Apuci érintése

3.fejezet

Eltelt pár nap azóta, hogy Williammel álmodtam. Azóta annak érdekében, hogy kiírtsam a fejemből elkezdtem ismerkedni. Regisztráltam egy társkereső oldalra, ahol elkezdtem beszélgetni egy helyes, kedves, figyelmes sráccal, akinek még elég jó humora is van. Ráadásul csak egy évvel idősebb tőlem. Feldobta, hogy találkozzunk, én pedig bele egyeztem. Másnapra beszéltük meg a találkozót egy, a házunkhoz közeli kávézóban. Mivel úgy gondoltam ez egy randi lesz, így elég sokáig szenvedtem azon mit vegyek fel. Végül egy fehér spagettipántos felsőre és egy comb középig érő farmer nadrágra esett a választásom. Éppen ahogy kiléptem a szobám ajtajából egyenesen Will mellkasának ütköztem. Próbáltam kikerülni, de sehogy nem tudtam. Amerre mozdultam arra mozdult ő is.
— Engedj már el te barom – szóltam rá amikor már kezdett idegesíteni.
— Hova ilyen sietősen kislány? Csak nem randid lesz?
— De igen, randim lesz és sietek. Tehát jó lenne ha arrébb vonszolnád azt a nagy testedet, hogy eltudjak indulni!
Nehezen, de végre félreállt az utamból. Közben azt hiszem olyan arckifejezése volt, mint aki féltékeny. Lehet csak a korábbi álmom miatt képzeltem ezt, lehet valóban féltékeny, de mindenesetre nem érdekelt. Végre meg akartam ismerni Jacksont személyesen is. Úgy gondoltam ő lesz az, aki gyökerestül ki tudja iktatni Willt a fejemből.

A kávézóhoz érve megláttam Jacksont aki a bejárat mellett állt a motorjánál. Ahogy egyre közelebb értem észrevettem, hogy élőben mégjobban néz ki, mint a képeken.
Öleléssel és puszival üdvözölt, majd bementünk a kávézóba. Megvettük az italainkat, majd leültünk egy asztalhoz.
A randi nagyon jó hangulatban telt. Sokat beszélgettünk, nevettünk. 1-2 apró érintés is megtörtént, de azon kívül semmi. Abban egyeztünk meg, hogy 2 nap múlva újra találkozunk. Tudom még korai, de remélem akkor már kettesben is tudunk lenni. Búcsúzáskor ismét megölelt, adott egy puszit a számra, majd haza indultunk.
Haza érve a szobámba indultam volna, viszont anya a konyhába hívott.
— Szia kicsim. Hallottam Willtől, hogy randid volt ma. Hogy érezted magad? Jól viselkedett a srác? – kezdett el faggatózni. Anya mindig is nagyon buzgó ember volt, ha valakivel elkezdtem beszélgetni, találkozgatni akkor utána elkezdett faggatni róla. Mindig is érdekelte mi van a lányával. Csak éppenséggel akármit csináltam itthon sose volt jó neki.
Felültem a pultra és belekezdtem a mesélésbe. Egészen az üdvözléstől, a beszélgetésen át a búcsúig mindent elmondtam. Azt is, hogy 2 nap múlva újra találkozunk. Minden kis részletet megemlítettem.
— Nagyon kedves gyereknek tűnik ez a Jackson. Következő alkalommal bemutathatnád. Mit is mondtál, 2 nap múlva találkoztok? – szólalt meg miután befejeztem.
— Igen, 2 nap múlva. Ha ő is szeretné akkor szívesen bemutatom nektek. Nagyon kedves és udvarias fiú.
Anya épp mondani akart valamit, amikor megszólalt a telefonja. Felvette, de már nem hallottam ki az, és mit beszélnek, mert gyorsan a szobámba mentem megnézni, hogy írt-e Ő.
Szomorúan tapasztaltam, nincs új üzenetem. Próbáltam magam vigasztalni: Biztosan valami fontos dolga akadt, és nem volt ideje írni.
Mivel nélküle unatkoztam ezért lezuhanyoztam, pizsibe öltöztem, majd elaludtam.
Este 9 óra körül keltem fel egy hatalmas durranásra. Felültem az ágyban és elkezdtem gondolkodni mi lehetett ez. Elsőnek nem tudtam, nem jöttem rá, majd egy fény teljesen bevilágította a szobámat, rá nemsokára újabb durranás. Nekem ezután esett le, hogy kint hatalmas vihar van, és amit hallottam az ég dörgése volt. Kiskorom óta rettegek a viharoktól, ez azóta sem változott.
Újabb fényvillanás és égdörgés után akkorát sikítottam, hogy talán még a szomszéd is hallotta. Ezután nemsokkal Will rontott be az ajtón egy szál alsóban.
— Mi a baj Mad? Mi történt – kezdett el faggatni miközben aggódó arccal nézett rám.
—Félek a viharoktól – vallottam be kertelés nélkül miközben a sírás szélén álltam. Will odajött hozzám, megölelt és elkezdte simogatni a hátam. Nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban, elkezdtem sírni
— Hol van anya? – kérdeztem miközben még mindig öleltem.
— Behívták éjszakára dolgozni. De ne aggódj. Itt vagyok és nem hagylak magadra.
Egy pillanatra elengedett, lefeküdt a hátára aztán ismét magához húzott. Miközben a mellkasán volt a fejem és sírtam ő folyamatosan simogatta a hátam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el miközben így feküdtünk, de egy idő után elkezdtem kizárni a külvilágot, és ennek hatására elaludtam Will védelmező karjai között.

Reggel arra keltem, hogy valaki simogatja a hátamat. Fogalmam sem volt ki az, így a jobb kezem lendítettem azzal a céllal, hogy felképelem az illetőt, de egy kéz megragadta a csuklómat és vissza tette oda ahol volt, a testem mellé.
— Meg se próbálj megütni kislány – hallottam meg egy ismerős hangot. Ahogy kinyitottam a szemem Willel találtam szembe magam.
— Te meg mit keresel itt? Vedd le rólam a kezedet!
— Neked is jó reggelt. Este vihar volt, te féltél és úgy tudtál csak elaludni, hogy öleltelek. De ne aggódj, nem használtam ki a félelmed és nem csináltam semmit. Most is csak azért simogattalak, hogy felébredj. — Neked is jó reggelt. Ez esetben bocsánat. Nem tudom miért, de teljesen kiesett a tegnap este. Azért köszönöm, hogy mellettem voltál.
— Nincs mit köszönni hercegnő. Majd máskor meghálálod – kacsintott rám, majd kimászott az ágyból és kiment a szobából.