The criminal (bkdk ff.)

1. rész -Az élet igazságtalan

Írói szemszög:(Katsuki kilencedik születésnapja után pár hónappal)

Reggel Katsuki a kávéfőző hangjára ébredt fel. Tudta, hogy édesanyja sürgősködik a konyhában, mert minden reggel kávét ivott apjával együtt. Pár hónapja édesapja azonban elutazott katonai szolgálata miatt, és most nem volt ott családjával.

Leszaladt lépcsőn az említett helyiségbe, mindezt olyan halkan, hogy anyja nem vette észre, csak akkor, amikor Katsuki hátulról átölelte.A nő gyorsan reagált, és szorosan magához ölelte fiát.Mindezután Katsuki egy forró kakaó, míg anyja, Mitsuki egy csésze kávéval ült le a kanapéra filmezni.Amióta Masaru nincs itthon szinte szokásukká vált egy forró ital társaságában leülni nézni valamit.

Ez most igazán jól esett Katsukinak, hiszen megfázásos időszak volt, és kissé kapart a torka, viszont esze ágában sem volt szólni Mitsukinak. Nem a büszkesége miatt, hanem mert imádta ezeket a reggeleket. Főleg most amikor beköszöntött a fagyos december. Ismerte anyját, és tudta, ha elmondja vége ennek a gyönyörű és meghitt pillanatnak.

Amikor körülbelül a film felénél jártak, megjelentek Katsuki öccsei. Barna hajuk szerteszét állt, szemük bátyjukhoz és anyjukhoz hasonlóan vörösen csillogott. A két fiú gyorsan odaszaladt a kanapéhoz, és felpattantak rá. Pár perccel később már Katsuki nővére,Kaen* is ott ült mellettük.

Ekkor megcsörrent Mitsuki telefonja, és egy ismeretlen szám villant fel a kijelzőn. Mitsuki értetlenül felvette, ám egy kis idő múlva arca sokkolt lett, és zokogva rogyott a padlóra.

Kaen szemszöge:

Testvéreit felküldte szobájukba, akik a helyzetet nem értve mentek el a helyiségből.Hallva anyja zokogását kétségbeesetten letérdepelt, és elkezdte vígasztalni a nőt. Ő maga sem értette a helyzetett, de tudta, ha anyja így kiborult,akkor súlyos dolgot közöltek vele.

Kis idő múlva Mitsuki csak csendben sírt, úgy érezte muszáj megkérdeznie anyját mi történt, ám nem tudta mégis hogyan kezdjen bele. Minden bátorságát összeszedte, és halkan, de határozottan megszólalt.

-Mit mondott?

-Masaru.......

A nő nem válaszolt a kérdésre. Csak azt a szót tudta kimondani, amire gondolt, akire gondolt. Ez nem más volt, mint a férje. A férjére tudott most csakis gondolni.

Katsuki szemszöge(nyolc évvel később):

-Gyere vissza most azonnal!

Futok, és futok. Egyre gyorsabban, már szúr az oldalam. Ezt viszont most értük teszem. A családomért. Az árus még mindig ordibál, és én csak futok. A környéken nincs senki, ezért választottam ezt a kis boltocskát.Senki nem tud megállítani jelen pillanatban.

"Anya, Kaen*, Kemuri*, Katsuro*"

Ezeket ismételgettem magamban miközben betértem a jól ismert kis erdőbe, és leraktam a nagy zsákot ami mind idáig a vállamon pihent. Belenéztem, és egész büszke voltam magamra mikor megláttam mennyi mindent is sikerült lopnom. Megint.

Sajnos ehhez kellett folyamodnom az évek során. Amióta apa meghalt kénytelen vagyok ezt csinálni. Ezért is ismertebb lettem egy kicsit. Sokszor van olyan, hogy inkább az utcára sem megyek ki nappal. Estefelé pedig egy sötétebb ruhával a boltokból csenek egy kis élelmet. Mindig máshova megyek így szerencsére nem annyira ismernek fel.

A kis erdő felé vettem az irányt,ami már szinte törzshelyemmé vált az évek során. Leültem a kis farönkömre, és elővettem egy almát, amit azon nyomban el is kezdtem nyammogni. Fel néztem az égre, és a csillagokat csodáltam.Ekkor a szél erősen süvített végig az erdőn, és felkapott pár falevelet. Ez elgondolkodtatott. Nagyon.