A halál árnyékában - Draco Malfoy ff.

51. fejezet

- Nos miért ilyen az arca? - kérdezte Bellatrix a fejvadászokat. 

- Nem tudjuk. Mi már így találtuk. - védekezett egyből. 

- Draco? - szorítottam meg kézfejét, ahogy mellé léptem. Draco lehajolt a fiú elé és úgy nézte őt. Aztán a fiú rám nézett. Ugyanazok a szemek néztek vissza rám, mint minden alkalommal amikor rémálomból ébredem fel. Harry volt az. És ő tudta, hogy én felismertem. 

- Ezek ketten hozzá tartoznak. Akkor ő kell hogy legyen. - hisztériázott Bellatrix.

- Nem ő az. - ráztam meg a fejemet. 

- Én nem úgy hiszem. - vágta rá és Hermione felé közelített. - Te voltál az igaz? Mutasd a pálcádat! Majd mindjárt kiderül milyen varázslatot hajtottál vele véghez. Áááh izgulsz! - nevetgélt aztán hirtelen megtorpant. Az egyik vadászra mutatott. - Az meg mi? Honnan szerezted? 

A fejvadász az oldalán lógó kardra nézett. 

- Náluk találtam. Az enyém! - felelte, mire Bellatrix agya teljesen elborult. Folytó hurkot dobott a férfira, majd a többi társát is megtámadta. Elkapta a kardot, majd ordítva küldte el a vadászokat. Draco maga mögé húzott és úgy nézte ahogyan a nénikéje leküldeti Harryt és Ront a tömlöcbe. - Veled pedig kicsit elbeszélgetünk. - nézett Hermionéra. - Annak a kardnak a széfben kellene lennie. Hogy hoztátok el a barátaiddal? 

- Nem hoztunk el semmit! - zokogta. De már túl késő volt. Először csak kínozni kezdte. Szépen lassan. Hermione csak sikított és sikított. 

- Gyere! - kezdett el kifele húzni Draco, de úgy éreztem, hogy nem tudok haladni egy lépést sem. Mintha nehezéket raktak volna a lábaimra. 

- Miért hazudsz? - őrjöngött Bellatrix. Ekkor már Hermione a földön feküdt. Onnan tudtam, hogy még életben van, hogy szépen lassan emelkedett a mellkasa. Már nem sikított. Mintha minden ereje oda lett volna. Csak feküdt ott és meg sem moccant. Még akkor sem, amikor Bellatrix előkapta tőrét és megpecsételte alkarját. Sárvérű. Amikor megláttam egyből az jutott az eszembe, hogy ha ezt túl éli...akkor ezt örökre magával hordozza majd.  - Féregfark! Hozd fel a koboldot! - üvöltötte a nő. Nem sokkal később a bank fő koboldja ott térdélt előttünk. - Mondd csak, hogy lehet, hogy bárki ki tudta hozni ezt a széfemből? - mutatta neki. 

- Legutóbb, amikor megnéztem még ott volt. - felelte a kobold. - Még soha nem fordult elő, hogy bármit is kihoztak a Gringottsból. 

- Hát ezt mégis kihozták! - vágta meg a kobold arcát. Ekkor Harry és Ron tűnt fel. Ron idegesen indult meg felénk. 

- Hagyd békén! - szegezték egyesével ránk a pálcájukat. Bellatrix gyorsabb volt náluk. Villámgyorsan kapta fel Hermione testét és a torkának szegezte saját pálcáját. 

- Dobjátok el! - szólt rájuk. Harry rám nézett. Alig láthatóan megráztam a fejemet. - Gyerünk! Nem mondom még egyszer! 

Hezitáltak. Ami nagyon nem tetszett Bellatrixnak. Majd végül halk koppanással földet ért minkét pálca. Össze szorult a torkom. 

- Draco vedd el őket! - mutatott a nénikéje, mire Draco oda lépett. 

- Nocsak-nocsak. A nagy Harry Potter. Mennyire örülni fog neked a Nagyúr. - nevetett a nő. - Gyerünk Draco. Szólítsd! 

Draco ijedten hátrálni kezdett. 

- Szólítsd! - üvöltött a nő. Aztán halk nyikorgás visszhangzott a teremben. Fülelni kezdtünk. Aztán felnézve elmosolyodtam. Egy házimanó éppen akkor oldotta el a láncokat, amin a csillár lógott. Bellatrix épp csak, hogy eltudott ugrani. Ron elkapta Hermione testét és már meg is indultak kifelé. Harry kikapta Draco kezéből a pálcájukat és hátrálni kezdett.