A nyár első napja

Hiúság vására

Ott állt az út túloldalán. Arcát körbelengte a szürke cigaretta füst, sötét haja vizesen lógott a nyakába, bő fekete pólója vizesen tapadt a testéhez. Komor arccal nézte a földön kopogó esőcseppeket. Amikor a lámpa zöldre váltott elindult. Felnézett, az arca egy pillanatra felderült, de aztán azonnal visszaült rá a már általam jól ismert sötétség, szája sápadt csíkká szűkült, szemhéja leereszkedett. Lenóra megállt mellettem, biccentett, majd halványan rám mosolygott.

- Helló!

- Szia! - köszöntem vissza, a kelleténél talán kicsit lelkesebben.

- Add ide a kabátod! - mért végig. A felszólítás nyerssége annyi meglepett, hogy tiltakozni sem jutott eszembe, csak kibújtam a fekete szövetkabátomból és a lány vállára terítettem. Látszott rajta, hogy megkönnyebbül, hogy végre felmelegedhet, ahogy majdnem eltűnt a ruhadarabban.

- Kösz – nézett fel rám, majd határozott léptekkel megindult a raktárépület felé. Némi fáziskéséssel követtem.

Nagy szabad tér fogadott minket, minden megpakolva könyvekkel. Lenóra tudomást sem véve rólam lépett oda az egyik sorhoz és elmélyülten olvasgatni kezdte a borítókat.

- Menjünk innen, ez csak ponyva – szólalt meg néhány perc múlva.

- Miért? Lehet, hogy akár annyi irodalmi értéke is van, mint egy ajtótámasznak.

Lenóra rám nevetett, karon ragadott és magával húzott a történelmi könyvek felé.

- Nézd, itt az érettségis könyv amiről meséltél! - mutatott fel egy sárga tankönyvet, ő pedig bedobott a kosarunkba egy összeesküvés elméletekkel foglalkozó esszégyűjteményt és az Indokínában söröztemet.

- Nézd, vannak bakelitek – mutattam két sorral odébb.

- Van lejátszód?

Lenóra ritkán mutatott felém érdeklődést, de most meglehetősen kíváncsian pislogott rám bordó keretes szemüvege mögül.

- Aha – bólintottam, még meséltem volna, de félbe szakított.

- Annyira imádom az ilyen vásárokat, annyira hangulatosak... Minden olyan szép és lírai, mint egy regény! Mármint persze, lepukkant az épület meg minden, de annyi könyv és minden tök olcsó.

- Ilyenek ezek a kiárusítások – vontam vállat.

- Ne nézz már ilyen fapofával, Dóri! - nevetett rám.

- Hé! - néztem rá megjátszott sértettséggel – Dorián, oké?

Mire észbe kaptam Lenóra már a kezembe nyomott egy Zabhegező példányt, mondván, hogy mindenképp el kell olvasnom és az ő keze is televolt mindenféle színes, vintage hangulatú könyvel. A lány lelkesen magyarázott az irodalomról, az építészetről és a filozófiáról, meg mindenről ami csak az eszébe jutott. Egyik témáról a másikra ugrált, alig tudtam szóhoz jutni, mire véleményt alkottam valamiről, addigra ő már régen másról beszélt. Remélem nem tart flegmának. Futott át az agyamon, mert vélhetőleg alig reagáltam valamit, annyira el voltam veszve a nagy szóáradatban. Nem is tudtam, hogy Lenóra ilyen nyílt és lelkes tud lenni, a suliban mindig csak komoran nézett maga elé. Vajon ezek után ott is nyitottabb lesz? Nem szeretem ha valaki túl távolságtartó, mindig szorongok, hogy velem van valami baja. Lenóra talán ennél is rosszabb volt, ő teljes érdektelenséget mutatott felém és minden más felé is. Most is csak úgy tűnt, hogy csak beszél, de nem érdekli ki hallgatja. Bántott egy kicsit a gondolat, hogy nem tudtam hatást gyakorolni rá, pedig általában az emberek kedvelni szoktak, viszont a hirtelen jött lelkesedése annyira megrémített, hogy nem nagyon tudtam mit mondani.