You made me believe again - {SZÜNETEL}

06

San pov

Miután csengettek, az ofőnk megjött, viszont nagy meglepetésünkre Seungmin-ék osztályának kíséretében. Amint meglátott minket, csak értetlenül összenéztünk, de aztán oda is jöttek hozzánk. Mingi az előttem lévő Yunho mellé ült, Seungmin pedig mellém.
- Szeretném megkérni a társaságot, hogy csendesedjen el! - tapsolt párat az ofőnk, Barna bá. - A 11.a ofője beteg és én felelek értük helyette, ezért ma összevont ofő lesz. Szeretnék mindenkit megkérni, hogy üljön le és csendesedjen el, mivel fontos bejelenteni valóm van! - erre bezzeg mindenki hallgatott, mint a sír. - Ma mindkét osztályba új tanuló érkezik. - amint ezt kimondta odament az ajtóhoz és kiment rajta.
Na, úgy tűnik Seungmin-nak is egyszer az életben igaza volt. De miért ilyenkor? Mindegy, biztos megvan rá az okuk. Gondolkodásom azt szakította félbe, hogy az ofő visszatért két fiú kíséretében. Érdekesek voltak. Az egyik fiú viszonylag magas és vékony volt és nem tűnt koreainak. Míg a másik fiú tőle valamennyivel alacsonyabb volt, viszonylag sportosnak tűnt és szegény full piros volt. Gondolom neki is nehéz ilyen időszakban egy teljesen új tarsaságba belekerülni.
- Ők itt Hunter és Wooyoung. - mutatott először a magasabb külföldi srácra, aki ezek szerint Hunter, majd a pironkodó kisebbre, azaz Wooyoungra. - Mutatkozzatok be pár mondatban kérlek. - fordult a fiúk felé.
- Kezdem én. - mondta Hunter. - A teljes nevem  Papungkorn Lertkiatdamrong, de mivel ezt eléggé nehézkes a mindennapokban használni, ezért a becenevem Hunter és a koreai nevem Park Hunter. Az egyik nagymamámnak köszönhetően részben koreai vagyok, ezért is van koreai nevem is, de hivatalosan Thai vagyok. 18 éves vagyok és imádok táncolni. Tudok koreaiul, thaiul, angolul, japánul és jelnyelven is tudok.
Az igen. Nem cicózik a srác.
- Sziasztok én Jung Wooyoung vagyok. Én teljesen koreai vagyok. 17 vagyok és én is imádok táncolni. Annyira nem vagyok menő, mint Hunter én csak koreaiul, angolul és jelnyelven tudok.
- Keressetek egy szimpatikus helyet és üljetek le. - intézte feléjük a szavait az ofő.
Miután a két fiú leült, simán ment tovább az óra.

Wooyoung pov

Amint a terem elé értünk Hunterrel az ofő szólt, hogy egy kicsit maradjunk kint, amíg elrendezi a két osztályt.
- Nagyon izgulsz? - kérdeztem Huntertől, mert láthatóan remegett.
- Áhh, dehogy csak éppen most fogok bemenni kb 50 ember elé úgy, hogy simán lehet, hogy az összes utalni fog. - nevetett fel a nyomástól.
- Semmi gond, én itt vagyok. Nem mellesleg szerintem a thai emberek és a thai nyelv is nagyon menő. - reflexből megöleltem, mivel én mindig így vidítom fel vagy nyugatom meg az embereket. Amint realizáltam, hogy mit csinálok éppen, vörös fejjel eltoltam magam tőle. - Bocsánat. Csak egy kicsit segíteni akartam megnyugodni.
- Dehogyis semmi baj. - mondata után vissza is húzott egy újabb ölelésbe. Na ettől én csak még inkább zavarba jöttem. - Tényleg segít, köszönöm.
Ezután kijött az ofő szólni, hogy jöhetünk. Be is mentünk és be is mutatkoztunk. Szerintem egész jól ment és úgy tűnt, hogy senki se utálná Huntert nemzetisége miatt. Sőt! Egyeseken láttam, hogy mennyire lenyűgözte őket, hogy Hunter milyen sok nyelvet beszél. Összességében jófejnek tűntek. Remélem jól kijövünk majd.

Remélem tetszett ez a rész. Tudom egy kicsit össze-vissza és uncsi, de nemsokára beindulnak majd a történések. Az a baj, hogy egy csomó ötletem van, de ahoz nincs, hogy hogy jussak el odáig a sztorival. Mindegy, majd lesz ahogy lesz. Szép napot/estét/délutánt kívánok!