𝐰𝐡𝐚𝐭 𝐡𝐚𝐩𝐩𝐞𝐧𝐬 𝐰𝐡𝐞𝐧 𝐭𝐡𝐞 𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭𝐬 𝐠𝐨 𝐨𝐮𝐭 ~ 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌⚣

Knows

Április 24-e: egy enyhe délelőttön

-Én csak egy dolgot kérek tőled, Jungkook. - feküdtem fel az ágyamra.

-Mit? - ült le csípőm mellé az ágyra és mielőtt válaszoltam volna neki, jól megcsodáltam teste minden szegletét.

Mikor először találkoztam vele, azt hittem, hogy ugyanolyan zord és titokzatos marad velem szemben. Tetszett az az éne is, de ez most jobban bejön nekem. Nagyon intelligens egy férfi. Elsőre megértette, hogy ez most vészhelyzet és itt most nincs idő arra, hogy minden egyes dologért könyörögjek neki, hogy mondja el. Úgy ahogy, de kezdett megnyílni nekem, aminek én őszintén örülök, ugyanis nagyon érdekes egy ember és én érdeklődök is iránta. A külseje meg már egy más tészta. Az a dominancia, ami árad belőle...
Nem olyan, mint SoHjoon. Egyáltalán nem olyan. SoHjoonban volt valami furcsa. Ő is nagyon vonzó férfi volt és én fülig szerelmes voltam belé, de volt benne valami megmagyarázhatatlan, ami valamilyen szinten taszított engem tőle , de az évek alatt nem tudtam megfejteni, hogy pontosan mi is az.

Ahogyan itt ül mellettem Jungkook és éjfekete haja a homlokára hullott. Hibátlan arcbőre és az a kis szigor tekintetében. Nagyon megfogott és igazából a fekete szín is illik hozzá és ez az angolos stílus is. Éreztem az enyhe dohány illatot a ruháján, ami arra engedett következtetni, hogy szokott cigarettázni. Ajkai nem voltak kiszáradva, hanem vöröslő csillogással fénylettek.

És felmerült bennem a kérdés; Miért? Miért érzem ezt? Miért nem gyászolok még tovább?

Szégyellem magamat, mert ahelyett, hogy a hőn szeretett páromat gyaszolnám, inkább egy másik férfit nézegetek.

De nem tehetek róla... Egyszerűen nem tehettem mást. Akaratom kívül engedem magamat mégközelebb a csábításhoz.

-Tökéletes. Intelligens. Figyelmes. - suttogtam ezt a három szót.

-Most már lecserélted a hideg, kifinomult és izgalmas jelzőket? - mosolyodott el.

-Már megint hangosan mondtam ki... - sóhajtottam fel, majd elkaptam róla a tekintetemet.

-Ugyan... Örülök, hogy legalább te ilyennek látsz.

-Csak azért látlak téged ilyennek, mert te megengedted, hogy ilyennek lássalak. Ha másnak is ezt az oldaladat mutatnád, akkor senki sem hinne téged egy sötét, rideg alaknak, aki szellemként járkál az utcákon. - vontam vállat.

-Ebben van valami... Na jó, mindegy is. Szóval... Mit is kérsz tőlem? Valamit elkezdtél még mondani az előbb.

-Csak azt kérem, hogy ne érj hozzám. - motyogtam.

-Miért?

-Mert... Mert csak ne érj hozzám.

-Hát jó. Megpróbálom akkor érintés nélkül megvizsgálni. - egyezett bele, mire én csak felhúztam a mellkasomig a pólómat és látni engedtem a vékony, de enyhén izmos testemet.

Jungkook egy ideig csak bámulta a fedetlen hasamat és láttam rajta, hogy késztetést érez aziránt, hogy megérintsen, de végül nem tette meg.

-Az lenne a heg, ami az alhasadnál van? - hajolt közelebb.

-Igen. Igaz, hogy nem túl nagy, de akkor is ott van és látszódik. - könyököltem fel.

-Ezt érdekes. Pedig pont olyan, mintha valaki felvágta volna ott, majd vissza varrta azt. Tisztán látszik a varrás nyom is. - nézegetett engem.

-Ezt hülyeség. Egy műtétem volt csak és az is 8 éves koromban, mert eltörtem a csuklómat. Nem vághatta fel senki sem a hasamat, mert azt gondolom éreztem volna. - forgattam szemet.

-Pedig ez itt egy műtét nyoma. Sürgősen meg kell téged röntgeneztetni. - jelentette.

-Jungkook komolyan mondom ne keverd itt a szart! Előbb azt akartad elhitetni velem, hogy a nem létező pincében valaki egy láncot ütőget egy csőnek. Most meg azt magyarázod be nekem, hogy valaki a tudtomon kívül műtött meg engem. Mégis mi a bajod? - akadtam ki.

-Jó az első feltételezésem tényleg hamis volt, de az alhasadon tényleg ott vannak a műtét nyilvánvaló jelei. Komolyan tanultam elsősegélyt és tudom, hogy hogyan néz ki egy műtét utáni testrész.

-Hah... Mindegy, Jungkook. Hagyjuk, oké? - pillantottam rá, mire ő eddig bírta és végül megérintette a heget, ezt követően én reflexszerűen ültem fel és kaptam el a csuklóját, majd egymás szemébe néztünk.

-Mondtam hogy ne... - sziszegtem.

-Miért ne? - kérdezte higgadtan.

Érezni kezdtem azt a még mindig szokatlan érzést és valahogy olyan volt mintha SoHjoon érintene engem.

Kurvára azt éreztem, mintha ő is itt lenne, mintha ő Jungkook lenne és éreztem minden érintését magamon.

Olyan emlékek ugrottak be az elmémbe, amik a valóságban nem történtek meg, de mégis úgy éreztem, hogy mind megtörtént egyszer. Rémképek, ahol SoHjoon bántani akart engem, de én nem emlékszem egyikre sem, ennek ellenére az összes negatív érzés belém ivódott és már fizikailag éreztem azt a fájdalmat a bőrömön, amit ő okozott, mikor Jungkook hozzám ért.

Nem emlékszem rá, de tudtam, hogy negtörtént.

-Ne, SoHjoon! - ébredtem fel a hallucinációból és erősen csaptam el magamtól Jungkook kezeit, majd zokogva húztam fel magamhoz a lábaimat és a térdembe temettem a fejemet.

-Hé, Jimin... Jungkook vagyok, nem SoHjoon. - ült hozzám közelebb. - Miért csináltad ezt? Mit láttál? Hm? - kérdezgetett engem kedvesebb hangnemben.

-SoHjoont... Olyan emlékek jutnak az eszembe, ami nem is történt meg velünk. SoHjoon folyamatosan bántott engem. - szipogtam.

-Vagy bántott téged, csak te nem emlékszel rá. - motyogta a fekete hajú.

-De SoHjoon nem olyan ember volt! Ő szerett engem és egyszer sem emelt kezet rám, Jungkook! - akadtam ki. - Csak akkor jutnak eszembe ilyenek, mikor hozzám érsz és nem tudom, hogy ez mitől van. - pillantottam rá szomorúan, viszont mintha ő tudta volna, hogy ez mitől van. Olyan fejet vágott, mintha pontosan tudta volna ennek az okát. Vagy csak én képződök..?

-Félek, Jungkook... - másztam az ölébe, majd az izmos mellkasába rejtettem a fejemet és újra zokogni kezdtem. - Nem akarom, hogy valami olyan derüljön ki, ami végleg össze törne engem... Nem akarok semmit...! - markolaltam meg a pólóját és most hosszú idők után újra engedtem magamnak és utat tört az a mélyről jövő, fájdalommal és félelemmel téli sírás.

Jungkook illata nagyon finom volt, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy megnyugtasa a viharosan tomboló lelkemet.

Izmoktól dagadó kezeivel óvóan átölelt engem és egy kicsit ringatni is kezdett az ölében.
Nem szólt egy szót sem, csak némán próbált vigasztalni engem. Ez az ő módszere volt és egy idő után be is vált neki.
Nem kezdett el sablon szöveget duruzsolni a fülembe, mert tudta jól, hogy ez úgysem segítene rajta.

Olyan volt, mintha ő ismerne engem a legjobban, miközben idegenek voltunk egymásnak...