A halál árnyékában - Draco Malfoy ff.

16. fejezet

A fejem tele volt gondolatokkal...olyasféle gondolatokkal, amit igazán én sem értettem. Egyik pillanatban képek ugrottak be arról, hogy sétálok a tónál, a következőnél pedig már Londonban voltam. A halántékomat dörzsölgetve sétálgattam a folyosókon, amikor egy csoport griffendéles kezdett mutogatni rám.

- Nézzétek! Itt jön!

- Csss! Maradjatok már! - szólt a másik.

Nem értettem, hogy mi történik ezért csak elhaladtam mellettük. Kíváncsi voltam, hogy van e fejlemény a serlegnél, ezért elsétáltam a teremhez. Oda érve hatalmas nevetés fogadott. Két idős ember bírkózott egymással a földön, amin mindenki dőlt a nevetéstől. Hermione ült csak ott a padon néma csendben és egy könyvet olvasgatott.

- Mi történt? - kérdeztem mosolyogva.

- Azt ikrek azt hitték átverhetik Dumbledoret. - felelte kicsit sem barátságosan.

- Öhm...tanulhatnánk valamikor együtt. Lenne kedved? - mosolyogtam rá.

- Bocsi, de...mostanában nem sok időm lesz. - húzta el a száját.

- De tanulni akkor kell valamikor. - ráztam meg fejemet, de vettem a lapot. - Megbántottalak?

- Figyelj...

- Te mit akarsz itt? - lépett elénk Ron Harryvel.

- Nem értem, hogy mi folyik itt. - ráztam meg a fejemet.

- Ron! - szólt rá Harry. - Ne bántsd már!

- Miért ne? - nézett barátjára. - Az ellenséggel van!

És akkor esett le a dolog, hogy miért néz rám mindenki olyan furán.

- Nem vagyok senkivel. - ráztam meg a fejemet. - És légyszíves, ha legközelebb valami bajotok van Dracoval, akkor ne rajtam töltse le mindenki! Nekem semmi közöm az egészhez! - pattantam fel és kikerülve őket kisiettem a teremből.

Eléggé felzaklattak a történtek, hogy a fejem csak még jobban kezdjen szétrobbanni a nyílaló fájdalomtól.

- Murder kisasszony! - állt meg előttem Dumbledore még mielőtt neki ütköztem volna.

- Elnézést! - hunyorogtam.

- Minden rendben van? - nézett rám. Bólintottam, bár legszívesebben elsírtam volna magamat és mindent elmondtam volna az elmúlt időszakomról, hogy mennyire megrémísztenek a látomásaim. - Van valami, amit elakarsz mondani? - kérdezte, mint aki a gondolataimban olvasna.

- Nem, uram! - ráztam meg a fejemet, mire csak bólintott és tovább haladt.

- Ne haragudj! - szólított meg egy kék ruhás lány még mielőtt tovább haladhattam volna. - Segítenél? Nem találom a bájital termet. - mondta érdekes francia akcentussal.

- Persze. - mosolyogtam rá. - Ha azon a lépcsőn felmész pontosan szemben lesz veled. - mutattam a folyosó végére.

- Köszönöm! - vigyorgott és elindult az említett irányba. Magas sarkú cipője csak úgy kopogott a folyosó kövén.

A csütörtöki nap hamar eljött. A diákok egész áldott nap a tusáról beszéltek, mindaddig amíg nem gyűltünk össze mindannyian a nagyteremben és nem kezdődött meg a a kiválasztások. Lunáékkal izgatottan vártuk, hogy kik lesznek a versenyzők. Az első elhangzott név a Durmstrangból Viktor Krum. Ki gondolta volna jelleggel ráztam meg a fejemet miközben tapsoltam a többiekkel együtt. A következő pillanatban egy kis ernyőre hasonlító papírcetlit dobott ki a serleg. Ekkor hangzott el a Beauxbatons versenyzője, Fleur Delacour. Ismerős volt a név, majd hirtelen beugrott a karácsonyi partyról a házaspár, akiknek bemutatott Cedric. Szóval ő lenne a nagyobbik lány. Miután Fleur is hátra sétált jöhetett az utolsó kiválasztott a mi iskolánkból. A papírcetli ezúttal is megjelent a lángokból, majd Dumbledore elolvasva a rajta álló nevet elmosolyodott.