A nyár első napja

Virág a síron

Ledobtam a barna, kopott vasutassapkámat és a ballonkabátomat az asztalra, a szakadt iskolatáskámból kirángattam a fekete filozófia könyvemet és a tolltartómat. A hátizsákomat magam mellé csúsztattam a padra, hogy ne legyen lehetősége valami alsósnak mellém ülni, majd lecsaptam az asztalra a Virágot Algernonnak egy régi, megviselt példányát és olvasni kezdtem. Már általánosban megtanultam kizárni a külvilágot, úgyhogy meg sem hallottam a körülöttem rohangáló tizedikes fiúkat és az elveszetten tébláboló kilencedikeseket, akik szeptember lévén még nem igazán igazodtak el a nagy, rendszerváltás előtt épült, kissé komcsi folyosókon. Meredten bámultam a könyvem lapjait, amikor valaki tétován megállt az asztal mellett.

- Helló Nóri! - ült le velem szembe, egy lendületes mozdulattal.

- Szia! - biccentettem neki. Csak látásból ismertem, tavaly együtt jártunk magyar faktra, talán Dorián a neve, mint a tagnak abban az Oscar Wilde regényben. Kaposi mondta, hogy idén már ketten leszünk filozófia előkészítőn, de el sem tudtam képzelni, hogy egy reáliskolában ki lehet még ennyire elvetemült, hogy filóból akarjon érettségizni. Úgyhogy arra jutottam, hogy Dorián vagy stréber, vagy bolond, az meg majd elválik, hogy melyik.

Mivel Dorián elég szerencsétlenül ült velem szemben, úgyhogy megsajnáltam és becsuktam a könyvemet, majd ránéztem. Farmerkabátot viselt, Kutyapártos kitűzővel, hanyagul lógó kék kockás inggel, szőke haja olyan Peaky Blinders stílusú sapka alól lógott ki. Arca enyhén borostás volt, de nem stílusosan, inkább úgy mint aki lusta rendesen megborotválkozni. Mindeközben a telefonját bámulta és zavartan babrált a rúnás nyakláncával. Fogalmam sem volt, hogy meg kéne-e szólítanom és ha igen, akkor mégis mivel. Valószínűleg ő is vagy ezen gondolkodott, vagy csak nem akart hozzám szólni, úgyhogy inkább belemerült a Candy Crushba.

- Jó reggelt! - lépett ki a tanáriból Kaposi. – Lenóra – nézett rám – Idén Dorián is az órámra fog járni. Újrakezdjük az antik görög filozófiáktól. Veled ezt már vettük múlt évben.

- Nem baj, jót fog tenni az ismétlés – feleltem részben udvariasságból, részben pedig mert valóban sokat felejtettem a nyáron.

Kaposi leült az asztal végére. A filozófia órákat mindig a folyosón tartottuk. Nem volt igazi órarendi filozófia óránk, mivel érdeklődés hiányában nem indult. Mi csak önszorgalomból választottuk ezt a tantárgyat, Kaposi pedig csak azért tanította, mert szerette. Alig volt már pár éve a nyugdíjig, olyan volt mint egy cinikus nagypapa. Mindig szép cipőben, ingben és bőrkabátban járt. Amióta ismerem sántít és valami fura farkasos bottal biceg, ami szerintem nagyon karakteressé teszi a mozgáskultúráját.

- Dorián – nézett rá a srácra Kaposi az átható, kék szemeivel. De komolyan, nagyon durva tekintete van, konkrétan világít olyan kék. - Elküldtem pdf-ben a tankönyvet. Megkaptad? Az utolsót Lenórának adtam.

Dorián elé toltam a fekete filó könyvet, hogy lássa miről beszél Kaposi.

- Igen, köszönöm. Megpróbáltam antikváriumokból megszerezni, de sehol sem találtam.

- Az elmúlt években elosztogattam a diákjaimnak.

- Azért a suli könyvtárban van pár releváns könyv, – szóltam közbe – azokra érdemes ránézni. Én még tavaly hazavittem egy szöveggyűjteményt, azóta is onnan olvasom a szövegrészleteket, sokkal több van benne, mint a tankönyvben.

- A könyvtári könyveket nem kell visszavinni év végén? - vonta fel a szemöldökét Kaposi.

- De. - vigyorogtam rá lazán.

A tanár úr rosszallóan csóválta a fejét, Dorián pedig rám nézve azt tátogta, hogy kilencedik óta nem vitte vissza a Tőkét.

- Ez legalább megmagyarázza miért csak a második és a harmadik van meg – néztem rá rosszallóan.