4

452 31 3
                                    

Ebben a kényelmes puha fantasztikus ágyban ébredve, mindig jókedvvel ébredek, akárhányszor itt alszom.


Ráadásul mindig láthatom Jungkook bácsi néhány Manga, néhány kusza vonalból álló tetoválását a testén.


A férfi egész érdekesen alszik, sosem mocorog, hanem merev a testtartása általában.


Míg én hozzá képest, csomó kalóriát êgetek azzal hogy forgolódom mellette.


-Bámulsz.-állapította meg, mély levegőt vett.


Fogalmam sem volt róla hogy ébren van, egész élethűen eljátszotta.


-Csak azon gondolkodom, hogy nekem is lehetne tetkóm? Mint neked.-valójában ez csak kifogásként mondtam.


Felnyitotta a szemeit, az érdekesen csillant meg.


-Hova akarnál?-csak fejjel fordult felém, teste ugyanolyan mozdulatlan maradt.


A bordámra mutattam, a férfi pedig felvonta a szemöldökét, aztán mozdult és kezét ruhán keresztül oda tette.


-Ide?


Bólintottam, kicsit megizzasztott cselekedete. Ő is nagyon jól látta a reakciómat, mégis nyugodt maradt.



Nem tudom egyes emberek mit látnak, de én kezdetektől fogva furcsáltam a férfi viselkedését velem szemben. A sajátomnál ugyan ez elmondható volt.


Igazából gyakorlatilag csak heccből nevezem Jungkook-ot bácsinak, mert tudom hogy az amúgy harminchét éves Jungkook nem örül neki, attól öregnek érzi magát.


Szóval kettőnk kapcsolata igazán érdekes. Tekintettel arra miszerint anyám egy régi barátja, akivel születésem óta ismerjük egymást, az idők alatt nagyon közel kerültem hozzá.


Mindig megvédett eddig, emlékszem amikor elestem a biciklivel mert nem figyeltem az utamba kerülő nagy kavicsra, sebes térdeimet és kezemet a férfi ápolta le.


Aztán amikor sírtam mert anyával fogászatra mentünk, végül Jungkook vitt el engemet, utána pedig fagyizni vitt.



-Majd ha egy kicsit idősebb leszel.-mondta teljes lelki nyugalommal.



Na ha anyámnak vetem fel az ötletet, megöl.



-Tízen hét vagyok Jungkook bácsi.-incselkedően közelebb araszoltam hozzá, aztán ébenfekete hajába túrtam. Láthatóan megrezzent, összeszorította az állkapcsát.



-Inkább menj reggelizni. Majd csatlakozom hozzád.-fenekemhez nyúlt, megpaskolta aztán egyszerűen otthagyott.



𝐴 𝐵Á𝐶𝑆𝐼 / 𝐽𝐼𝐾𝑂𝑂𝐾Where stories live. Discover now