𝐰𝐡𝐚𝐭 𝐡𝐚𝐩𝐩𝐞𝐧𝐬 𝐰𝐡𝐞𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭𝐬 𝐠𝐨 𝐨𝐮𝐭 ~ 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌⚣

Accommodation

Április 22-e: egy szép meleg délelőttön

A titokzatos férfival megbeszéltük a legutóbbi és egyben legelső találkozásunk után, hogy 5 nap múlva ugyanekkor és ugyanitt találkozunk.

Ez idő alatt nekem még be kellett mennem a rendőrségre pár papírt aláírni, majd gondolkozni kezdtem azon, amit a férfi mondott nekem.

Kicsit úgy tűnt, mintha még ő is kilátástalan lenne, de tényleg jókat mondott.

Az egész házat feltúrtam valami érdekes nyom után kutatva, de SoHjoon jegyzetfüzetén és pár céges papírján kívül nem nagyon találtam semmi érdekeset.
Nem is értem, hogy minek tervezett ekkora házat kettőnknek, mivel igen... Ő tervezte és közös pénzből építettük fel. Annyit kellett pakolnom, miután végig néztem mindent, hogy már majdnem leszakadt a derekam is, de legalább kitakarítottam közben az egész házat is.

Mire mindent a helyére raktam így pár nap rendetlenség után, már le ment a nap is, ami azt jelentette, hogy indulnom kell a titkos emberkéhez, ugyanis ma van a találka napja.

Egy enyhén bő szabású farmert és egy kockás, méretes inget vettem fel, majd a fejemet szépen lerendezve mentem le az előszobába, ahol a fontosabb dolgaimat egy táskába dobva bújtam bele egy csizmába és felvettem egy ing szerű kabátot.

A szerintem érdekes papírokat, amit SoHjoon cuccai közt találtam egy mappába tettem és azt is bedobtam a táskába, majd házat bezárva magam után, az autóba ültem és sietni kezdtem a romos ház felé.

Útközben azon gondolkodtam, hogy igazából nem is éreztem fájdalmat miközben elhunyt párom dolgai közt turkáltam. Valahogy már túlléptem rajta vagy igazából nem is tudom... Egyszerűen már csak a szép emlékek jutnak eszembe róla, emiatt pedig nem tudok szomorú lenni. Milyen szerencsés vagyok, hogy így tudok megélni egy ekkora traumát.
Pont ekkor érkeztem meg a megbeszélt helyre. Ahogy láttam, ő már itt volt, mert égtek a lámpák a lakásban ezért a kocsimat bezártam és a táskámmal együtt sietős léptekkel indultam meg a lakáshoz.

Nem haboztam egy percet sem, szinte egyből ott is voltam, majd benyitottam és levettem a kabátomat.

A férfi már ott várt engem a konyha asztalnál, körülbelül ugyanúgy nézett ki mint 5 napja. Ugyanúgy feketében volt és a haja ízlésesen be volt állítva. Tisztára olyan érzésem támadt, mintha el sem mentem volna innen és az az 5 nap nem is telt volna el.

Mikor ránéztem titokzatos valójára eszembe jutott valami.

-Odoroki. - ejtettem ki ajkaimon, miközben helyet foglaltam mellette az asztalnál.

-Ezt most miért mondtad? - ráncolta össze a szemöldökét.

-Ha nem mondod el a nevedet, akkor én fogom neked adni ezt, hogy Odoroki. - mosolyodtam el.

-Hívhatsz aminek akarsz, nem ez a lényeg. De elmondanád, hogy miért ezt választottad? Le tudtam fordítani, ugyanis eléggé sok nyelven tudok, köztük japánul is.

-Első szabály. - vetettem be ellene ezt a két szócskát.

-Látom tanultál az első találkozásunkból. - kuncogott. - Szóval... Találtál valami érdekeset?

-A jegyzetfüzete és pár céges papír. - raktam ki azokat az asztalra, majd a férfi, vagyis Odoroki nézegetni kezdte.

-A jegyzetfüzetét majd megnézem részletesebben, viszont a papírok szerint egész sok szabadságot kivett.

-Hát pont ez az. Mindig szokott nekem szólni mikor szabadságot vett ki és olyankor együtt mentünk mindig valahova. Sosem volt olyan, mikor nem szólt volna nekem, de ezek szerint... Majdnem minden második héten kivett pár napot, amiről én nem is tudtam. Sosem értettem, hogy miért nem maradt szabadsága a nyárra, de most már minden világos... - döbbentem le.

-Ez egy nyom, Jimin. Ki kell derítenünk, hogy mit csinált ezekben a szabad napjaiban.

-Derítenünk? Mármint nekünk? Együtt? Szóval segítesz nekem? - dobódott fel a hangulatom.

-Igen. Egyedül a bajban senki, de ketten már csapat vagyunk.

-Ez igaz. Na de honnan tudjam, hogy nincs semmi hátsó szándékod velem szemben? - szűkítettem össze a szemeimet.

-Nem kell tudnod azt. Csak bízz bennem és hallgass a szívedre. - mosolyodott el.

-Hát... Rendben. És mit kérsz cserébe? Gondolom egy ilyen jól öltözött és éles eszű ember nem fog ingyen segíteni nekem.

-Csak egy dolgot szeretnék...

-És mi az?

-Hogy hadd lakjak nálad, ameddig meg nem oldjuk ezt az ügyet. - válaszolta, mire nekem az állam a padlót súrolta.

-D..De miért?

-Elárulok neked valamit, Jimin. Én eredetileg Londonban élek és csak a kis nyomozásom miatt repültem Szöulban. Egy hotelben lakok most, és mivel látszik, hogy ez az ügy nem holnap fog tisztázódni, ezért muszáj lesz egy olyan helyen lakom, ahol nem kell hetente fizetnem egy vagyont, mert a végén még hajléktalan leszek amiatt, mert az összes pénzemet elköltöttem egy hotel szobára és ételre. Ha nálad lakhatnék, akkor azzal mindegyikünk jól járna. Én nem verném el az összes pénzemet, cserébe rád pedig 0-24-ben tudnék vigyázni, mivel nem tudhatjuk, hogy a volt párodnak milyen ellenségei lehetnek. És ha még kaját is adsz nekem minden nap, akkor én megígérhetem neked, hogy biztosan ki fogjuk deríteni, hogy pontosan mi történt a pároddal. - vázolta fel a tervét.

-Hm... Talán ez még jól is jöhet. Még átgondolom.

-Akkor azt ajánlom, hogy siess, mert ha beleegyezel, akkor én már holnap ott fogok állni az ajtód előtt.

-Jól van, legyen. Ha ártani akarnál nekem, akkor ártsál, nekem már úgyis mindegy.

-Ilyet ne mondj, mert hülyeség. Amúgy meg nem akarok ártani neked.

-Jó, mindegy. Most inkább beszéljünk arról, hogy te koreai vagy egyáltalán?

-Igen, itt születtem, szóval ismerem Szöult is, ne aggódj. - vont vállat.

-Nem aggódtam, csak furcsa volt, hogy Londonban élsz. Akkor ezért volt olyan szokatlan az öltözéked is.

-Mi ebben a szokatlan? - kuncogott.

-Hát hogy nem ilyen ruhákba járkálnak itt az emberek. Te ilyen tipikus angol úriember stílusú ruhákat hordassz, ami igazából tökre bejön nekem. Főleg a kalapod. - nevettem el magam.

-Ahány ház, annyi szokás. Ott ez a megszokott, itt nem. Ez van. De legalább neked tetszik.

-Ez a lényeg. Viszont akkor most... Holnap már nálam akarsz aludni?

-Igen. Van valami vendég szobád?

-Van több is, de majd ne zavarjon a folytonos zörgés. Tudod, valami elromolhatott a szellőzővel vagy nem tudom, de folyton zörög. Vagyis így időközönként. Néha igen, néha egy napig nem. Eléggé rapszódikus, de ennek ellenére biztos jó helyed lesz ott is.

-Könnyen alkalmazkodó típus vagyok, szóval nem lesz baj.

-Jól van, akkor ezt megbeszéltünk. De ugye tudod, hogy ha nálam akarsz lakni, akkor mondanod kell magadról pár dolgot. Nem élhetünk úgy együtt, hogy még a nevedet sem tudom. Ez nem így megy. Legalábbis nálam nem. - jelentettem ki.

-Hah... Rendben. Majd meglátom, hogy mit tehetek ennek érdekében, de ne várj tőlem sokat.

-Oké. Addig is maradsz Odorok, jó? - kuncogtam.

-Ha ettől leszel boldog... - mosolyodott el halványan.