Vihar előtti hullámok

32 ~ Dancing With Myself [Billy Idol]

Bella nélkül fogalmam sincs, hol járnék most. Nem itt, az egészen biztos.

Öntötte belém a lelket, mintha csak ez lenne a munkája, és valahol mélyen éreztem, hogy baromi szerencsés voltam, amiért egy ilyen lányt tudhattam a legjobb barátnőmnek. Azért meg különösen hálás voltam neki, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban – vagyis, amióta Jacksonnal elkezdtek közöttünk alakulni a dolgok – nem voltunk a legközelebb egymáshoz és előfordult, hogy nem beszéltünk minden nap, Bella mégis kitartott mellettem.

Nem kérdezett. Semmit. Ekkorra már biztosan tudta, hogy tényleg történt köztem és Jackson között valami, de bizonyíték hiányában nem faggatott, én meg nem kezdtem bele magamtól ebbe a kellemetlen témába.

Lilith viszont más volt. Ő elmesélte, hogy az ő egyik barátnőjének a nővérének a spanyolos csoportja – akik tavaly ballagtak – szintén megkapta előző évben Jacksont, azonban őket annyira zavarta a férfi közvetlensége, hogy még a félév előtt leváltatták.

– De nem ő az egyetlen spanyol tanár a suliban? – kérdeztem óvatosan puhatolózva, mert nem igazán szerettem volna beleszólni, viszont tisztán emlékeztem rá, hogy Jackson azért nem félt annyira, hogy ránk nyitnak a szertárban, mert ő volt az egyetlen spanyol tanár.

– Felbéreltek valami újoncot, hogy fejezze be őket. Aztán ahogy levizsgáztak, azt az embert nem láttuk többet – magyarázta Lilith, hogy valóban Jackson maradt az egyetlen spanyol tanár. Az iskolának meg nem igazán maradt más lehetősége, ha meg akarta tartani a spanyol nyelvet az intézményben. Azzal Jackson is együtt járt.

– Mondanom kell valamit – szólalt meg váratlanul Bella, mire Lilith is és én is felé fordultunk. – Ez már bennem van egy ideje, és eredetileg a kávézóban akartam elmondani, de akkor úgy tűnt, hogy rosszak voltak a feltételezéseim... aztán bebizonyosodott, hogy mégsem – kezdett bele Bella, miközben egy tincset csavargatott pótcselekvés gyanánt. – Megkerestek engem is. Hogy adjak ki infót... rólad – fejezte be a mondatot, amire próbáltam nem hisztérikus hangon reagálni. Nem sikerült.

– Mikor? – kérdeztem idegesen nevetve.

– Amint visszajöttünk a sítáborból. Ajánlottak cserébe valamit, de nem fogadtam el. Sose árulnálak el. Soha – nyomatékosította, hogy kitart mellettem, bármi is történjék. Még akkor is, amikor hazudok neki. Nagyon rosszul éreztem magamat, amiért nem avattam be már az elejétől kezdve mindenbe, azonban ezzel egyidőben azzal is tisztában voltam, hogy annak akkora kockázata lett volna, amit nem vállalhattam be.

– És ki keresett meg? – ezt már Lilith kérdezte. Nekem eszemben sem volt, mert azt gondoltam, anonim módon történt, kamuprofilról.

– Hát, ennek nem fogtok örülni, és Carmie, ne akadj ki, de... Sofia – húzta el a száját a lány, mire nekem kikerekedtek a szemeim. Pulzusom rögtön felszaladt, végtagjaim bizseregni kezdtek, agyam pedig teljesen lefagyott. Nem hittem volna, hogy az a lány, akire nemrég a vécében a lányok Sofként hivatkoztak, a padtársam Sofia.

– Mutatott egy képet rólatok. Amikor egyszer késtél a suliból és rád írtam, emlékszel? Hogy én is kések. – Bólogattam, mert nem tudtam nem emlékezni a RáDuó premierjének másnapjára. – Na, aznap. Kérdezte, együtt késtünk-e, én meg mondtam, hogy nem. Azt hittem, egy ártatlan kérdés. Nem hittem volna, hogy ekkora balhé lesz belőle.

– És ezután mit csinált? – tette fel a kérdést helyettem Lilith.

– Utánanézett kicsit Mr. Blake-nek. De ő egyedül nem tudott semmit sem kideríteni. És ekkor jött képbe Maree – sütötte le a szemét barátnőm.