Melletted minden gondom elmúlik //Spacc ff.//✅️

eight

-Léna! Én olyan hülye, szerencsétlen és gyáva vagyok! - rontottam be az ajtón egy hosszú nap után.

-Jézusom! Em, mi történt?! - sietett oda hozzám és elcipelt a kanapéig, ahová én ledőltem, mint valami rongy amit elhajjítottak.

-Szóval. - kezdtem bele miután megnyugodtam és összeszedtem a gondolataimat. -Csókolóztam Lacival és-

-Hogy mi?! - visított fel Léna vigyorogva.

-Igen, és ennek nem kellett volna megtörténni újra. - szám elé kaptam a kezem tudva, higy elszóltam magam.

-Újra?! - visított fel újra Léna de most már dühösen. - És én nem tudtam róla?

-Hát igen, mivel megbeszéltük Lacival, hogy semelyikünknek sem jelentett semmit.

-Te tényleg hülye vagy. - mondta mire duzzogva keresztbe vágtam a kezeim. -Mi az, hogy nem jelentett semmit? Akkor minek csókolt meg?

-Azt mondta, szimpla fellángolás.

-Ti egymásnak vagytok teremtve. Mindketten olyan hülyék vagytok. Nyilván nem fellángolás volt! Vonzódik hozzád, ahogy te is hozzá. - magyarázta, mintha értené hozzá. Lénának sosem volt hosszútávú kapcsolata, maximum négy napos. De szerinte nincs erre ideje.

-Nem vonzódom senkihez. - ráztam a fejem, de Léna csak csábosan húzogatta a szemöldökét mire megforgattam a szemem és rá hagytam a témát. Idegembe felálltam és a szobám felé vettem az irányt.
-Holnap megyünk Laciékhoz. - fordultam vissza.

-Minek?

-Brúnó szülinapja lesz és meg vagyunk hívva.

-Hányra megyünk?

-Háromnegyed hétre. - már kezdtem volna a befejezett utamat, mikor koppant minden a fejemben. -Ott lesz Laci? Totálisan kínos lesz az egész helyzet a csók miatt. - pánikoltam be.

-Miért lenne? - kérdezte értetlenül Léna. Ő még nem is tudja milyen kínos volt a csók utáni kocsi út.

-Hát... Mivel Ő hozott haza, így egész úton csendben ültünk és rohadt kínos volt. Ezt nem beszéltük meg, mint az előzőt. - magyaráztam és még hozzá a kezeimmel is gesztikuláltam.

-Ti tényleg hülyék vagytok! - fordult el tőlem és bekapcsolta a tévét. Inkább nem kérdeztem meg, hogy miért is. Elmentem a szobámba és bedőltem az ágyamba. Eléggé fárasztó egy nap volt...

[...]

Délután van és várom Lénát, hogy elkezdhessünk készülődni Laciékhoz. Hála a jó égnek ma nem nem találkoztam Lacival, de tudtam, hogy ez a mai nap során elkerülhetetlen, hogy ne is lássam Őt.
Délután öt óra volt mire Léna is hazáért egy smink márka fotózásról. Készülődés közben indított egy live-ot amiből próbáltam kimaradni, de már így is sokan ismernek Léna által. Kevés időnk volt, vagyis Léna szerint. Én negyvenöt perc alatt készen lettem. Nem öltöztem ki, ellenben Lénával.
Rajtam csak egy fekete hosszújjú garbó és egy szürke bővebb fazonú farmernadrág. Plusz egy szintén szürke farmer kabát, ha hideg lenne estére. Lábbelinek Léna kölcsön adta a fekete, platform, műbőr csizmáját. Nekem ennyivel le is zárult a ma esti szettem. Léna volt olyan szíves és kivasalta a már majdnem fekete hajam, ami eleve egyenes, de a hajam vége mindig kisebb hullámokban van. A sminkem egy szempilla spirállal kialudt, nem volt kedvem sminkelni vagy ilyesmik. Míg Lenat vártam átgondoltam, hogy mit is mondok majd Lacinak, de semmi ötletem nem volt amitől elkezdtem szorongani. A körmömet rágtam mire Léna kiért a bejárathoz teljes szerelésben.
Ma is csodásan nézett ki.

-Ne rágd a körmöd! - szólt rám, mintha az anyám lenne.

Laciékhoz öt perc alatt átsétáltunk és kopogtunk az ajtón, ami hirtelen kinyílt és Lacival találtuk szemben magunkat. Nem mertem a szemébe nézni és nem is tudtam hogyan kéne üdvözölnöm.

-Sziasztok lányok! – közben bentebb engedett. Míg Léna visszaköszönt én csak biccentettem. A csizmám levettem, a dzekimet csak felakasztottam a fogasra. -Körülbelül 10-15 perc és itt lesz Brúnó.

-Oké, hogyan lepjük meg? – kérdezte izgatottan a barátnőm.

-Elbújunk a sötétben, majd mikor felkapcsolja a lámpát előugrunk.

-Minek bújunk el a sötétben, ha a sötétségben eleve nem látszunk? – nem szántam beszólásnak, de mindkét ember úgy fogta fel, így inkább behúzott nyakkal a nappaliba mentem és lehuppantam a kanapéra, amit már amikor beléptem a házba kinéztem magamnak.
Egy perc nyugtom sem volt, mivel több fiú ordibálva lépett ba a házba. Fáradtan felálltam és visszamentem az ajtóhoz. Három fiú állt ott és röhögtek, mintha valami oltári nagy viccet mondtak volna egymásnak. De miután megláttak engem, mindhárman elcsendesedtek.

-Te ki vagy szépség? – mért végig a legalacsonyabb fiú, aki mellesleg még ismerős is volt.

-Emma. – jelentettem ki unottan, miközben összekulcsoltam a karjaim magam előtt.

-Te pedig biztos tudod kik vagyunk. – szólalt meg most az agyon tetovált csávó. Kellemetlenül éreztem magam, mert egyszerre négy fiú bámult, amiből hármat nem is ismerek. A kezeimet egyre erősebben szorítottam magam körül, a számát pedig elkezdtem rágni.

-Nem. Kéne? Vagyis, te nem az az Úristenes srác vagy, – mutattam a legalacsonyabbra -te pedig a társa. Nem? Te viszont nem tudom ki vagy. – mutattam először a legmagasabbra majd a tetovált csávóra.

-Személyesen a Valmar, vagyis Marics Péter azaz jó magam és legjobb haverom, Valkusz Milán.

-Én csak Manuel. – fejezte be Peti szövegét, mint kiderült Manuel. Én csak bólintottam megértés jeléül.

-Most, hogy megtörtént a bemutatkozás, bújjunk el valahová mivel mindjárt itt van Brúnó. – szakította félbe Laci a társalgásunkat.
Mindenki elbújt valahova, és az én szerencsétlenségemnek köszönhetően közvetlen Laci mellett bújtam el. Még volt körülbelül két percünk, míg Brúnó ide nem érne. Laci hirtelen felém fordult.
-Beszélhetnénk majd?

-Öhm... Hát, persze. – mosolyogtam rá, de semmi nincsen vele beszélgetni, mivel pontosan tudom, hogy miről szeretne csevegni. De ez a beszélgetésünk abba is maradt, mert nyílt a bejárati ajtó.

-Laci? – kiabálta el magát Brúnó ‐Most szopatsz? Bújócskázol? – ezen akaratomon kívül is majdnem felnevettem, mire Laci tetetett mérgességgel kapta rám a fejét. Brúnó felkapcsolta a villanyt mire előugrottunk – hála az égnek, egyszerre – kiabálva, mire a szülinapos szívrohamot kapott.
-Srácok. Nem tudom mit mondjak. – sokkolt le teljesen.

-Elég egy köszönöm. – karolta át Laci, legjobb barátját. Mindnyájan felnevettünk Laci szövegen. Hirtelen Léna eltűnt majd visszatért a kezében lévő tortával.

Megtörtént az ajándékozás, mi Lénával egy parfümöt és egy új napszemüveget adtunk neki amit egy-egy öleléssel köszönt meg.
A nagy ajándékozás után kapcsoltunk zenét és leültünk a nappaliba beszélgetni, közben a fiúk ittak, mi lányok ettünk, vagyis Léna. Én nem tudok enni.
Odahajoltam Lénához és mondtam neki, hogy elmegyek mosdóba, de rájöttem, hogy az sem tudom hol van. Odahajoltam a mellettem ülő Lacihoz.

-Hol a mosdó? – kérdeztem majd elnavigált, mit meg is köszöntem.

Már végeztem a dolgommal és pont most mostam a kezem mikor nyílt az ajtó.

Ó, basszus! Elfelejtettem bezárni az ajtót.

Laci lépett be az ajtón és mögötte kulcsra is zárt.

***

Sziasztok! Kisebb-nagyobb csúszással, de itt a rész. Bocsánat a helyesírási hibákért:(( Következő részért ⭐️/💬, ha minél hamarabb szeretnéd látni. Sok puszi!

-L<333