𝐴 𝐵Á𝐶𝑆𝐼 / 𝐽𝐼𝐾𝑂𝑂𝐾

35.

Jungkook feladata volt elrendezni a két holttestet, úgy mintha szerencsétlenség érte volna őket.
Autóbaleset.
Jiminé pedig, hogy eljátssza a bánatos, gyászoló gyermeket, aki árva lett.
Mindez külső szemmel talán nagyon szomorú lehetett, ám csak ketten tudták az valóságot mely sötét, mint a verem.

A gyászszertartáson a pap így szólt: Mind azért gyűltünk ma itt össze, hogy részesei legyünk a búcsúnak, és útjukra engedjük barátainkat, szüleinket, lelkitársunkat. Mert ők azok voltak. Ámen.
Jungkook semmi jelét nem adta érzelemnek, Jimin vagy a szerepét játszotta, vagy szimplán csak meghatotta a beszéd mert mindvégig keresztapja mellkasába volt fúrva a feje. Jungkook lágyan simogatta a feje búbját, majd a gerincénél.

A nap vége felé közeledtek, Jimin hangulata megromlott s szürkén látott mindent. Keresztapja megvárta míg beül a kocsiba majd ő is így tett. Látta mennyien vannak a parkolóban így várt amíg ők elmennek, és csak akkor mozdult meg.
-Hiányoznak a szüleid? -aggodalmasan simított az arcára, közben letörölt egy-két könnycseppet.
-Most már senkim nincs. Az üres lakásba menjek haza? -szipogott.
-Nem kell oda többet hazamenned, költözz hozzám Jimine. -átnyúlt az ülésen, és orrával megbökte a selymes arcot.
-Mi van, ha minden kitudódik? Akkor téged is elveszítelek. -hangos nyüszítés szerű hangot adott ki.
Jungkook nem mondott semmit. Csókkal folytotta belé minden bánatát, mert ő csak így tudta kiadni azt a parányi érzelmet, amelyet belé neveltek anno. Azon kívül teljesen üres volt, nem tudott érezni. De Jimin elegendő ok volt rá, hogy megtanuljon szeretni.