Karácsony Mátraszentalmán

11. Fejezet

Ez a szombat reggel sem indult könnyebben Dénes számára, pedig majd' egy órán keresztül sodródott álomból ébrenlétbe, és szoktatta magát a felkelés gondolatához. Amikor visszaaludt pár percre, olyankor egy karácsonyi fényekkel díszített szobáról, puha csókokról és meleg ölelésekről álmodott. Az ébrenlét pillanataiban pedig az emeleti folyosón elhaladó léptek hangjait elemezte. Egy bizonyos személy vagy nagyon halkan osont le a földszintre, vagy még mindig aludt.

Amikor Dénesnek végre sikerült erőt gyűjtenie, hogy levánszorogjon a koffeinadagjáért, csak közepesen utálta a reggeleket. Kicsit félve tette meg az utolsó lépcsőfokokat, de csak Marcit találta az étkezőasztalnál.

– Reggelt, öcskös! – vigyorgott rá a bátyja, mire Dénes a szokásos bólogatással válaszolt. Bosszantó volt, hogy Marcinak állandóan ennyi energiája van, meg hogy állandóan öcskösnek hívta, mintha ők lennének a legjobb tesók a világon.

Dénes elcsoszogott a kávégépig, beledobta a kapszulát, és megbabonázva nézte, ahogy a selymes, fekete életelixír belefolyik a poharába. Dobott bele egy édeskét, meg löttyintett rá egy kis tejet, aztán a fiókból kitúrt egy kiskanalat. Roland akkor lépett a konyhába, amikor már éppen megkavarta volna a kávéját.

– Jó reggelt! – köszönt rájuk.

Dénes hátán jóleső borzongás futott végig a kellemes hang hallatán, és sorra villantak fel az éjszaka emlékei. Az első menet csak a kielégülésről szólt, a második inkább szenvedélyes volt, tele érintéssel, hosszú csókokkal, és elfojtott nyögésekkel. Utána összegabalyodva feküdtek, karácsonyi filmekről és zenékről beszélgettek, de a csillagászat is megint szóba került, és Dénes meglepve tapasztalta, hogy Roland őszintén érdeklődik a hobbija iránt.

Éjjel három körül visszaosont a szobájába. Roland nem bánta volna, ha ott alszik, de Dénes nem akart. Elszokott attól, hogy megossza valakivel a reggeleit, és tudta magáról, hogy ébredés után tényleg kibírhatatlan. A lebukást se akarta megkockáztatni, mert a karácsonyi tervei között nem szerepelt a coming out.

– Egy kávé nekem is jólesne. – A hangokból ítélve Roland nyújtózkodott egyet, és a közeledő léptek hallatán Dénesnek kifordult a kiskanál a kezéből.

Utánakapott, hogy ne pottyanjon a kávéjába, de annyira bénán mozdult, hogy a mosogató irányába pofozta, ahol nekiütődött a már majdnem üres mosogatószeres flakonnak, ami leborult és felborított egy műanyagpoharat is. Ez az egész akkora hangzavarral járt, hogy Dénes biztosra vette, a közeli temetőben is felébredtek a halottak.

– Minden oké? – kérdezte Marci.

– Csodás! – morogta Dénes az orra alatt.

Azt remélte, most, hogy már csókolóztak, nem fog bénázni. Egy kicsit félt, hogy Roland lebuktatja, tesz valami megjegyzést az előző éjszakára, amit aztán majd Marci elemezni kezd. De szerencsére Roland pont úgy viselkedett, mint általában. Dénes ellépett a kávégép mellől, keresett egy másik kiskanalat, amit szintén elejtett, amikor a pirítóssütőből kiugrott a négy szelet kenyér. Most már Roland tekintetét is magán érezte. Felvette a kiskanalat, amit most már a kávéval együtt úgy szorított, mintha az élete múlna rajta, és leült az asztalhoz.

Marci újabb kenyereket tett be pirítani, vajat, dzsemeket és egy kancsó teát tett az asztalra. Időközben megjelent az anyjuk is, aki felvágottal és zöldségekkel egészítette ki a reggeli kínálatot, aztán újra eltűnt a ház valamelyik pontjába. Betti és Luca a nappaliból csatlakozott hozzájuk.

Az első öt perc néma falatozással telt. Dénes szervezete lassan beindult a kávétól és a pirítósra halmozott eperdzsemtől.

– Nektek mi a program mára? – kérdezte Roland.