy ártatlan életeket oltasz ki? kérdeztem tőle nem törődve azzal, hogy ez a kérdés talán felfogja dühíteni.
Ha ő itt lenne, nem lenne belőlem szörnyeteg. Mindig megoszthattam vele az érzéseimet, és segített azokat kontrolálni. válaszolta szomorúan. Talán most láthattam Bill igazi énjét, amiből rájöttem, hogy Ő valójában egy nagyon érzelmes ember. Segíteni akartam rajta, megakartam menteni.

Nem kell ezt tenned Bill! Még nincs késő, tudom, hogy megtudnál változni! mondtam neki bízva abban, hogy talán hatással leszek rá.
Nem megy... Nem tudok leállni. Már elfogadtam, hogy a kezeim örökre mocskosak lesznek, soha nem fogom tudni lemosni róluk azokat a dolgokat, amiket tettem velük.. felelte, miközben a szemeimbe nézett.
Akkor majd én segítek neked! válaszoltam neki. Nem kell egyedül cipelned a terheid Bill. mondtam neki megfeletkezve ismét arról, hogy bármikor én is egy halálos áldozattá válhatok.
Magadon sem tudsz segíteni, inkább beletörődsz abba, hogy elraboltalak, és itt tartalak, hogy megölhesselek. felelte. Nem tudtam mit válaszolhatnék erre, hiszen igaza volt.
Bill valószínűleg nem is várt választ, ugyanis felkelt az ágyból, és kiment a szobából egy szó nélkül, csak ott hagyott. Én csak feküdtem Bill ágyában tovább, amikor a bejárati ajtó becsapására lettem figyelmes. Vajon hova ment? Újabb áldozatot keresni? kérdezgettem magamtól. Billnek igaza van, nem tudok magamon segíteni, és rajta sem tudok. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, teljesen magamba fordultam.
Nem szükséges megvárnom, hogy Bill tegye meg, én is meg tudom tenni. Gondoltam magamban, majd felálltam és kimentem a szobából, lesétáltam a lépcsőn, és a konyhába vettem az irányt. A szekrényekben kezdtem el keresgélni, hátha találok valami gyógyszert, amit bevehetnék. A keresés kudarcot vallott, de aztán eszembe jutott, hogy valahol biztos van heroin, hiszen Bill azzal kábított el. A nappaliba mentem, de elrémültem a látványtól, amit a nappaliban lévő tükörben láttam.
Az arcom teljesen be volt esve, valószínűleg fogytam is. Rohadtul nem akarok így élni! kiabáltam magamnak, és a kanapé előtt lévő asztalon kezdtem keresni a kábítószert, amivel végezni akartam magammal. Hihetetlen módón találtam kettő tasakkal egy újság alatt. Tűt, és öngyújtót kezdtem el keresni. A konyhába szaladtam egy kanálért, de a fiók, ahol kanalat sikerül találnom, tű is volt. Szemeimmel egy öngyújtót kerestem tovább, amikor találtam egy doboz gyufát a konyhában lévő asztalon. Azonnal elvettem, és a tasakok tartalmát ráöntöttem a kanálra, amit hevíteni kezdtem egy gyufával, és higítani. A folyamat végrehajtása után a tűbe helyeztem a folyadékká vált kábítószert, és a vénáimhoz helyeztem a tűt. Most megszabadulhatok minden fájdalmamtól.. Már nem félek.. Nem akarok tovább ilyen életet élni..!  mondtam magamnak, és magamba nyomtam az anyagot.
Nagyon hamar megváltozott a közérzetem ismét, de nagyon szédültem. Azt éreztem, mintha dőlnék le a székről. Ütődést éreztem a fejemen, de már nem a széken ültem, hanem a földön feküdtem, majd szép lassan, de mégis gyorsan minden elsötétült.