The criminal (bkdk ff.)

6.rész -Ismeretlenből férj...

Midoriya szemszöge:

A hosszú márvány folyosón sétálgatva gondolkodtam az elmúlt órákon. Egyszerűen megdöbbentő volt, hogy mennyire felhúztam magam akkor. Kezem az arcomon elterülő égető sebemre helyeztem, amely bár fájt, nem volt fájdalmasabb apám szavainál...

(Kb. 2 órával korábban)

Épp a kertben ültem és olvastam, mikor az itt dolgozó cseléd, egyben nagyon jó barátom magas hangjára lettem figyelmes, mely az én nevemet kiáltja. Igazán megdöbbentem, hiszen nálunk nagyon nagy szabálysértés a hangoskodás. Legalábbis egy olyan rangú személytől, mint a nevemet kiabáló lány. Ijedt tekintettel néztem, ahogy fut felém, de ő nem szólt semmit, ezért felálltam, és  értetlenül néztem a most már előttem álló barátomat.

-Izuku, sietned kell, hamarosan itt vannak! -mondta Uraraka lihegve, a futástól.

-Ochako, köszönöm, hogy szóltál, de nem kell aggódnod, míg én nyugodt vagyok. -mosolyogtam a lányra, aki ezt viszonozta, mivel látszólag hitt nekem. Pedig ó, de nem kellett volna! Belül teljesen szét vetett az ideg, a pulzusom százszorosára nőtt és a szívem majd' kiugrott a helyéről.

Gyors léptekkel haladtam befelé és féltem. Féltem, hogy nem leszek elég jó neki vagy, hogy nem teszek majd jó első benyomást.

És, hogy miről is van szó?

Midoriya Izuku vagyok, Midoriya Hizashi egyetlen gyermeke, és ez tökéletesen tönkreteszi az életem. 

Mint a király gyermeke hozzá kell mennem valakihez, aki elég méltó ahhoz, hogy a királyi család egy újabb tagja lehessen. Mivel nincsenek testvéreim ezért egy olyan férjet kell kapjak magam mellé, aki engedélyezi, hogy  az én nevemet adhassuk majd a gyermekünknek, ezzel azt elérve, hogy a Midoriya név tovább élhessen. 

Most kérdezhetitek, hogy de akkor mégis miért nem egy nőt veszek el. Mivel az lehetetlen lenne, hogy gyermekünk legyen. Omega vagyok, így nem tudok termékenyíteni. 

Ezért apám keresett nekem egy férjet, aki szerinte elég "méltó" , hogy feleségül menjek hozzá. Még az is meg van szabva, hogy az esküvőt követő két évben muszáj, hogy gyereket szüljek.

Nem várom a találkozást, most mégis Uraraka kíséretében sétálok a kijelölt terem felé. Rettegek, hogy vajon kivel kell majd összekötnöm az életem.

A következő pillanatban már arra eszméltem fel, hogy az ajtó előtt állok, és egy olyan személy van e mögött aki hamarosan az életem része lesz.

És hogy én ezt akarom-e? Egyértelműen nem. Már kicsi koromban megtudtam, hogy egy férfihez kell majd feleségül menjek, ha nagy leszek. Akkor arról álmodoztam, hogy majd egy napon mikor találkozok az igazival, apám mosollyal az arcán fogja áldását adni ránk, és egybekelhetek azzal, akit igazán szeretek. 

Hamar rá kellett jönnöm, hogy semmi esélyem nem lesz arra, hogy annak a felesége legyek, akinek valójában szeretnék. Az álmodozásaimnak apám vetett véget azzal, mikor rá pár évre, 10 éves koromban dühösen közölte velem, hogy ebbe semmi beleszólásom. 

Most pedig, rá hat évre itt állok a terem ajtaja előtt rettegve, hogy apám kihez akar hozzáadni. Hiszen nálunk már legkésőbb 16 évesen megtörténik a házasítás, aztán a következő két évben már a női félnek legalább egy gyermeket kell szülnie. És itt most én vagyok a női fél...

Beléptem a terembe, próbálkoztam kedves tekintettel és egy apró mosollyal megközelíteni jövendőbeli férjemet. Belül viszont nem voltam olyan boldog, mint amilyennek látszottam. 

A helyiség közepén egy hosszú faasztal foglalt helyet, körülötte mindkét oldalon három-három nagy ablak volt, amelyek mindegyik oldalán szépen feltűzve fehér függöny helyezkedett el. Gyönyörű és letisztult szoba, nyugalmat áraszt magából. Ám ez egy percig sem nyugtatott meg, csak még idegesebb lettem, ahogy leültem vele szembe. Míg én, apám mellett foglaltam helyet, ő a szülei között ült.