A nyár első napja

Születésnapomra

Ma meglehetősen nem keltem fel annyira szarul mint eddig, ezt pedig feltétlen meg is akartam mutatni mindenkinek. Egy világosbarna miniszoknya mellett döntöttem, fehér inggel és fehér magassarkú cipővel. A lábaimat hosszúnak és puhának éreztem, a popsimat kereknek, a melleimet feszesnek, a hajamat selymesnek az arcom pedig csak úgy ragyogott. Edvinnek lehet igaza van azzal a hozzáállás dologgal.

Élveztem ahogy a srácok bámulnak a suli folyosón, a legtöbben csak a szemük sarkából, amikor pedig rajtakaptam valakit, csak egy szánakozó mosolyt adtam neki magamból. Magyar faktra szinte már bevonultam, mint valami istennő. Kikészítettem a rokokóból írt házi dolgozatomat, a többieknek pedig mosolyogva köszöntem.

Az A-sok természetesen nem csinálták meg a dolgozatukat, Dorián szétszórtságához híven otthon hagyta, de megígérte, hogy délután átküldi Bordosinénak, a többiek viszont leadták a papírokat. Körbe mentem és összeszedtem a többiek cuccait, majd letettem őket a tanári asztalra. Amikor visszafordultam elkaptam Dorian tekintetét ahogy a combjaimat bámulja. Felvont szemöldökkel néztem rá, mire észrevette magát, elvörösödött az orra és a járomcsontja, majd zavartan elkapta a tekintetét, az óra végén pedig azonnal kiviharzott a teremből, amit én elégedetten és kissé gúnyosan nyugtáztam.

Péntek este, az a bizonyos tizennyolcadik születésnap. Anyáék elutaztak erre a hétvégére, hogy tarthassak itthon bulit. Edvinnel totál pörögtünk, ő egész nap takarított – amúgy nem értem minek buli előtt takarítani, akkor úgyis minden koszos lesz, szerintem inkább utána kéne – én pedig sütöttem almás pitét és sörkiflit. Az étkezőasztalra kitettem valamennyi piát, amiből ugyan nem volt olyan sok, de biztos voltam benne, hogy úgy is mindenki fog hozni,

Ittunk. Masszívan. Egyik csokilikőrt a másik után döntöttem magamba és valaki hozott valami imádni való fűszeres gint, a hűtőben pedig találtam egy üveg édes, fehérbort. Egyre jobban folytak össze a képek és a hangok, Julival egymásba kapaszkodva, dülöngélve jártunk mosdóba, Rudi mindenen hangosan vihogott, Edvin a vállamat puszilgatta, Lali és Livi a sarokban smároltak, engem pedig az egészből semmi nem érdekelt, csak nevetve ittam a likőrt.

Juli lelökött valami tálat, amiből a cukor szét gurult a padlón, Rudi pedig rezzenéstelen arccal bámulta, ahogy elkezdi összeszedni.

- Ne legyél már fasz! Nem is segítesz? - oltotta le Robi.

- Minek? Tudod, hogy bunkó vagyok – röhögött.

- Jó, de ennyire?

Kábán vigyorogva néztem rájuk, nem is értettem mi a baj. A fejemet rettenetesen nehéznek éreztem, zúgott a fülem és forgott a világ.

Az egész olyan volt mint egy álom. Edvin felettem támaszkodott, mell- és karizmai megfeszültek, haja izzadtan lógott az arcába és szaggatottan lihegett. Éreztem ahogy belém hatol, nagyon könnyen ment, annyira nedves voltam. Nagy volt, kemény és őrülten lüktetett. Forgott velem a világ, minden olyan volt, mintha nem is történne meg, csak képzelném. Beleharaptam a vállába és megszívtam a nyakát.

- Naaa – szólt rám. - Ne legyen nyoma.

- Miért ne? - mosolyogtam rá huncutul és újra a puha bőrfelületre vetettem magam.

- Elég legyen! - parancsolt rám Edvin, abban az imádott stílusban amit ki akartam provokálni. Erős kezét finoman a nyakam köré fonta és lenyomott az ágyra, éreztem ahogy elszorul a torkom. Másik kezével összefogta a két csuklómat és a fejem felett az ágyra nyomta, majd egyre vadabbul kezdett dugni. Éreztem ahogy elélvez bennem, a farka intenzíven lüktetett és megteltem forrósággal. Felnyögtem és összeszorítottam a lábamat, belemarkoltam a hajába és az ajkamba harapva, zihálva feküdtem alatta.

Reggel félkómásan, irgalmatlanul sajgó fejjel, teljesen kiszáradva tántorogtam ki a mosdóba. Amikor pisilés után megtöröltem magam, nagyon furcsa volt. Konkrétan a legszebben szólva is csöpögött belőlem a geci. Teljesen lefagytam, fel sem fogtam mi történt,

- Edvin...

Berohantam a szobába és felráztam a barátomat, de ő csak félig csukott szemmel morgott felém valamit.

- Tegnap nem védekeztünk – zokogtam elhaló hangon. Edvin szeme azonnal felpattant.

- Istenem – temette arcát a tenyerébe.- Ez hogy a faszba lehet?

- Hogy fogok így egyetemre menni? Mit gondolnak majd rólam? Nem lehetek terhes...

Magamba zuhanva bújtam Edvin karjaiba és csendesen sírtam, miközben azon gondolkodtam, hogy egy egészen apró felelőtlenség az ember egész életét tönkre vághatja. Teljesen ki voltam borulva, cikáztak a képek a szemem előtt, hogy mit fog szólni a védőnő, mindenki szemében én leszek a ribanc az egyetemen, akinek már tizenkilenc évesen gyereke van és hogy anyáék mennyire csalódottak lesznek.

- Lenóra – simogatta meg a vállamat Edvin. Ezek szerint elaludtam.

- Felhívtam egy nőgyógyászt, írt fel neked eseményutánit. Menj és vedd ki.

- Én ezt nem tudom kifizetni – ráztam a fejem. - Anyáék pedig nem tudhatják meg.

- Nálatok alhatok?

- Nem, aludj csak itthon.

- Kérlek, rettenetesen leszek a gyógyszertől és nem bírom ezt a stresszt félek egyedül lenni, ezt nem bírom ki.

Ismét Edvin karjaiba vetettem magam és szinte már hisztérikusan zokogva kérleltem, had aludjak náluk. Rettegtem a terhességtől, a gyógyszertől pedig kurva szarul leszek, nem lehetek egyedül itthon. Edvin viszont utálja a spontán programokat, túl nagy feszültség neki az ilyesmi, de én ezt most nem bírom ki nélküle. Muszáj velem lennie, teljesen görcsben volt a gyomrom, rettenetesen frusztrált voltam. Legalább egy órát bőgtem így, mire belement.

- Köszönöm – öleltem át a nyakát. - Annyira sajnálom, hogy gondot okozok.

- Te sosem okozol nekem gondot – mosolygott rám. - Nagyon szeretlek.

Csak feküdtem az ölében és némán simogatta a hajamat, én pedig halkan pityeregtem.

Három nap telt el amiből alig emlékszem valamire. Semmi étvágyam nem volt, csak feküdtem az ágyamban, rettegtem és sírtam. A gyógyszertől émelyegtem, de nem volt szabad hánynom, hogy biztosan hasson. Semmi étvágyam nem volt, a stressztől pedig képtelen voltam elaludni, csak annyi pihenésem volt, amikor már szó szerint nem bírtam tovább és csak kidőltem. Edvin végig mellettem volt. Nem panaszkodott, nem látszott rajta, hogy aggódna. Az idő nagy részében csendben elvolt mellettem, olvasott, játszott, vagy csak simogatta a hajamat. Semmire nem voltam vevő, teljesen darabokban voltam. Így telt el az őszi szünet.

A gyógyszer mellékhatásai lassan elmúltak és kezdtem újra embernek érezni magam. A szorongásom viszont még mindig nem csillapodott. Körülbelül két hét volt még a menstruációmig, akkor lehettem csak biztos abban, hogy nem vagyok terhes. Abban a két hétben sem inni, sem dohányozni nem mertem és alig aludtam valamit. Minden este gyomorgörccsel keltem és hányingerem volt reggel. Már azt sem tudtam, hogy a terhességtől, vagy, a stressztől vagyok-e ennyire szarul, de a szorongás és a reggeli rosszullét minden esetre ördögi körnek bizonyult. Nehezen tudtam figyelni a suliban, levert voltam és szótlan, semmi nem dobott fel. Még filozófián is csendben ültem, csak néztem ki a fejemből és miután vége lett az órának szó nélkül felálltam és otthagytam Kaposit és Doriánt.

Úgy éreztem Edvin kezd belefáradni a folyamatos feszültségbe, de így is kitartott, minden nap beszéltünk és rengeteget találkoztunk, végig tartotta bennem a lelket és biztosított, hogy bármi történjen is, ő mellettem marad. Úgy éreztem sokkal közelebb kerültünk egymáshoz és megerősítette a belé vetett bizalmamat az, hogy ennyire jól reagált.