You made me believe again - {SZÜNETEL}

05

Wooyoung pov

Amikor odaértem a teremhez pont találkoztam az új ofőmmel.
- Ohh jó, hogy összefutottunk Wooyoung! El kellene jönnöd a tanáriba, hogy oda tudjam adni a tankönyveid és az órarended.- ragadott karon egy szó nélkül a tanár úr és kezdett el húzni maga után. Igazából vele már találkoztam még a nyáron és már akkor nagyon szimpatikus volt. Nagyon fiatal, humoros, laza és megértő. Szerintem ezek fontos tulajdonságok egy tanárnál. Amíg ezeken elmélkedtem, gondolataim központja hirtelen megállt, ezért megcsillogtatva képességeim belesétáltam a tanár úr hátába.
- Elnézést, egy kicsit elbambultam. - mondtam a földre szegezett tekintettel szégyenell és sajnálattal teli hangon.
- Semmi gond, egy teljesen új környezetbe vagy, megesik. Na, de gyere szedjük össze a cuccaid, mert lassan menni kell órára. - mosolygott rám biztatóan.
- Igenis! - egy kis vicc képen tisztelegtem is.
- Jól van, látom nem izgulsz, vagy csak nagyon jól álcázod. Na gyere. - azzal betolt a tanáriba, ahol egyből kiszúrtam a nem túl kicsi könyvkupacot egy kis kulccsal a tetején. És ebből az egészből kettőt. És a két kupac mellett Huntert.
- El is felejtettem mondani- nem vettem észre, hogy a tanár úr beszélt, ezért szóltam közbe.
- Ohh szia Hunter! Hamarabb találkoztunk, mint gondoltam. - mosolyogtam rá.
- Ti ismeritek egymást? - nézett ránk meglepődve az ofőm.
- Találkoztunk ma reggel. - válaszoltuk tökéletes szinkronban, ami miatt össze is mosolyogtunk.
- Na akkor nem kell aggódnom. Huh micsoda megkönnyebbülés. - sóhajtott egy aprót a tanár. - Na, de amiért itt vagyunk. Először is köszönöm Hunter, hogy megvártál, amíg idehoztam Wooyoung-ot. Nem lesztek egy osztályban, csak Hunterék ofője beteg, ezért én felelek most mind a két osztályért. Másodszor is. Mindkét kupac ugyanazt tartalmazza, vegyétek el amelyik szimpatikus. Harmadszor. Mivel nincs elég szekrény ahhoz, hogy mind a ketten egyedül kapjatok egyet és mindenkinek van már társa, ezért ti együtt lesztek egy szekrénybe ha megfelel.
- Tökéletes lesz. - feleltük újfent teljes szinkronban, amire már elnevettük magunk.
- Rendben, akkor ennyit akartam. Vigyétek el a cuccaitokat a szekrényetekbe, ami a 121-es, aztán gyertek a 13-as terembe ott lesz mind a kettő osztály. Ma összevont ofő van.
- Rendben! - válaszolt Hunter helyettem is.
Mikor a tanár úr kiment mindketten felvettük a számunkra szimpatikusabb kupacot és elindultunk a szekrények felé.
- Örülök, hogy egy szekrénybe kerültünk. Legalább nem valami full idegen fog veszekedni velem azon, hogy vigyem már haza a kabátom.
- Én is örülök, hogy van egy ember akivel már jóba vagyok és nem kell full egyedül unnom az agyam egész nap. Így legalább a szünetekben találkozni fogunk valószínűleg. Na, de mostmár irány az osztály.
- Izgulsz? - láttam rajta, hogy egy kicsit ideges.
- Igen. Igazából én Thai vagyok és ezt az előző sulimban nem nagyon fogadták jól. - nézett rám keser-édes szemekkel.
- Uhh, sajnálom. Nyugi itt minimum két ember van már, akit ez egyáltalán nem zavar. - néztem rá biztatóan.
- Ki a másik? - nézett rám értetlenül.
- Az ofő. - mosolyodtam rá és kezdtem el sétálni a terem felé.

Na itt is az újabb rész. Az elmúlt időben nagyon nem volt hozzá ihletem, ezért nem "írtam" és tudom, hogy ez a rész nagyrészt a semmiről szólt és arról se túl hosszan vagy minőségien, de semmi baj végül csak kész lett. Remélem tetszett, kritikát vagy véleményt bármikor szívesen fogadok. Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek. Szép napot/estét!