10

454 37 3
                                    

Miközben Jungkook-ra vártam, már túl voltam egy arcondobáson, egy sértegetésen, meg egy-két könny hullajtáson.
Ennyire szerencsétlen nem lehetek, ugye?

Mivel gyakorlatilag a suli kapuja előtt ácsorogtam, kicsit megalázva, Jungkook kocsija könnyűszerrel le tudott előttem fékezni.
Rögvest be is szálltam mellé, semmi nem érdekelt, csak hogy minél hamarabb távol legyek ettől. Ám a férfi látván rajtam hogy nincs rendben valami, jobb kezét kinyújtva finoman maga felé fordította azt.
Semmi reakciót nem véltem felfedezni rajta, bár ő mindig ilyen volt, ritka ha kimutat bármit is.
-Mi történt, elmondod nekem?-cirógatta meg az arcélemet.
Fájt az ütés, viszont Jungkook simogatása mindent elfedett. Kellemes cirógatásra behunytam a szememet, majd inkább elhúzódtam, és vissza dőltem az ülésben.
-Nem hiszem hogy jó ötlet lenne.-sóhajtottam, kinéztem az ablakon és pont akkor láttam Erwin-t és csapatát elsétálni a kocsi mellett.
Neki mindig tökéletes élete volt. Irigykedve bámultam amint nevet a társaival.
-Ő volt az?-kíváncsiskodott.-Ne merj hazudni nekem.

Nem néztem rá, csak beharaptam az ajkaimat.

-Igen.

Beadtam a derekamat, elmondtam neki, hogy Erwin az aki kedvére szokott szekálni.
Talán ő is látja mennyire alul maradtam ebben a csatában.
-Jól van pici, mindjárt jövök. Kapcsold be a rádiót, nem szeretném ha hallanád ezeket a trágár szavakat.-felpattontotta a kocsi ajtót majd már ki is ugrott, hogy célba vegye őket.

Meredten bámultam Jungkook izmos valóját, amint a becsületemet megvédve, áll a társaság elé.

Ekkor jöttem rá, hogy ha én lennék az "ellenségei" lista élén, gyakorlatilag halott lennék.

Ijesztő mosoly terült szét az arcán, halványan megrázta a fejét, mintha egy belső hang szólt volna neki.
Ám Jungkook tanácsára bekapcsoltam a rádiót, és nem hallottam mit ordít nekik, ennek ellenére az arca jeges nyugalmat sugárzott, teste viszont forrt a dühtől. Megütötte Erwin-t, aki azonnal menekülni kezdett, nyilván látta, hogy esélye nincsen.
A társai nyomába szegődtek, Jungkook pedig nyugodtan állt, zsebre dugott kézzel.

𝐴 𝐵Á𝐶𝑆𝐼 / 𝐽𝐼𝐾𝑂𝑂𝐾Where stories live. Discover now