You made me believe again - {SZÜNETEL}

Nem rész

Hello mindenkinek aki most ezt olvassa, ha van egyáltalán még bárki akit ez az egész sztori érdekel. Igazából csak azért írom most ezt a kis üzenetet (?), hogy elsősorban bocsánatot kérjek, hogy ennyire össze-vissza raktam ki részeket. Eleinte nagyon izgatott voltam, tele voltam ötletekkel, hogy mit tudnék ebből az egészből kihozni. De aztán a rengeteg ötletelés után elkezdtem azt érezni, hogy nagyon jó, hogy tudom, hogy mit akarok kihozni az egészből, de nem tudom, hogy hogyan jussak el odáig a történettel. Nem tudtam, hogy mivel "töltsem ki" a részeket. És emiatt elkezdtek egyre vontatottabbak és unalmasabbak lenni. Ráadásul, hogy ezt a tömény unalmat, amit írtam valahogy elfedjem, próbáltam humoros lenni, de átestem a ló túloldalára és inkább már kellemetlen, mint vicces amit írok. Mindezek mellett nekem az idei év elég nehéz volt. A suliban a maximumot kellett hozni, ráadásul idén kezdtem el versenyszerűen táncolni, úgyhogy azzal is sokat kellett foglalkozni. És mindezek mellett már évek óta alvászavarral küzdök, amiatt érzelmileg egyre labilisabb leszek. A legkisebb hibáim miatt is képes vagyok kész kudarcnak érezni magam és a sok altató, a rengeteg különböző pszichológushoz/pszichiáterhez járkálas, a sok különböző vizsgálat és az alvásnak elég nagy hiánya miatt egyre ingerlékenyebb vagyok. És mindezek miatt az egyetlen közeli barátaimmal nagyon összevesztünk és majdnem elvesztettem őket. Ez is nagyon megviselt, nagyon féltem, hogy elvesztem őket. És igazából én eleinte csak "viccből" kezdtem el írni ezt a kis valamit, de aztán amint egyre tovább haladtam vele, egyre izgatottabb lettem. Kíváncsi voltam, hogy mit fognak hozzá szólni az emberek. Izgatott voltam, hogyha meg nem is ismernek személyesen, tettszhet nekik amit csinálok és esetleg pozitív dolgokat mondanak róla. Csak hát ez nem igazán így lett, amit nem is csodálok. Én se nagyon szeretnék egy olyan irományt aminek kb 2-3 havonta van folytatása és hát az se valami fényes. És igazából ezek miatt kb teljesen elvesztettem a motivációm. Azt se tudom, hogy fogom e még ezt valaha folytatni. Akár ezt a sztorit akar magát ezt az írás dolgot. De mindegy is. Túlságosan komolyan veszem ezt az egészet. Valamiért azt hiszem (vagy lehet, hogy csak remélem), hogy valakit érdekel még ez az egész.