Érzelmek fogságában | mia cara I.

tizenhárom

.· 13 ·.

Másnap reggel szokatlanul frissen, még az ébresztőm csörgése előtt ébredek, és az ablaküvegen táncoló halvány napsugarakat figyelem. Megdörzsölöm a szemem, és egy ásítást elfojtva hajtom félre paplant, majd kikászálódva az ágyamból az ablakhoz sétálok, és kitárom a palettákat. A reggeli hűvös szellő bekúszik a szobámba és a hajamat összekócolva táncol körbe, melyhez talpalávalót a madarak erőteljes csiripelése szolgáltat. A levegőben virágillat és frissen főzött kávé illata száll, és valahogyan minden sokkal hangulatosabbnak tűnik, mint általában.

Ellépek az ablaktól, és a fürdő felé veszem az irányt. Gyorsan lezuhanyzom, fogat és arcot mosok, megfésülködöm, majd visszasétálva a szobámba bevetem az ágyam, és megállok a szekrényem előtt. Mivel eszemben van, hogy Matteo jön értem, valamiért szebben akarok kinézni a szokásosnál. Nem tudom, miért van bennem ez a késztetés, de most nem is agyalok rajta; kiválasztok egy egyszerű, barna, testre simuló ruhát és nejlonharisnyát, a hajamat kissé begöndörítem, és rakok fel egy kevéske sminket. A tükörbe pillantva elhúzom a szám, mert az outfit nem úgy áll rajtam, mint ahogyan én azt a fejemben elképzeltem, de már nincs időm átöltözni, úgyhogy hagyom az egészet. A lelkem mélyén amúgy is tudom, hogy mostanában semmiben sem érzem szépnek magam, bármi is van rajtam. Úgyhogy teljesen felesleges lenne ruhát cserélnem, mert biztos vagyok benne, hogy akkor sem tetszene az, amit a tükörben látnék.

A táskámmal a vállamon sétálok ki a konyhába, és elrakom a szendvicsem, amit anyu a hűtőben hagyott nekem. Megpittyen a telefonom, a kijelzőre pillantva pedig látom, hogy Matteo írt.

Matteo​​
itt vagyok

Amelia
akkor el is mehetsz

Matteo​
csak ha már itt ülsz mellettem

Amelia
hát, arra várhatsz

Matteo
bemenjek érted?

Amelia
nem engedlek be

Matteo
megoldom én, ne aggódj

Amelia
csak húzom az agyad, lol
mindjárt megyek

Cipőt húzok, és gyorsan magamra kapom a fekete bőrdzsekim, majd egy nagy sóhaj kíséretében lépek ki az ajtón. Szívem szerint be sem mennék ma suliba, de nem hiszem, hogy bárki is elfogadná lógásnak azt az indokot, miszerint rossz a közérzetem és elegem van az emberekből.

Kinyitom a kaput, és azonnal megpillantom Matteo kocsiját az út mellett, míg ő a járműnek támaszkodva, keresztbe tett kézzel, homlokába lógó tincsei alól méreget, a sötétbarna szempár a pillantásomat keresi.

– Mit bámulsz? – vetem oda neki, mert nem tetszik, ahogyan néz. Túlságosan átható a tekintete, és leplezetlenül látszik benne minden. Minden, amiről most nem akarok tudomást venni.

Halkan felnevet, és ellökve magát a kocsitól felém lép.

– Neked is jó reggelt. Miért vagyunk ma ilyen morcosak?

– Mert az első dolog, amit látok, az a te fejed.

A táskámba csúsztatom a kulcsom, miközben feltűnésmentesen végigmérem őt. Fekete farmer van rajta egy fehér pólóval és farmerdzsekivel, a haja kissé kócos hatást kel, miután újra és újra beletúr, hogy hátrasimítsa tincseit.