Érzelmek fogságában | mia cara I.

huszonhárom

.· 23 ·.

Nem tudom, mennyi időt töltünk a kertben, de már hajnalodik, amikor visszamegyünk a házba. A koromsötét égboltba halvány színek vegyülnek, csípős szél söpör végig a tájon, és apránként már kirajzolódnak a házak körvonalai.

– Le kell zuhanyoznom – jelentem be Matteónak, amint becsukja magunk mögött a szobája ajtaját.

– Csatlakozhatok? – vigyorodik el, és szinte látom a piszkos gondolatokat végigsuhanni az arcán.

Rám tör a késztetés, hogy odavágjak neki, de most inkább felveszem a vonalat.

– Majd legközelebb – kacsintok rá, és megfordulva gyorsan eltűnök a fürdőben, kulcsra zárva magam mögött az ajtót. Még a végén tényleg be találna jönni, és azt annyira nem díjaznám. Bár, ki tudja.

Leveszem magamról a vizes pulcsit, alóla a pólót és a bugyimat, és mindent a földre dobálva lépek be a zuhanyfülkébe. Megnyitom a csapot, és az arcomat a rózsa felé fordítva élvezem a forró cseppek érintését. Teljesen ellazulok, és kissé fel is frissülök, jólesik a víz kényeztetése a kinti rohangálás után.

Törülközőbe tekerem magam, majd kissé tanácstalanul nézek körbe. A vizes ruhákat nem akarom ismét felvenni, a bulizós szettem pedig nem épp alvásra lett tervezve.

– Matteo – nyitom ki résnyire a fürdőajtót, és kidugom a fejem a nyíláson. – Itt vagy?

– Aha – hallom meg a tompa hangját, látni viszont nem látom.

– Ide tudnál jönni?

– Inkább te gyere ki – vágja rá, és tudom, hogy vigyorog. Hallom a hangján.

Sóhajtva előrelépek egyet, erősen magamhoz szorítva a törülközőt. Az ágy szélén ül, lába lelóg a szőnyegre, kezében az én telefonomat szorongatja.

– Mi a fenét csinálsz? Én esküszöm, ha leblokkolod... – kapom fel a vizet egyből, de torkomra fagy a szó, amint felpillant rám, és tekintete ködösen szalad végig a testemen. Úgy érzem, mintha meztelenül állnék előtte.

– Egy rohadt törülköző van csak rajtad – szólal meg fojtott hangon, és felállva közelebb lép. – Szerintem nem most kellene fenyegetőznöd, drágaság.

Arcán sötét árnyék suhan át, és szinte látom őt darabokra hullani, ahogyan minden létező erejével próbálja visszafogni magát.

– Megijesztesz – suttogom, és egy lépést hátrálok. Kiszolgáltatottnak érzem magam, ahogyan szinte meztelenül állok előtte, ő pedig kihasználva a zavaromat, minden gátlás és erkölcs nélkül bámul. Szinte levetkőztet a tekintetével, ami a fedetlen nyakamon és kulcscsontomon időzik, majd lefelé siklik, egyáltalán nem zavartatva magát.

– Nem lehet – suttogja maga elé, és a hajába túrva hátat fordít. – Sajnálom, Ams, de én nem bírom ezt... – kissé kapkodva beszél, majd elakad a hangja. – Mit szeretnél?

– Valamit, amiben alhatok – felelem szégyenlősen.

Bólint, és a szekrényéhez lépve egy pólót vesz elő. Nem fordul meg, csak hátranyújtja a kezében, ezzel jelezve, hogy vegyem el.